Kereskedelmi jog, 1922 (19. évfolyam, 1-11. szám)

1922 / 9. szám - Organizációs és csere-szerződések

140 KERESKEDELMI JOG 9. sz. talán; igen nyomós érveket tudnak felsorakoztatni azok, akik ennek az alapvető alkotásnak törvénnyé érlelését nem tartják időszerűnek. A Kinek teljes felforgatását nagyon mégfontolandóvá teszi az a körülmény, hogy e törvény intézkedéseinek igen nagy része a mai gazdasági viszonyok között is tökéletesen beválik, különösen azért, mert az 50 éves Kt. igen sok rendelkezését bíróságunk jogalkalmazó művészete a mai szükségletekre kitűnően adaptálta. De nem szabad figyelmen kivül hagynunk azt a tényt sem, hogy az 50 éves Kt. bíróságainknak és kereskedelmünknek valósággal a vérévé vált. Egy teljesen uj törvény megemésztése és zökkenésnélküli alkalmazása, a mai viszonyok között, úgyszólván elviselhetetlen terhet jelentene megviselt bíróságainknak. A novelláris reform simán tudná beilleszteni a szükségessé vált módosításokat a Kt.-be, anélkül, hogy annak rendszerét és bevált intézkedéseit érintené. Igen jó követendő példát adott nekünk erre az osztrák polg. törvénykönyv novelláris revíziója. A revízió szubsztrátumát igen vázlatosan foglalták össze a ker. miniszter által az érdekeltségeknek megküldött kérdőpontok, amelyek inkább a ker. köröktől várják a konkrét javaslatokat. Minden esetre sokkal helyesebb lett volna, ha a kormány kész tervezettel lép a nyilvánosság elé, amely közelebbről is megjelöli a tervbe vetti revízió általános irányát és a részletek megoldásának konkrét módozatait. Ebben az esetben elmaradt volna az az idegesség, amellyel igen sokan a revízió gondolatát fogadták, az a negativizmius, amellyel bizonyos körök a válaszi elől egyszerűen kitértek (mondván: «a revízió nem időszerű») és megindulhatott volna a részletekbe is hatoló eszmecsere, amelynek hasznos gyümölcseit akkor is élvezhette volna törvényelőkészitésünk, ha a revízió megvalósítása későbbre halasztatnék. Éppen ezért nyomatékkal hívjuk fel az illetékes köröket, hogy a revízió alapos és nyugodt megvitatása érdekében mielőbb lépjenek nyilvánosság elé konkrét törvénytervezettel. Mert a kereskedelemnek csak egy komoly ellensége van: a bizonytalanság. Clausula rebus sic siantibus. A gazdasági lehetetlenülés mai felfogására igen jellemző a német Reichsgericht alant vázolt Ítélete, mely reánk nézve annál nagyobb érdekességgel bír, mivel az teljesen egyező a mi legfelsőbb bíróságunknak immár a polgári tanácsokban is elfoglalt álláspontjával. (L. P. V. 449/1921. és P. III. 5021/1921. számú Ítéleteket.) A tényállás szerint 1918 októberben alperes eladott egy tétel vasdrótot. Novemberben a forgalmi akadály megszűnte utáni időre alperes szállítást ígért. 1919 márciusban felperes sikertelenül hívta fel alperest szállításra. Kártérítést perelt. A Reichsgericht (Urt. II. 247/21 v. 29. Nov. 1921? elutasította a keresetet. Az ítélet indokolásából kiemeljük a következőket: A tényállás nemcsak a teljesítés lehetetlensége szempontjából vizsgálandó, hanem azt is kell vizsgálni, hogy alperes a Treu und Glauben-re s a forgalmi élet felfogására való tekintettel teljesíteni tartozott-e (ob Beklagtem nach Treu und Glauben mit Rücksicht auf die Verkehrssitte Erfüllung zuzumuten war), midőn az állított késedelem bekövetkezett. Az sem döntő, hogy a teljesítés adós gazdasági romlására vezetett volna. Ha ezen momentum is adva volna, az persze döntő volna, de ez nem szükséges. Inkább következik ezen claustda érvénye a kétoldalú szerződés lénye-m géböl. Synallagmatikus szerződésnél abból kelt kiindulni, hogy a felek azzal egy becsületes átruházási szerződést (einen redlichen Umsatzvertrag) akartak kötni, amellyel mindkét fél a másikkal szemben oly teljesítésre volt kész, amelyben az saját szolgáltatásának (Leistung) teljes ellenértékét látja. Bár általában mindegyik félnek magának kell magára vigyázni, s a szerződés betartandó akkor is, ha egyik vagy másik, vagy mindkét fél elmúlt vagy jövendő eseményekben elszámította magát; máskép áll azonban a dolog, ha az események egyben az értékviszonyokat és különösen a pénz értékét annyira átalakították, hogy ezáltal a kölcsönösen megállapított szolgáltatások értékei egymással szemben annyira eltolódtak, hogy az adós az ö szolgáltatásáért oly ellenszolgáltatást kapna, amely még csak megközelithetöleg sem tekinthető az ö szolgáltatása aequivalensének. Az a hitelező, mely ily körülmények között is a teljesítéshez ragaszkodik, a Treu és Glauben elve ellen vét. Ugyanezen szempont szerint Reichsgericht Urt. II. 640/21 v. 3. Feber 1922, D. J. Z. 1922 Heft 15/16. (L. fenti ítéletet még a J. W. 1922 június 1. számában Dr. Alfréd Rosenthal által ismertetve, mely a kérdés eddigi irodalmát s a joggyakorlat fejlődését is feltünteti.)" sz. I. A fogadós felelőssége tárgyában a Reichsgericht érdekes határozatot hozott. A felperes egy reggel számlájának kiegyenlítése után az alperes szállodájában bírt szobáját podgyászostól együtt elhagyta és kijelentette, hogy a szobát ki lehet adni. Podgyászát azonban nem vitte el, hanem ugyanaznap délutánjáig, amikor a vonatja indult, a; szobaasszonynál helyezte el, akitől azt ellopták. A Reichsgericht az alperes kártérítési kötelezettségét megállapította, mert a fogadósnak a behozott ingóságokért való felelősségét az érkezéstől az elutazásig fennállónak tartotta. Ez a döntés a felmerült esetben, amikor csupán egy fél nappal hosszabbodik meg a felelősség tartama a szállodai szobabérlet tartamával szemben, megfelel a méltányosságnak, semmi esetre sem lehetne azonban a fogadós felelősségét akkor is megállapítani, ha valaki, aki a szállodában lakott, ingóságait esetleg hetekre a szálloda valamelyik alkalmazottjának őrizetére bizná.