Kereskedelmi jog, 1920 (17. évfolyam, 1-22. szám)

1920 / 5-6. szám - Mégegyszer az idegen pénznemben kirótt tartozásról

46 Kereskedelmi Jog sitottnak látszik azon külföldi vállalataink fenmaradása, amelyek a volt osztrák-magyar monarchia területén, azaz a békeszerződés szerint a régi Magyarország területéből más államok részére kihasítandó területrészeken, a német-osztrák állam jelenlegi területén vagy a régi osztrák állam területéből más államok részére kihasított területrészeken léteznek, tekintet nélkül arra, hogy ezek a vállalatok természetes személyek vagy kereskedelmi társaságok tulajdonában vannak-e, bárhol vannak is azok czégjegyezve. Az ily vállalatok érdekeinek védelme szempontjából tehát látszólag indokolatlanná vált azoknak még 1918-ban megkezdett önkéntes áttelepítése. De ha figyelembe vesszük, hogy az idegen hatalmak által megszállott területrészeken létező vállalataink eddigelé mily mostoha elbánásban részesültek és mily mérvű károsodást voltak kénytelenek elszenvedni azon államok és illetve azok hatóságai és közegei részéről, amely állam impériuma alá a békeszerződés szerint kerülnek, ugy a jövőre nézve sem prognosztikáihatunk résztikre oly elbánást, amely mellett üzemeiket kellő versenyképességgel és eredménnyel folytathatnák. A békeszerződés idevágó rendelkezéseinek az illető államok, azok hatóságai és közegei részéről való mikénti gyakorlati alkalmazásától, a külföldiek vállalatainak fokozottabb mérvben való megadóztatásától, a mindenütt várható gazdasági átalakulások, mint pl. a földbirtokreform végrehajtásánál a külföldiek vállalatainak kedvezőtlenebb elbánásban való részesítésétől, végül a vasúti és postai forgalomnak előreláthatólag még hosszú időn keresztül fenmaradó nehézségeitől való félelem is ébren tartja még részvénytársaságaink azon törekvését, hogy vállalataik jogi kereteit is a vállalat székhelyére helyezzék át. Az ily székhelyáthelyezés elé, amennyiben a vállalat székhelyének a régi Magyarországhoz tartozó, tehát ez idő szerint még külföldnek nem tekinthető területekre való áthelyezéséről van szó, bíróságaink nem gördíthetnek akadályokat, feltéve, hogy a székhely áthelyezését a 6024/1919. M. E. számú rendelet 5-ik §-a értelmében a pénzügymintszter is megengedi. Hogy a békeszerződés életbelépése után, vagyis oly időben, amidőn a régi Magyarország területéből kihasított területrészek már 5—6. sz más államok alkatrészeivé váltak, mennyiben lesz még részvénytársaságaink székhelyének az ily külfölddé vált területre való áthelyezése lehetséges, ezt a fentebb 1. b) alatt ismertetett szempontok és megfontolások fogják eldönteni. Hogy az ily székhelyáthelyezések meggátlására czélszerü és indokolt volna-e a hivatolt 6024/1919. sz. rendeleten kívül még további törvényi vagy rendeleti intézkedéseket megtenni, ez oly pénzügyi és gazdasági szempóntoktól függ, amelyek kellő méltatása meghaladná e czikkecske kereteit. Mégegyszer az idegen pénznemben kirótt tartozásról. Irta: Dr. Löw Lóránt, ügyvéd. A Kt. 326. § át analizálva Grosschmid arra az eredményre jut, hogy amely időpont határozza meg, hogy melyik az az „országos pénznem", amelyben a számolási értékről vagy a teljesítés helyén forgalomban nem levő pénznemről szóló szerződés teljesítendő, ugyanazon időpontnak kell a kirovó és lerovó pénznemek átszámításának értékviszonyát, árfolyamát is megállapítani. „Széthasitása pedig az összetartozandóknak nincs helyén". A kérdésnek ez az ugró pontja. Dr. Hevesi Illés bíró ur, ki az idegen pénzértékben kirótt tartozás teljesítésének kérdésével e lapok f. é. január és február havi számaiban pragmatikusan és nagy elmeéllel megirt tanulmány keretében foglalkozik, nem ismeri el ezt az összefüggést. Szerinte a 326. §. e mondatában: . . „a fizetés a teljesítés helyén a lejárat napján jegyzett árfolyam szerint országos pénznemben történik", a határozók (teljesítés helyén, lejárat napján) csupán a „jegyzett árfolyam"-ot determinálják, az országos pénznemet nem. Hogy hol és mikor folyamatban levő „országos pénznem* az, amelyben a szakasz értelmében a fizetésnek történnie kell, e felfogás szerint a törvény nem mondja meg. Hevesi redintegrácziója szerint a tényleges fizetés napját (és nyilván a teljesítés helyét) kell érteni. Ehhez a felfogáshoz nem csatlakózhatom. Véleményem szerint a törvényszövegnek grammatikai értelmezése sem igazolja azt, de erről nem akarnék vitát kihívni. Arra azonban rá kell mutatnom, hogy e felfogás meg nem valósitható követelményekhez vezetne. Ha az ár-