Kereskedelmi jog, 1919 (16. évfolyam, 1-10. szám)
1919 / 7-8. szám - A fehérpénz jogi sorsa
7-8. sz. fordított) rossz fehérpénz összegét az illető névértéke szerint koronaértékben lenne köteles megfizetni. Azért az ilyen viszonyok természetének felel meg a rend. 2. §. 2. bekezdésének az a rendelkezése, hogy a megbízott vagy idegen vagyonkezelő a kezéhez fehérpénzben befolyt összegeket nem koronaértékben tartozik kiadni, hanem csak a devalvált V5 érték szerint ; vagyis ugy, hogy erre a tartozására nézve a- fehérpénz legyen a kirovó (értékmeghatározó) pénznem. Ennek az enyhébb felelősségnek azonban az az előfeltétele, hogy a befolyt idegen fehérpénz a megbízottnak vagy vagyonkezelőnek még aug. 15-én a kezén maradt légyen. A rendelet a vagyonkezelőnek idegen érdekben szenvedett károsodását kívánja elhárítani ; ezért ennek a különbeni károsodásnak bizonyítva kell lennie. Ehhez többnyire az elkülönített kezelés kimutatása lesz szükséges. Azt, hogy fehérpénz folyt be, a vagyonkezelőnek kell bizonyítania; ez azonban a május 20-ika utáni időre, legalább bizonyos viszonylatokban (pl. posta vagy bank utján történt kifizetésnél) praesumtio hominisként feltehető. 5. A 3. §. a fehérpénz depreciációja által beállott kár veszélyét a hitelezőre akarná áthárítani olyankor, amikor aug. 15. előtt hitelezőkésedelem állott be azért, mert a hitelező a felajánlott fehérpénz-fizetést nem fogadta el, vagy a fehérpénzben való teljesítés elfogadását jogellenesen előre megtagadta. Ezekben az esetekben azonban a rendelet gyakorlatilag alkalmazhatatlannak bizonyul. Hitelező-késedelem ugyanis csak akkor állhat be, ha az adós „megfelelő" teljesítést ajánlott fel. A hitelező azonban de jure nem volt köteles fehérpénzt teljesítésül elfogadni (a rend. 2. §-ában emiitett esetek kivételével)? és igy annak visszautasításával nem is eshetett késedelembe. A tanácskormánynak törvénytelen kényszerforgalmi rendelete erre nézve nem lehet mértékadó. Nem lehet feltenni, hogy a rendelet a hitelezőt a késedelem következményeivel kívánta volna (ex post) sújtani, amiért egy törvénytelen rendeletet el nem ismert. A rendeletnek ez az intézkedése tehát tulajdonképen „vakszabály", amely csak czéltalan perekre vezethet. Mert hiába bizonyítja az adós a felajánlott fehérpénz el nem fogadását: ez nem segítene rajta. A bíróság ugyanis aligha fogja az álbankjegyekben felajánlott fizetést „kellőképen felajánlott szolgáltatásnak" minősíteni; különösen ha az aug. 1. és 15. közötti kritikus napokra esik, amikor az efféle fizetések köztudomásúlag már a „fekete Péter" jegyében, azzal a szándékkal történtek, hogy az adós az értékteleneknek felismert jegyektől szabaduljon. A 3. §. még egy esetet emlit, amelyben az adós devalvált értékben teljesíthet: ha t. i. a hitelezőnek (természetesen a fehérpénz forgalma idejében) a pénz átvétele végett az adósnál jelentkeznie kellett volna s ezt elmulasztotta, jóllehet az adós képes és kész volt a teljesítésre. Ebben az esetben az adós a rendelet alapján esetleg czélt érhet, legalább de jure ; bár de facto a ténykérdésben nehéz helyzete lesz. Mert ilyen kivételes, contra rationem juris szóló rendelkezést a dolog természete szerint megszoritóan kell értelmezni; a szabály tehát e részében is csak akkor alkalmazható, ha az adós az összeget fehérpénzben mindvégig a hitelező javára készen tartotta („kész volt a teljesítésre"), vagy ha az adós ezt csak azért nem tehette, mert a tartozás összege előtte nem volt ismeretes, hanem a szerződés vagy a forgalmi szokás szerint a hitelezőnek kellett volna az összeget az adóssal közölnie.6) Még igy is túlszigorunak látszik a szabály a hitelezőre nézve s nem tudom, nem kellene-e az „elmulasztotta" kitételbe a hitelező specziális dolusát belemagyarázni s a szabályt csak arra az esetre szorítani, amikor a hitelező czélzatosan meg akarta fosztani az adóst attól a lehetőségtől, hogy fehérpénzben fizethessen. Magától értetődik, hogy nem lehet alkalmazni a 3. §-t olyankor, amikor „a fizetési eszközre nézve külön kikötés történt", jelesül a kék pénzben való teljesítés lett kikötve. 6. Ebben az összefüggésben kell szólanunk arról az esetről, amikor az adós a hitelező késedelme következtében tartozásának összegét fehérpénzben bírói letétbe helyezte. Az adós ezzel — ha a letétbe helyezés jogos volt — tartozásától szabadult. Minthogy pedig a birói kézhez adás gyümölcsöző letét alakjában történt, amelynél a pénz az államkincstár tulajdonába ment át és az államkincstár csak az átvett pénznek megfelelő összeggel tartozik a letét felvételére jogosultnak (ptk. tvjav. bizotts. 6) Grosschmid id. h. II. 91. 1.