Kereskedelmi jog, 1919 (16. évfolyam, 1-10. szám)

1919 / 7-8. szám - A fehérpénz jogi sorsa

szöv. 1023. §. 3. bek.): a hitelező követelésének összegét (az 1. §. alkalmazásával) a letétpénztártól teljes névértékben követelheti. Itt ismét visszatér a kérdés, hogy fehérpénz felajánlása esetében a letétbe helyezés csak akkor tekinthető jogosnak, amikor az adós nyilt vagy hallgatag kikötés vagy a tartozás természete szerint jogosítva volt fehérpénzben teljesiteni. Más esetekben a letétbe helyezéssel nem szabadulhatott a késedelem következményei alól. 7. Mig a rendelet 1—3. §-ai az augusztus 15-e előtt keletkezett pénztartozásoknak e naptól fogva leendő teljesítését szabályozzák, addig a 4. §. az augusztus 15-e előtt teljesített pénzszolgáltatás hatályáról szól. A §. egy általános alapelvet állit fel (1. bek.) és az alól egy tényállás-csoportra nézve kivételt tesz (2. bek.). Az alapelv az, hogy „azt a fizetést, jóváírást vagy megterhelést, amely 1919. évi augusztus hó 15. napja előtt történt, nem lehet megtámadni azon az alapon, hogy az ilyen fizetés, jóváírás vagy megterhelés „fehérpénzben" történt." Ennek az alapelvnek a kimondásával legerősebben hajlik el a rendelet a magánjog általános szabályaitól. Minden olyan esetben ugyanis, amidőn valaki pénzszolgáltatásul a koronaérték czimén fehérpénzt kapott: más dolgot kapott, mint amit a szolgáltatás kikötött tartalma szerint kapnia kellett volna. Vizsgáljuk azt, hogy a 4. §. szabályának hiányában mi volna ennek következménye két typikus esetben: a) amikor a fehérpénz teljesítésül adatott (causa solvendi) és b) amikor a szolgáltatás kötelezettség alapítása végett történt (causa credendi). Az előbbi csoportba tartozik pl. a betétek kifizetése, az utóbbiba a befizetett betétek elfogadása a pénzintézetek részéről. a) Ha a hitelező álbankjegyet kapott fizetésül, azt a kényszerforgalom következtében kénytelen volt ugyan teljesítésül elfogadni. Mihelyt azonban a kényszer alól felszabadult, — a rendelet hiányában — a teljesítésül elfogadást megtámadhatná azon a czimen, hogy az elfogadás a büntetéstől való félelem, tehát harmadik személytől elkövetett jogellenes fenyegetés következtében történt, melyről a fizető adós nyilvánvalóan tudhatott, sőt tudott (ptk. tvjav. bizotts. szöv. 780. §.). Ilyképen a depreciáciő arányában hatálytalanná válnék a fizetés s a hitelező az összeg 4A>-ét követelhetné kiegészítésül. b) Ha pedig viszont a pénzszolgáltatás causa credendi történt, pl. a betét befizetése történt fehérpénzben: az átvevő intézet — a rendelet hiányában — szintén megtámadhatná a betétül elfogadást jogellenes fenyegetés czimén és a betét összegét V^-ére szállíthatná le. Fehérpénznek kölcsönadása esetében a kölcsönvevő nem hivatkozhatnék ugyan a fenyegetésre, de esetleg azt vethetné ellene a hitelezőnek, hogy többnek a visszafizetésére kötelezte magát, mint amit kapott. Ám mindezekben az esetekben — rendelet hiányában is — viszont a fehérpénz felvevője a maga részéről megtéríteni tartoznék azt az értéket, amelylyel az átvett álbankjegyek továbbadása utján gazdagodott. Ha tehát az álbankjegyeket névértékükben továbbadta: ugyanannyi koronával gazdagodott és így gaz. dagodása a követelését kompenzálja. Igaz, hogy ha a továbbadás idejében a fehérpénz a kékpénzzel szemben megállapítható disagióban volt, ugy a gazdagodás esetleg e disagio öszszegével csökkenne. Mindenesetre a pénz felvevőjét terhelné a bizonyítás arra nézve, hogy a szolgáltatás meg nem felelő volt, vagyis álbankjegyekben történt. (Ptk. tvjav. bizotts. szöv. 1010. §.) Már az eddig előadottak bőven mutatják, hogy a rendelet nem léphetett rá arra az útra, amelyet az általános jogelvek jelölnek. Ezek a megoldások alkalmazhatók olyankor, amikor, rendes viszonyok között, sporadice fordul elő hamis bankjegy szolgáltatása. De amikor hónapokon át az egész forgalom álbankjegyekben lett lebonyolítva, amikor tehát több havi időnek egész közgazdasági életét kellene sok millió szálában egyenkint felbontanunk, hogy a jog normális folyásának követelményeit érvényesítsük: akkor a formai jogszerűségnek háttérbe kell szorulnia a közgazdaság parancsoló érdekei mögött, amelyek azt kívánják, hogy a forgalom lehető kevés jogvitával, lehető simán zökkenjen ismét vissza rendes vágányaiba. Az esetek túlnyomó része a fentjelzett jogviták kerülő utján is ugyanoda jutott volna, ahová a rendelet. Először is a legtöbb esetben valóságos probatio diabolica lett volna a pénz átvevője részéről annak bizonyítása, hogy