Kereskedelmi jog, 1914 (11. évfolyam, 1-24. szám)

1914 / 2. szám - Kereskedelmi joggyakorlatunk 1913-ban [2. r.]

26 Keresked Az általános részben érdekkel bir a Curia 912/912. sz. határozata (Ker. Jog 23. sz.), mely szerint a czégbiróság csupán azt vizsgálhatja, hogy a biztosítási vállalat alakilag eleget tett-e a K. T. 454. és 455. §-aiban foglalt feltételeknek (alaptőke, díjtartalék elhelyezés, dijtartalék kiszámításának elvei stb.), de hogy ezen elvek mellett a biztosítási vállalat hivatásának meg fog-e felelhetni, az már nem tartozik a czégbiróság hatáskörébe. Ez is hiánya a K. T -nek, mely az uj törvényben korrigálandó. (Lásd, Beck Hugó : A biztosítási magánvállalatokról, a Ker. Jog jubiláris számában, továbbá Dr. Lévy Bélá nak: A biztosítási jog kodifikácziójáról a Ker. Jog 1913. évi 23. számában.) Valósággal meglepetés számba ment a budapesti kir. Ítélőtáblának 3973/1913. V. sz. a. hozott és elsőnek a Ker. Jog 23. számában a Különféle rovatban sz. I. néven ismertetett határozata, mely szerint — ellentétben a váltótörvényszék határozatával — a monarchia egyik államában levő biztosító társaság által a másik államban felállítani kivánt fióktelepek czégbejegyzése alkalmával csak azt kell igazolni, hogy hazájuk törvényei szerint jogszerűen fennállanak. (Az eset közölve a Ker. Jog 1914 január 1-i számában). E szerint az osztrák biztosító intézetek, ha hazájukban a 200.000 korona biztosítási alapot befizették, nálunk bejegyezhetők anélkül, hogy ezt nálunk is be kellene újból fizetni. (Lásd mai számunkban „—g—" jelige alatt „Az osztrák biztosító társaságok biztosítási tartalékalapja" irt nagybecsű czikkét, melyben egyik legkiválóbb czégbiránk fejti ki ellenkező álláspontját.) A tllzkárbiztositás fejezetében említésre méltónak, mert jellemzőnek tartjuk a C. 65 1913. sz. határozatot (Ker. Jog 22 sz.), mely szerint az a körülmény, hogy a malom néha őrizetlenül hagyatott, annak daczára, hogy a biztosított a feltett kérdésre azt válaszolta, hogy a malmot vagy a tulajdonos, vagy egy állandó megbízott őrzi, nem állapítja meg a közlési kötelezettség megsértését, mert ha a biztosító a biztosítás elvállalása szempontjából az őrzés mértékét, vagyis azt, hogy ez az elővigyázati intézkedés mindenkor, folytonosan gyakoroltatik-e, fontosnak tartotta, módjában állott a biztosítottnál erre nézve is feleletet kívánni. Ezen felfogás már igazán az ajánlati kérdőpontok oly minucziózus részletezését kívánja, melyet a biztosító nehezen tud megvalósítani, e 1 m í J o g 2. sz. hacsak az üzletek egy nagy részéről lemondani nem akar. A közlési kötelesség megsértését az életbiztosításnál a Curia a legliberálisabban magyarázza, persze — a biztosított javára. így a Curia szerint a közlési kötelesség megsértése nem forog fenn az esetben, midőn a biztosított a hozzá intézett arra a kérdésre, hogy milyen az egészségi állapota, azt felelte, hogy jó, annak daczára, hogy beteges volt. (C. 1059. 1912. Ker. Jog 13. sz.) Hogy fontos ténykörülmény alatt nem azt kell érteni, amit a biztosító fontosnak tart, hanem ami objektíve fontos, azt a joggyakorlat és irodalom már tisztázták. De a Curia már azt sem tekinti a közlési kötelesség megsértésének, ha a biztosított objektíve fontos ténykörülményeket hallgatott el, melyekről a biztosító nem tudott, hanem azt is megkívánja, hogy a biztosított az általa elhallgatott ténykörülmény minden fázisáról tudott legyen így különösen, ha a biztosított ujabb ajánlata idején a korábbi biztosítási ajánlat visszautasításáról, valamint annak okáról tudott, mert — a Curia szerint — csak abban az esetben lehet szó arról, hogy a biztosított előtte tudvalevő fontos körülményt hallgatott el. (C. 97.. 1913. Ker. Jog Jubiláris szám.) A Curia döntésénél — ugylátszik abból indul ki, hogy a biztosító társaságok az u. n. „Mitteilungs-Verband" utján értesülhetnek mindenről s így a visszautasításnak biztosított előtt esetleg ismeretlenül maradt okairól is s így a biztosítottat tulajdonképen az ajánlati iv kitöltésének minden felelőssége alól mentesiti Hogy a biztosítási ügynök a biztositá meghatalmazottjának tekintetik az ajánlat felvételére s az abban feltett kérdés értelmezésére nézve, a Curia consequenter eddigi álláspontjával most ismételten hangsúlyozta (C. 421/912 Ker. Jog 8 sz C 110 1912 Ker. Jog. 6 sz ) A Curiának a váltójog terén az utólagos telepítés kérdésében hozott 46/1912 sz. határozata, mely szerint a váltóbirtokos, aki a váltót kitöltetlen állapotban kapta, feljogosítottnak tekintendő arra, hogy a váltót a forgalomban szokásos tartalommal kitölthesse s igy külön fizetési helyiséget is kijelölhessen, ma már állandó joggyakorlattá fejlődött (C. 699/1912. Ker. Jog 7. sz. C 698/1912. Ker. Jog 10 sz.) A kir. Curia ugyanis arról győződött megt