Kereskedelmi jog, 1915 (12. évfolyam, 1-24. szám)

1915 / 7-8. szám - A csődön kivül való megtámadásról szóló törvénytervezethez

7—8. sz. Kereskedelmi Jog 97 szándékon felül még a tényleg bekövetkezett károsodás tartozik; a punctum saliens, a dolus azonban mind a két esetben ugyanaz s igy helyes, ha a két rendelkezés egymáshoz kerül, mint a hogy ez az eredetiben, a német csődtörvény 24. §-ában, együtt is van. Egészen más elbírálás alá esik az első bekezdésben foglalt tényállás; mert itten a megtámadhatásnak forrása nem a felek dolusában, hanem abban rejlik, hogy valamely érték ellenérték nélkül vonatott el az adós vagyonából és igy helyes, hogy az ez által kárt szenvedett hitelező az ügyletet a megajándékozottnak jóhiszeműsége daczára megtámadhassa. Itten azon — a tervezet szerint szintén ki nem zárt — eshetőség, hogy az ügyletet még egy későbbi hitelező is megtámadhassa, még kirívóbb anomáliát jelent; mert azon igazságügypolitikai okok, amelyek esetleg igazolhatnák azt, hogy a hitelezők kijátszására irányuló — dolosus — müveletek még a későbbi hitelezők megtámadásának is ki legyenek téve, itten semmiképen sem forognak fenn; nincsen semmiféle igazságügypolitikai ok arra, hogy valaki az öröklésről való lemondásban vagy az ajándékozásban gátoltassék akkor, amidőn ezen jogcselekményével létező jogigényeket nem sért. Ezen bekezdésnek szövege különben szintén meg nem felelő ; a „vagy színleges visszteher mellett" szavak a német eredetiben elő nem fordulnak és feleslegesek is; mert általános jogszabály, hogy a szinlegesség beigazolása esetén minden ügylet valódi tartalma szerint Ítélendő meg, (Ptkv. javaslat 772 §. 2.) egyébként is ajánlatosabb az osztrák törvény 3. §-ának hasontárgyu 1. pontjának rendelkezése, illetőleg szövege. Csődtörvényünk 28. §-ának 3-ik pontja (tervezet 6. §. 3. p.) nem a német csődtörvényből, hanem a csődön kivüli megtámadásról szóló német törvényből (3. §. 4. p.) lett átvéve ; hogy a német eredetiben „a házastárs részére történt ajándékozás" külön fel lett említve, annak van értelme; mert a német eredeti szerint az ilyen ajándékozások csak egy éven belül támadhatók meg; miután azonban csődtörvényünk (és a tervezet) szerint a két évi határidő minden visszteher nélküli ügyletre szól, a házastárs részére szóló ajándékozásnak e helyütt való külön felemlítése nyilván felesleges. Ugyancsak a német eredetiben találjuk nyitját azon hazai jogunk szempontjából rejtélyes rendelkezésnek, mely szerint a férj kezelése alá került női javaknak kiadása megtámadható volna; rejtélyes a hazai joggyakorlatunkban bizonyára soha nem alkalmazott ezen rendelkezés azért, mert a hozományon kivüli „női javak* végrehajtás esetén kiigényelhetők, csőd esetén pedig visszakövetelhetők (a csődt. 46. §-a korlátai belül); miért legyen tehát ezek önkéntes kiadása megtámadható ? A német eredeti szerint megtámadható „Die Sicherstellung oder Rückgewaehr. . . des gesetzlich in seine Verwaltung gekommenen Vermögens seiner Ehefrau" ; ami érthető, ha figyelembe vesszük, hogy a német jog szerint (Bg. 1363. §.) a férj felesége ifenn nem tartott) vagyonának (eingebrachtes Gut) ex lege kezelője és haszonélvezője; az emiitett rendelkezésnek magyar törvénybe való felvétele tehát csak zavarólag hat s mellőzendő. E tekintetben is szabatosabb s azért átvehető volna az osztrák törvény 3. §. 3. pontja. A tervezet azonban nem elégszik meg a német mintában található és az osztrák törvény által is átvett támadó okokkal, hanem 7., 19., 27. §-aiban olyan nehéz kérdés megoldását is kíséreli meg, amelynek megoldására sem a német, sem az osztrák törvény vállalkozni nem mert. Azon eshetőségről van ugyanis szó, hogy az adós ellen csődöt kértek, de azt nem rendelték el, mert vagy nincs több hitelező, vagy nincsen olyan vagyon, mely a csődeljárás költségeit fedezhetné; a tervezet, ugy látszik, legalább a 8. §-nak a felfedező eskü letételéből kiinduló rendelkezése erre enged következtetni, maga is csak az utóbbi esetet tekinti gyakorlati jelentőségűnek. A tervezet szerkesztője sérelmesnek véli, hogy ilyenkor a hitelező, ha a csődtörvényünk 27. §-ában körülirt valamely tényállás adva is volna, vagy kénytelen — csőd hiányában — lemondani az előnyben részesült „másik fél" megtámadásáról, vagy pedig kénytelen a csődeljárás költségeinek fedezésére biztosítékot nyújtani. Ettől a kellemetlen dilemmától óhajtaná a tervezet a hitelezőt megkímélni, megadván neki azon megtámadó jogot, melyet csőd esetén a csődtörvény 27. §-a 1—3. pontja alapján a tömeggondnok gyakorolhatott volna. Hogy ezen kísérlet hová vezetne, annak