Kereskedelmi jog, 1921 (18. évfolyam, 1-24. szám)
1921 / 1-2. szám - Két kérdés a Kuria joggyakorlatából
1—2. sz. Keres ke hogy ez az emiitett megszorítás ebben az esetben analóg alkalmaztassák. / Tekintettel arra a szoros gazdasági vi szonyra, amely az elszakadó területek és Csonkamagyarország között fennállott, rendkívül nagyfontosságú az a kérdés is, miképpen legyen rendezve a Csonkamagyarországon lévő főtelep és az elszakadó területen lévő fiókok jogviszonya. Ennek a kérdésnek a fontosságát növeli az, hogy a megszállott területen lévő fiók az ottani hitelezőjének a valuta széttöredezése folytán az illető megszálló állam pénznemébein tartozik és esetleg egész léte a Csonkamagyarországon lévő főteleppel szemben fennálló követelésének mikénti elszámolá' sától függ. A másik legfontosabb kérdés az, hogy a békeszerződésnek az eredetileg ellenséges államokkal szemben fennálló tartozásokra vonatkozó az a megszorítása, hogy csak a háború előttjlejáró (exigible) tartozások és a háború alatt lejáró ügyletből vagy szerződésből eredő tartozások esnek a békeszerződés rendelkezései alá, fennáll-e az elszakadó területekkel szemben való viszonylatban. Szerintem ez a megszorítás itt nem alkalmazható, először azért, mert a 254. czikk általában tartozásokról beszél, ami valószínűleg nem szerkesztési hiba, másodszor erre enged következni a 252. czikk is, amely az elszakadó területekkel szemben a háború kezdetét és tartamát kifejezetten csak az elévülési, perindítási stb. határidők tekintetében határozza meg. A 252. czikk szerint vett „háború előtti* és a „háború alatt" kifejezések tehát ebben a vonatkozásban nem alkalmazhatók és kétségtelen, hogy az elszakadó területekkel szemben nem számítható a háború kezdetének a világháború kitörésének időpontja, illetőleg az az időszak sem, amikor azzal az állammal állott be a hadi állapot, amelyhez az illető elszakadó terület csatoltatott. Ennek folytán tehát a békeszerződés hatályba lépte után lejáró tartozásokra, illetőleg követelésekre nézve is áll az az előírás, hogy azok a megszálló állam pénznemeiben egyenlitendők ki. Az átszámítási kulcs tekintetében ugyancsak számos kérdés vár megoldásra. Láttuk, hogy az újonnan alakuló államokkal szemben az átszámítási kulcsot a jóvátételi bizottság lesz hivatva megállapítani. Jugoszláviával, Romániával és Olaszországgal szemben azond e 1 m i J o g 3 ban az 1918. szeptember-októberi genfi tőzsdei középárfolyam lesz az irányadó. Itt mindenekelőtt meg kell állapitanunk, hogy sem a dinárnak, sem a Lei-nek a szóban forgó időben Genfben egyáltalában nem volt jegyzése és igy az árfolyam, ha egyáltalában, mindenesetre csak valami kerülő uton lesz kiszámítható. Ha azonban ezek az árfolyamok mégis megállapíthatók, kétségtelen, hogy ez a kurzus csak mint vetítés lesz tekinthető, vagyis pl. ha a magyar adós a románok által megszállott területen lakó hitelezőnek 250.000 K-val tartozott és a korona átlagos árfolyama a genfi tőzsdén 1918. szeptember-október havában, tegyük, fel kerek 40 volt, a lei árfolyama pedig 50, akkor az adós 200.000 lei-val fog tartozni, ami a lei mostani árfolyama mellett 1,500.000 K-t tesz ki. Kétségtelen, hogy mindazok a súlyos terhek, melyeket a békeszerződésnek csúfolt instrumentum ránk ró, legalább részben, akkor lesznek ellensulyozhatók, ha pénzünk valutáris értékét sikerülni fog annyira felemelni, hogy az közelebb jusson a megszálló államok valutájához. Két kérdés a Kúria joggyakorlatából. Irta: Dr. Reitzer Béla, budapesti ügyvéd. Az igazságszolgáltatás sceneriája az eltelt 6 esztendő alatt azt a benyomást kelti bennünk, amit a számtalan képekre tagozódó színmüvek. Nem áll hosszú felvonásokból, hanem a függöny rövid jelenések után hirtelen legördül és még alig pihentük ki az előző kép fáradalmait, megint uj kép áll szemünk előtt. A türelmetlen néző a fáradtságtól eltelve várja, hogy az utolsó kép következik és a darab befejezést nyer, de ujabb csalódás éri minduntalan, mert a változások még mindig nem érnek véget. A régi klasszikus dráma öt fölvonásos beosztásához szokott közönség nem tud az uj formákkal megbarátkozni. Hiába lessük, hogy az egymást kergető és minden képzeletet gúnnyá tevő válságokozta változások véget értek, még ugy látszik, mindig nincs itt az ideje a nyugvásnak és vigaszunkat legfeljebb Horatius mondásában keressük: „Truditur dies die novaeque pergunt interné lunae." I. Ha visszapillantást vetünk a Kúriának a gazdasági lehetetlenülés kérdésében követett gyakorlatára, ebben megállapíthatjuk, hogy fokról-fokra miképen hajolt meg a gazdasági