Kereskedelmi jog, 1915 (12. évfolyam, 1-24. szám)

1915 / 1-2. szám - Az Ausztriával a kölcsönös végrehajtási jogsegély tárgyában kötött szerződés

26 Kereskedelmi Jog 1—2. sz. a keresetben emiitett mennyiséget teszi ki, mert az alperes által szállított többi mennyiség a kötelesen kivül magasabb áron és a vételárnak előzetes lefizetése mellett lett szállítva. A bíróság a felek között a hátralék mennyisége tekintetében fenforgó ezen vita eldöntését az alábbi indokokból feleslegesnek, mert a jelen per kimenetele szempontjából közömbösnek találta. A kereset elutasítását és a fenti viszonkereseti kérelmet alperes arra alapította, hogy ő nem gyáros, hanem kereskedő, mint ilyen pedig a kellő gondossággal járt el, midőn az A) alatti kötlevél szerint felperesnek eladott gázolajmennyiség nagyobb részét már a kötés létesítése előtt a gyárakkal kötött megfelelő fedezeti vételekkel, a többi részét pedig időközben kötött fedezések utján beszerezte. Szállítási kötelezettségének mindig pontosan megfelelt, mert a háború kitöréséig érkezett lehívásokat mindenkor teljesítette, sőt a háború kitörése után is szállította felperesnek a gázolajat; így még augusztusban 8—9 waggont, szeptemberben pedig 2 waggon gázolajat szállított le; ámde 1914 szeptember elején az oroszok megszállották Lemberget, Drohobicot és Boryslawot, vagyis azokat a területeket, melyek a nyers ásványolaj beszerzésére egyedüli és kizárólagos források gyanánt szolgáltak, mert hisz Romániából a tényleges viszonyok folytán — még el is tekintve a magas beviteli vámtól — nyers ásványolajat behozni nem lehet, ezzel tehát az a helyzet állott elő, hogy az ásványolajfinomitó gyárak, amelyek mellékterményekként állítják elő a kötés tárgyát képező gázolajat, a fentjelzett időponttól, sőt már korábban is, miután a háború kitörése óta a vasúti szállítás is akadályokba ütközött, csupán meglevő készleteikre voltak és vannak utalva és igy csak kis mennyiségben állítják elő a gázolajat, mert inkább a jobban értékesíthető kenőolajakat termelik. Hozzájárult ehez, hogy a hadsereg az ásványolaj mellékterményeire, igy a gázolajra is rátette a kezét, ugy ez az olaj most már kizárólag a hadvezetőség engedélyével csak korlátolt mennyiségben r és aránytalan magas árban szerezhető be. Állította alperes, hogy ezen körülmények folytán a gázolajnak az ára 120—150%-kal emelkedett, sőt ma a piaczon egyáltalán forgalom tárgyát sem képezi. Beállott tehát az az állapot, melyre a kötlevél vis major kikötése provideált s mely szerint mindenféle, emberi igyekezettől független felső erőhatalom esetei felmentik az eladót azok tartamára a szállítás kötelezettsége alól. Felperes tehát alperestől, aki a becsatolt kötlevelek tanúsága szerint úgyszólván a monarchia összes ásványolajfinomitó gyárainál fedezte a szállításhoz szükséges anyagot, azonban gázolajat szintén nem kap, mert a gyárosok a fent vázolt viszonyok miatt a szállítást egyszerűen megtagadták, jóhiszemüleg nem kérheti ezidő szerint a szállítást, mert hisz ez a jelenlegi viszonyok mellett teljesen lehetetlen. De nem követelheti felperes a szállítást — alperes szerint — azért sem, mert korábbi szállításokból eredő és esedékes számlákra az alperesnek még ma is körülbelül 12.000 K vételárral tartozik, már pedig a III. moratóriumrendelet 12. §-a értelmében a pénztartozással terhelt fél a nem pénzbeli szolgáltatásokra kötelezett féltől csak ugy követelhet teljesítést, ha saját tartozását már teljesítette vagy a nem pénzbeli szolgáltatással egyidőben teljesiti. Felperes ezzel szemben becsatolta a levelezést és vitatta, hogy ezen levelezés igazolja, hogy alperes tudta és hajlandó is volt a hátralékot leszállítani, ámde folyton magasabb árakat szabott s a vételár azonnali fizetését követelte. Nem hivatkozhatik tehát alperes — felperes szerint — vis majorra, annál kevésbé, mert a gázolaj ezidő szerint is forgalom tárgyát képezi, bár igaz, hogy a beszerzés most csak drágább áron történhetik, másrészt pedig azért sem, mert a levelezésből, nevezetesen alperesnek felpereshez 1914. szeptember 7-én intézett leveléből kitűnik, hogy 150 tonna gázolajkészlet felett tényleg rendelkezett, módja volt tehát mindössze 80 waggont tevő hátralékot leszállítani. A korábbi számlákból eredő tartozását elismerte, ámde az szerinte csupán 8867 K 46 fillért tesz és kijelentette, hogy kész alperesnek szállítás esetén az egész tartozást azonnal kifizetni. Alperes viszont annak igazolására, hogy a monarchiában levő ásványolajfinomitó gyárak nyersolajszükségletüket az általa előadott azon körülmény folytán, hogy az ellenség azokat a területeket, melyek a nyers ásványolaj beszerzése egyedüli forrásul szolgálnak, megszállva tartja, beszerezni nem tudják, több ásványolajfinomitó gyárnak névleg bejelentett igazgatóját kérte tanúként kihallgatni, esetleg kérte megkeresni a vegyi gyárosok országos egyesületét és a budapesti keresk. és iparkamarát annak közlése iránt: igaz-e, hogy a gázolaj előállítására alkalmas nyersanyag ezidő szerint számbavehető mennyiségben rendelkezésre nem áll és hogy a gázolaj ezidő szerint forgalom tárgyát sem képezi. Bizonyítani kívánta továbbá alkalmazottaival, kiket tanuként kívánt kihallgatni, hogy neki saját gázolajkészlete nem volt és legfeljebb i éhány hordót szokott a raktáron tartani. A felperes által hivatkozott 1914. szeptember 7-iki levélre vonatkozólag pedig előadta, hogy ezen levél irása idején még módjában lett volna a levélben emiitett 150 tonna gázolajat beszerezni, azonban épen ezután következtek be azok a fent előadott események, amelyek a beszerzést s ezzel a szállítást lehetetlenné tették. A bíróság az alperes által felajánlott bizonyítást mellőzhetőnek találta, mert a bíróság előtt is ismert körülmények folytán alapos al-