Kereskedelmi jog, 1919 (16. évfolyam, 1-10. szám)

1919 / 7-8. szám - A fehérpénz jogi sorsa

63 ő álbankjegyet kapott szolgáltatásul: mert hi­szen nemcsak kékpénz, fehérpénz és posta­takarékpénztári pénz forgott egyidőben egy­más mellett, hanem az u. n. fehérpénzből is kétféle : teljes értékű valódi bankjegy és ál­bankjegy s jóidéig a közönség azt sem tudta, melyik ezek közt a valódi s melyik az után­zott ? De ezt nem is tekintve, az esetek arány­talan többségében a pénz felvevője a kapott álbankjegyen túladott, még pedig a kényszer­forgalmat biztosító intézkedések mellett leg­többször a korona teljes névértékében. Fehér­pénzt halomra senkisem gyűjtött: a magános vitte a bankba, betétnek, a bank továbbadta az Osztrák-Magyar Banknak, kapott érte korona­értékű követelést. A rendelet megoldása sze­rint tehát az esetek túlnyomó részében nem állott be károsodás: a sima lebonyolítás nem sértett nagyobb érdekeket. Adott esetekben persze érzékeny sérelmet szenvedtek egyesek: azok t. i., akik nem tud­ták a fehérpénzt elég gyorsan továbbadni s az aug. 15-én kezükben maradván, névértékének az ötödére olvadt le. Persze, hogy sietett a diktatúra alatt min­denki régi adósságát fehérpénzzel kifizetni. Ez többnyire nem volt sérelmes a hitelezőre, hi­szen ő is továbbadta, koronaértékben, a fehér­pénzt. A pénzre vonatkozó jogszabályaink a pénz „belső értékének", vásárlóképességének hullámzását nem tudják nyomon követni.7) A hitelező úgyis rosszul járt, ha mostanában kék­pénzt kapott, régi „jóu koronákban alapított követelése fejében. Igaz, hogy rosszabbul járt, ha csupa fehérpénzt kapott; mert an­nak a 'kékpénzzel szemben jócska disagiója volt. Csakhogy ez a disagio (a zugforgalom­ban !) nem volt olyan megbízhatóan fixirozható, hogy arra egy átszámítási skálát lehetett volna alapítani s a fehérpénzfizetést csak ez átszámí­tás szerint ismerni el teljesítésül. S még az ilyen fixirozható skála sem lehetett volna igaz­ságos, mert számos viszonylata volt a forga­lomnak, a melyben a fehérpénz vásárlóképes­sége nem csökkent. Az átlagigazság tehát az volt, hogy a hi­telező a fehérpénzben kapott teljesítést tartoz­zék teljes koronanéríékben elismerni. Ha a hitelező a fehérpénz értékvesztését i) L. erről igen érdekesen Nyulászi, Jogállam 1919, 286-290. I. nem tudta idejében másra áthárítani, ez az ő kára maradt. Mégis, egy irányban a rendelet megóvja a hitelezőt a károsodástól s erre czé­loz a 4. §. 2. bekezdésében foglalt kivétel. E kivétel értelmében a hitelező megtá­madhatja a fehérpénzben felvett fizetést, ha az adós lejárat előtt fizetett, anélkül, hogy erre jogosítva lett volna és a hitelező a fizetéssel szemben fentartással élt. Ilyenkor a hitelező megfelelő pótfizetést követelhet; viszont az adós bizonyíthatja, hogy a hitelező az időelőtti fizetés ellenére sem károsodott (mert a kapott fehérpénzt teljes értékben továbbadta). Ez a kivétel megfelel az általános jogel­veknek. Talán felesleges is volt annak kimon­dása. Hiszen a „fentartás" azt jelenti, hogy nem történt fizetésül elfogadás, tehát nem tör­tént fizetés sem. Ha pedig nem történt fizetés, nincs mit megtámadni. Hitelező-késedelem pe­dig fenn nem forogván, nem áll be a rende­let 3. §-ának az esete sem. Kényes kérdést is érint a kivételes szabály azzal, hogy arra az esetre utal, amikor az adós nincs jogosítva pénztartozását lejárat előtt teljesíteni. Hogy mikor nincsen az adós erre jogosítva, magá­ban is vitás lehet.8) Viszont az, hogy az 1919. márczius 20. után keletkezett követelésre a kivétel nem áll, nehezen igazolható: mert ha az adós nem volt jogosítva a teljesítésre s a hitelező azt nem fogadta el, akkor mi jogon oktrojáljuk azt rá mégis teljesítésül ? Legfel­jebb, ha azt mondjuk, hogy a márczius 20. után keletkezett követelés már magában véve a fe­hérpénz bűnében fogant és igy fehérpénzzel történt lerovása, habár időelőtt és fentartással történt is, az adós érdekében mégis elismer­hető. 8) Ptk. tvjav. bizotts. szöv. 863. §. szerint az adós le­járat előtt is teljesíthet, kivéve, ha az idő a hitelező érdeké­ben is van meghatározva; kamatozó követelésnél kétség esetében ez utóbbit kell feltenni. Ellenben Grosschmid szerint (Fejezetek I. k. 2. kiadás 787—789. 1.) az'adós a kamatos tőkét is bármikor leróhatja, csak kamatbeli köte­lezettségét nem kisebbítheti ezáltal.

Next

/
Oldalképek
Tartalom