Kereskedelmi jog, 1921 (18. évfolyam, 1-24. szám)

1921 / 9-10. szám - Német-Ausztria munkaügyi törvényhozása

72 Kereskedelmi Jog 9—10. sz titások és felszámolásokból kifolyólag Magyarország javára, a jóvátételi bizottság arra tekintettel alig lesz és ettől függetlenül olyan öszszeg fizetésére fogja Magyarországot jóvátétel czimén kötelezni, amilyen összeg fizetésére Megyarország, az ő belátása szerint, egyáltalán képes lesz. De még ha abból is indulunk ki, hogy ez a jóváírás tényleg Magyarország javára lesz és ebből folyólag azt a következtetést vonjuk le, hogy Magyarországnak az elvett javakért kártérítést kell fizetni, akkor sem lehet nagyobb a kártérítés összege annál az összegnél, amelyet az elvett javak fejében Magyarország javára fognak irni. Ugy látszik, hogy a Németbirodalom is erre az álláspontra helyezkedik. Az 1920. május 25. napján kiadott Richtlinien für die Festsetzung von Entschadigungen aus Anlass der Durchführung der Bestimmungen der 297. etc. des Friedensvertrags 2. §-a kimondja ugyanis, hogy a kártérítés összegének rendszerint egyenlőnek kell lenni a felszámolás vagy kisajátítás során a szövetséges és társult hatalmak által megállapított összeggel és a következő szakaszok csupán bizonyos esetekben engednek ettől az általános szabálytól eltérést. Ha tehát a Németbirodalom, amely állam még ma is abban a helyzetben van, hogy állampolgárainak mindenféle nemű háborús kár esetén kártérítést ad, a kártérítés terjedelme tekintetében nem ment messzebb, azt hiszem mi sem vállalhatunk e tekintetben nagyobb kötelezettséget. X Német-Ausztria munkaügyi törvényhozása. Ismerteti: dr. Nizsalovszky Endre tszéki jegyző. Az a jelenség, amikor egyes társadalmi osztályok életszínvonalukat az eddiginél lényegesen magasabbra emelhetik, más osztályok viszont a létminimumnál is kevesebbel kénytelenek beérni, rendszerint a gazdasági és nem a politikai élet betegsége. Ilyen esetekben törvényhozási szabályozás utján kedvezőbb létfeltételeket biztosítani a lesülyedt osztályoknak, ma^nem reménytelen feladat. Csak a gazdasági élet betegségének gyógyítása hozhat ez osztályokra is javulást. A törvényhozásnak azonban mégis fontos szerep jut az érintett osztályok, különösen a munkásosztály megélhetésének biztosítása tekintetében. A munka törvényhozási szabályozásának utján Németország ma is épenugy, mint a császárság idején, legelői halad. Hogy az uj eszmék gyors törvónybeiktatása nem fog-e sokszor csalódást okozni, azt a jövő fogja eldönteni. Német-Ausztria már csak az őt Németországhoz fiiző érzelmi közösség alapján is, azzal a hátsó gondolattal, hogy a Németországhoz való csatlakozást a legislatio lehető azonosságával is előmozdítja, a munkaügyi törvényhozás terén is nyomon követi a birodalmat. Az 1920. októberig napvilágot látott németosztrák köztársasági szociálpolitikai törvényeket és rendeleteket főbb vonásokban helyén valónak tartjuk olvasóinkkal megismertetni. A német-osztrák államtanács 1918. nov. 18-iki rendelete a magánalkalmazásban állókkal szemben a felmondást korlátozta. A rendelet tendenciája az volt, hogy a háború befejeztével hazaözönlők elhelyezése mellett a háború alatt felfogadott kisegítőszemélyzet se kerüljön az utczára. A rendelet csak a „Handlungsgehilfeagesefz" alá eső személyekre terjedt ki, azokra, akik az ausztriai helyzet szerint a bolsevizmus felé erősen hajló szellemi ploretáriátus zömét alkották. A rendeletnek visszaható ereje volt ós mindazokat, akiknek 1918. október 15-ig fel nem mondtak, nem lehetet^ elbocsátani, hacsak a rögtöni elbocsátás esete nem forgott fenn, vagy az alkalmazott maga fel nem mondott. A rendelet érvényességi tartama eredetileg csak 1918. decz. 30-ig volt tervezve, utóbb azonban a hatályát meghosszabbították, ugy, hogy legkorábban 1919. szeptember 30-án mondhatott fel a szolgálatadó. A személyzetleszállitás lehetővé tételére szolgált mégis az a rendelkezés, hogy a szolgálatbaállás évére tekintettel 4—9 hónapi felmondás meg volt engedve. Bizonyos megszorításokkal 1—6 hónapi felmondás maradt érvényben a rendelet hatályának megszűnte után is (V. A. vom 25. IX. 1919.), de 1921. január l-jével a kivételes intézkedések hatálya megszűnt. Ugyanaznap jelent meg a hadbavonult alkalmazottak visszafogadásáról szóló rendelet is, amely a háború előtt már fennállott, vagy a háború alatt legalább két évig és az alkalmazott bevonulásáig fennállott szolgálati szerződóseket tartotta fenn és egyben meghatározta azt az arányos százalékot, amennyivel az eredeti szerződésben megállapított munkabéreket fel kell emelni. Későbbi rendeletek ezt a százalékot felemelték, de azt is megállapították, hogy egy bizonyos havi járandóságnál (1250, utóbb 2000 K) a szolgálatadó a rendelet alapján nem tartozik többet fizetni. Azokról, akik nem estek a H. G, G. alá, másképp kellett gondoskodni. A munkanélküliek segélyezéséről intézkedett az 1919. november 6-iki államtanácsi V. A, (utóbb az 1920. márczius 24-iki) tőrvény. A törvény a V. A. által teremtett helyzetet véglegesítette. Segélyre jogosultak a beteg-