Kereskedelmi jog, 1921 (18. évfolyam, 1-24. szám)

1921 / 3-4. szám - Két kérdés a Kuria joggyakorlatából 1. [r.]

16 Keiesked tes kereskedői. haszon keretén belül mindenesetre szert tehetett volna. Ezekben a határozatokban sehol sincsen szó aránylagos kártérítésről, amint azt a czikkiró ur állítja. S igy nem illeti a bíróságot a czikkiró urnák az a vádja sem, hogy az aránylagosságnak közelebbről körülírása hiányában a kir. Kúria itt is a 10%-os haszonra gondol. Természetesen a vád ténybeli alapja hiányozván, az a következtetés is helytelen, hogy a kir. Kúriának ez a felfogása „ellentétben áll az életfelfogással és nemcsak méltánytalansággokra vezet, de épen a tisztességes kereskedői meggyőződés szerint a vétkes félnek kedvez." S helytelen czikkiró urnák az a kijelentése is: ,a Kúria ezen állásfoglalásában megmagyarázhatatlan önellenmondás rejlik." Az idézett határozatokban a kir. Kúria a czikkiró ur által is helyeselt azt az álláspontot foglalta el, hogy a hitelező'a szerződéses teljesítést a késedelmes adóstól most már a kifejtett okokból nem követelheti, viszont azonban az adós késedelmének jogkövetkezményei alul teljesen nem szabadulhat; hanem kártérítést tartozik fizetni. De mi legyen ez a kártérítés ? Ha az adós a lejárattól eltelt hosszú idő után a teljesítéssel a hitelezőt olyan nem remélt és előre nem láthatott vagyoni előnyhöz juttatná, a mely a szerződés létesítésével számításba vehetett tisztességes kereskedői nyereségnek legszélsőbb határát is messze meghaladná, viszont ezzel az adósra olyan szolgáltatás hárulna, melynek súlya az ő szerződésszegésével arányban nem állana, s ha emiatt a kir. Kúria az adóst teljesítésre kőtelezhetőnek nem tartja, akkor természetesen kártérítésül sem lehet olyan pénzbeli szolgáltatásra kötelezni az adóst, amely ugyanilyen aránytalanságot szülne. Ilyen aránytalanság mutatkoznék abban az esetben, ha az adós a végrehajtási törvény 217. §-ának analógiájára a teljesítés tárgyának az ítélethozatal idejében létező pénzbeli egyenértékében, avagy annak jelentékeny hányadrészében marasztaltatnék. Hányadrészes marasztalás esetén ugyan kármegosztásról volna szó, de a kármegosztás legkevésbé sem volna az adós érdekében honorálása azoknak a gazdasági változásoknak, amelyek miatt a teljesítésre kötelezés elmaradt. A kir. Kúria biztosabb tárgyilagos ismérveket keresett, amelyek amellett, hogy a mélelml Jog 3-4 ai. tányosságot szolgálják, az igazságosság elvével sincsenek ellentétben. S ugy találta, hogy a hosszú háború s az azt követő forradalmi korszak megtaníthatta az üzleti élet embereit arra, hogy a termelés fokozatos csökkenése, a termelési költség rohamos emelkedése, a közlekedési viszonyok folytonos rosszabbodása és a politikai hullámzások szakadatlan volta mindmegannyi bizonyíték abban a tekintetben, hogy a lejáratkor elmaradt teljesítésnek utólagos szolgáltatása a békeidőkhöz viszonyítottan mindinkább bizonytalannak mutatkozik. Ez a'körfilmény az előrelátó kereskedőt arra birja, hogy a lejáratkor a teljesítésnek elmaradása folytán fedezeti vételt eszközöljön, habár erre nincs kötelezve olyankor, ha a K. T. 353. § ában biztosított jogai közül a teljesítést választja. Ám az utólagos teljesítés jogi kikényszerithetősége mellett is bizonytalan; ha más nem bizonytalan, ugy a kikényszerítés időpontja az. Viszont azonban, ha a teljesítés a későbbi időben kikényszeríthető, ugy nagyobb lehet a haszon, míg ha évekkel előbb a bekövetkezett pénzérték csökkenése előrelátható nem is volt. Amikor azonban ez bekövetkezett, akkor a kir. Kúria a teljesítésre irányuló kereseti kérelemnek már nem adott helyt. Ellenben az a hitelező, aki a bizonyía'an teljesítés helyett kártérítést választott, fedezeti vétel kötése esetében a tényleg kifizetett árkülönbözetet s igazolható nagyobb kárát igényelheti; ha pedig az árunak piaczi ára volt, akkor követelheti a szerződéses ár és a teljesítés helyén és idejében volt piaczi ár közti különbözetet és még esetleg az igazolható nagyobb kárát. Mindezt méltatva, kétségtelen, hogy ha az adós a lejáratkor teljesített volna, a hitelezőt nem érte volna károsodás; ellenben az adóstól kapott árut értékesíthette volna és megszerezhette volna nyereségül legalább is a szerződéses ár és a piaczi ár közti különbözetet avagy a bizonyítható nagyobb hasznot, illetőleg piBCzi árral nem biró áruknál a bizonyítható hasznot. Ez a haszon éppen a termelés és forgalom súlyos körülményeinél és a kereslet és kínálat közti viszonynak eltolódásánál fogva a tisztes kereskedői hasznot is meghaladhatja. Ezt a többletet azonban a bíróság nem ítélheti meg, mert ennek a többletnek követelése a jó erkölcsökbe ütközik. A tisztes kereskedői haszon azonban nem » osztható meg a hitelező és az adós közt, amint