Kereskedelmi jog, 1917 (14. évfolyam, 1-24. szám)

1917 / 23-24. szám - Az állam és a biztosítás

23-24. sz. vitele czéljából rendszerint állami biztosító szerveket állít fel, igy nálunk a munkásbiztositót. A közgazdák, és főleg a szocziálisták a biztosításoknak ama nemeit is, melyeket nálunk magántársula'ok folytatnak, az államnak vagy állami közületeknek község, tartomány kezelésében látják szívesen. Községi és tartományi biztosítók látták el már régtől kezdve Poroszországban a tüz-, nevezetesen az épületbiztosítást (ebben Graubünden kanton 1907-ben követte), állami közületek voltak a jégbiztositók Bajorországban, az állatbiztosítók Bajorországban és Badenban, folytattak vágómarhabiztosítást Szászország, Hessen, RLUSS, Schwarzenburg, Sondershausenban és 1912-ben Olaszország az életbiztosítást és Uruguay pedig több más biztosítási ágat is tett állami monopóliummá. Dr. Kuncz Ödön tanár ur a „Kereskedelmi Jog" utolsó számában a nála megszokott alapossággal tárgyalja a kérdést, hogy a biztositasi jogunknak immár el nern odázható reformja alkalmából a magyar törvényhozó minő álláspontra helyezkedjék ezen gazdasági és jogi tekintetben egyaránt fontos kérdésben és fejtegetéseinek ütköző pontjává teszi azt a tételt, hogy a biztosítási ügynek állami monopóliummá tétele az államnak hatalmas uj jövedelmi forrást nyitna meg. A czikk felemlíti, hogy Olaszország a magánbiztosító társulatoktól 800 millió lírányi üzletet vett át, azt egy év alatt 150 millióval megszaporította és mar egy esztendő muiva képes volt az állami kölcsönt visszafizetni. II. Ha a mai háborús és a háborúban kifejlődő viszonyok közt hazánk a biztosítási ügyet kivenné a működő társulatok kezéből és állami monopóliummá változtatná, ugy a törvényhozást erre nem jogi, hanem pénzügyi szempontok vezérelnék. Mert ma nem rendelkezünk avval a higgadtsággal és nyugalommal, amelyet nagy jogi reformoknak megtervezése és kivitele szükségei. A közönséggel nem lehetne azt elhitetni, hogy erre a mélyreható, a magánérdekekbe és szerzett jogokba mélyen benyúló nagy reformra az államot a polgárairól való bölcs gondoskodásnak a czélzata vitte reá és nem az az egyoldalú fiskális érdeke, hogy a háborúban óriássá megnőtt terheinek kielégithetésére magának ujabb jövedelmi forrást nyisson meg. Az államnak ez a törekvése szükséges és jogos, amennyiben nem sért egyéb jogos érdekeket, melyeknek megnyesése a közérdeket jobban bántaná ezen uj jövedelmi forrás elmaradásánál. A biztosítási ügynek államosítása hazánkban ugrást jelentene a sötétbe. Népünk még nem annyira fejlett, hogy a magán ügynöki karnak rábeszélései nélkül magától is belátná a biztosításoknak üdvös, sőt szükséges voltát. Közigazgatásunk rossz, minden állami kezelés nálunk drága, késedelmes és komplikált. A munkásbiztositás terén tett tapasztalataink egyáltalában nem csábítók. Az olasz példa túlságosan uj, tapasztalatait kevéssé ismerjük és méltathatjuk, ugy hogy e tekintetben külföldi minta után sem indulhatunk. Veszélyes kísérlet volna virágzó magán-vállalkozásokat megölni annak a megkoczkáztatásával, hogy helyükbe nem ültetünk oly intézményt, mely biztos sikerrel kecsegtet. Az államnak és polgárainak túlságosan fontos érdekei forognak itt koczkán, semhogy azokat ily kétes eredményű kísérletnek kitenni szabad volna. Várjunk, a mig a külföldi eredményeket behatóan megláthatjuk és megbírálhatjuk és várjunk, a mig az állami közigazgatás megjavulásával az áliam megmutatta már, hogy tud gazdaságosan, pontosan, gyorsan kezelni és működni. Őrizkedjünk továbbra is attól, hogy fontos magánérdekekkel ugy engedjünk elbánni a mint az áilamnak egyoldalú pénzügyi szempontjai azt azt megkívánják. Ez az államosítás nélkülözné a kellő előkészületeket, és teljes bizonytalanságnak tenné ki a biztosítási ügynek fejleményeit és azért egyelőre mellőzendőnek tartom. III. Azonban elrendelhetné a törvényhozás, hogy ugy a belföldi, mint a külföldi biztosítók összes díjtartalékaikat az állampénztárban helyezzék el vagy készpénzben vagy magyar állampapírokban. Ennek az elrendelésével az állam nagyon jelentékeny összegű olcsó pénzhez jutna és jogos magánérdekbe sértő módon bele nem nyúlna. Normális időkben ugyan sokat vitatkoztunk azon, vájjon tanácsos-e a biztosító intézeteknek biztonságát elválaszthatlan kapcsolatba hozni az államkincstáréval. A háborús pénzügyi helyzet azonban az ilyen subtilitásokat alárendeli a legfőbb szük-