Kereskedelmi jog, 1917 (14. évfolyam, 1-24. szám)

1917 / 3-4. szám - Tételes intézkedések valutánk védelme érdekében

HAZAI JOGGYAKORLAT. Kereskedelmi ügyletek. 25. Könyvkivonati illetékesség a Pp. 32. § a alapján kárkövetelés iránt indított per esetére nem állapitható meg. (M. kir. Curia P. VIII. 4372/1916.; Kereskedelmi alkalmazott. 26 Az úgynevezett „vezérképviselő" (Generalvertreter) kifejezés oly általános fogalmu a kereskedelmi forgalomban, hogy az magában még nem adja meg a kereskedelmi meghatalmazott hatáskörét, ennélfogva az ilyen ügynök tekintete alá esö képviselőnek megbízása bármikor megvonható. (M. kir. Curia P. VIII. 2329/916. — 1916. okt. 17.) Ügynöki jutalék. 27. Az ügynök incassojutalékot csak a személyesen behajtott dijak után igényelhet. Nincs olyan törvényes jogszabály, amely szerint az ügynököt külön megállapodás hiányában a behajtási jutalék az általa kötött biztositások után a szerződéses viszony megszűnte után is megilletné. A biztosítási ágazatban kifejtett kereskedelmi szokás szerint az ügynököt az általa szerzett ügyletek után behajtási jutalék akkor sem illeti, ha a biztosított más ügynökség területére költözik s ekként a behajtási jutalék nem tekinthető az ügynők oly illetményének, amely öt feltétlent I és akkor is megilletné, ha az ügynöki szerződés felbontása következtében az ügynöknek tevékensége a dijak behajtása körül megszűnik. (M. kir. Curia P. P. IV. 3246/1916. — 1916. okt. 31.) A kir. törvényszék: Alperest viszontkeresetével elutasítja. Indokok : A peres felek között nem vitás tényállás szerint alperes a felperesnek rózsahegyi főügynökségét vezette s megállapodásuk értelmében az alperes az általa vagy hozzájárulásával valamely társasági hivatalnok által szerzett biztositások tőkeértéke után 2%, ha pedig az első évi dij teljesen befolyt, további 3/4°/o szerzési jutalék illette meg, ugy azonban, hogy ez a jutalék az első évi dij 65°/o-át meg nem haladhatja. Megillette továbbá alperest a befolyt dijak után a második biztosítási évtől 3°/o behajtási jutalék. Nem vitás az sem a felek között, hogy a felperes az alperesnek a megállapodás alapján három hónapra felmondott és a szerződéses viszony közöttük 1914. évi deczember hó 15-én végleg megszűnt. Vitás közöttük egyedül az a perdöntő kérdés, hogy az alperes a szerződéses viszonyt megszűnte után a felpereshez befolyó dijak után is megilleti-e a 3% behajtási jutalék? A behajtási jutalék természete szerint lényegileg nem egyéb, mint az ügynöknek ama tevékenységeért való díjazása, amelyet a biztosítási dijak beszedése és behajtása körül kifejt. Már pedig ily tevékenységet az ügynök a szerződéses viszony megszűnte után természetésen nem fejt ki s nincs olyan törvényes jogszabály, amely szerint az ügynököt külön megállapodás hiányában a behajtási jutalék az általa kötött biztositások után a szerződéses viszony megszűnte után is megilletné. A kir. Ítélőtábla: Az elsőbiróság ítéletét indokainál fogva és azért is helybenhagyja, mert a biztosítási ágazatban kifejtett kereskedelmi szokás szerint az ügynököt az általa szerzett ügyletek után behajtási jutalék akkor sem illeti, ha a biztosított más ügynökség területére költözik s ekként a behajtási jutalék nem tekinthető az ügynök oly illetményének, amely őt feltétlenül és akkor is megilletné, ha az ügynöki szerződés felbontása következtében az ügynöknek tevékenysége a dijak behajtása körül megszűnik. M. kir. Curia: A másodbiróság ítéletét helybenhagyja. Szövetkezet. 28. Az üzletrészre való befizetés nem követelhető attól a tagtól, aki a szövetkezet csödbejutósa előtt még a keresk. törv. 237. § ának idejében a tagok sorából töröltetett. (M. kir. Curia P. VIII. 4868/916. — 1916. decz. 7.) M. kir. Curia: Mindkét alsóbiróság Ítéletét megváltoztatja, felperest keresetével elutasítja. Indokok: Abból a becsatolt czégokmánytári kivonattal igazolt körülményből, hogy az alperes 10 üzletrészre való kilépése 1909. július 9-én a szövetkezet által a czégbiróságnak szabályszerűen bejelentetett, továbbá, hogy az alperes betétkönyve megsemmisittetett, hogy az évtársulati könyvben a kilépés kitüntetve lett, a N. H.-né vallomásában tanúsított az a tény, hogy a 2. alatti kiállításakor, azaz 1908. július 1-én az alperes üzletrészeit a szövetkezetnél felmondotta, illetve a felmondást szóval és írásban bejelentette, valónak fogadandó el annyival inkább, mert magát a felmondás tényét pótvallomásában R. M. tanú is megerősíti. A felmondás joghatályos voltát a czégjegyzékbe való bejelentés kétségtelenné tévén, bizonyos az, hogy az alapszabályok 10. §-a értelmében alperes befizetési kötelezettsége 1908. deczember 31-ével megszűnt és mivel a szövetkezet 1909. év végével még fennállott, ez időpontban a K. T. 237. §-a értelmében az alperesnek a reája eső üzletrészhez való joga is megnyílt, ekként azonban az alperes sem a részére bár előzően kifizetett részletek visszatérítésére, sem az elmaradt részletek befizetésére nem kötelezhető és pedig annál kevésbé, mert a per folyamán nem merült fel oly adat, amely a csődtörvény 29. §-a alapján való megtámadás jogát megalapítaná.