Kereskedelmi jog, 1914 (11. évfolyam, 1-24. szám)

1914 / 23-24. szám - Csődháritó kényszeregyezség Ausztriában

358 dasági kórállapotából eredő jogviszonyokat is válságoktól mentes korszakban kellene szabályozni. De ha ez bármely oknál fogva normális időkben nem történt meg, ugy ebből a tényből nem az következik, hogy a rendezést jobb időkre kell halasztani, hanem ellenkezőleg az, hogy a mulasztást mielőbb helyre kell hozni, a mi a csőd elháritására szolgáló kényszeregyezségnél annyival is könnyebb, mert ez a kérdés immár több mint két évtized óta beható megvitatás tárgya ugy jogászi, mint közvetlenül vagy közvetve érdekelt közgazdasági köreinkben. Az irodalmi téren és nyilvános értekezleteken kifejezésre jutott véleményekből és bírálatokból pedig megnyugvással lehet megállapítani nemcsak azt, hogy a kérdés minden irányban megérlelődött a végleges döntésre, hanem azt is, hogy maga az intézmény csaknem egyhangú helyesléssel találkozott és eltérések nem annyira az alapelvek, mint inkább csak a kisebb-nagyobb fontosságú részletek tekintetében mutatkoztak. Alapos remény van arra, hogy a dr. Schreyer Jakab által az igazságügyminiszterium megbízásából újból kidolgozott, a csődtörvény, csődön kívüli megtámadási jog és a csödháritó kényszeregyezség tárgyában készült előadói javaslatok nemsokára a nyilvánosság elé fognak kerülni, a midőn is azokkal a tárgy fontosságához mért részletességgel foglalkozhatunk. Időközben az osztrák igazságügyminiszter megküldte a törvényhozás tagjainak, az igazságügyi hatóságoknak és egyes szaktestületeknek az uj osztrák csődrendtartást (Konkursordnung), megtámadási jogot (Anfechtungsordnung) és egyezségi eljárást (Ausgleichsordnung), tartalmazó (sajnos: indokolással el nem látott) rendelettervezeteket, melyeket külön rendelettel 1915. évi január hó 1-én szándékozik életbeléptetni. Ezek közül a legaktuálisabbnak az egyezségi rendtartást tekinthetjük, mert bizonyos, hogy a moratórium elmultával sok gazdasági lét összeomlása fog bekövetkezni, melyek ma még mesterségesen fentarthatják magukat. A moratórium azt a szolgálatot teljesiti, mint az orvos csipesze, mely a seb széleit leszorítva, megakadályozza a vér kiömlését. Hogy a seb újra nyiltával közgazdaságunk vére el ne folyjék, hathatósabb eszközökre lesz szükség. Ilyennek kínálkozik a csőd megelőzésére és elháritására szolgáló kényszeregyezség az adósra és hitelezőkre nézve egyaránt előnyösen. Ezen előnyöket oly gyakran fejtegették minálunk is, hogy ebben az irányban ujabb ismertetés felesleges ismétlés számba menne. Ellenben saját jövendő egyezségi eljárásunkra való tekintettel sem felesleges az osztrák íendelet illetve tervezet alapelveinek és intézkedéseinek tüzetesebb bírálata. A csőd elháritására szolgáló kényszeregyezség nem uj intézmény Ausztriában. Már 1859-ben vezették be, de a tízéves fennállása alatt szerzett tapasztalatok nem voltak kedvezők. 1904-ben az osztrák kormány az urak házának egy a hitelezők összehívásáról szóló, hasonló irányú törvénytervezetet mutatott be, melynek tárgyalására azonban nem került a sor. Minden tervezetnek, mely a csődelháritó kényszeregyezséget szabályozza, két feladatot kell megoldania u. m. az adós vagyonának ideiglenes megóvását és az egyezségi eljárás alaki és anyagi feltételeinek megállapítását. Mindkét irányban járt utakon haladhat a csődeljárás nyomában, eltekintve azoktól az eltérésektől, melyeket a csődön kivüli eljárás lazább szerkezete a csődeljárás szilárdabb és zártabb tagoltságával szemben magával hoz. Az osztrák tervezet' 62 szakaszban és 12 fejezetben tárgyalja az anyagot. Eltérőleg az 1859. évi rendelettől, mely csak kereskedőknek engedte meg az eljárás igénybevételét, minden adósnak jogot ad annak kérelmezésére, ha a csődnyitás előfeltételei egyébként fenforognak. Míg a régi eljárás szerint nemcsak az adós, hanem a hitelező is folyamatba tehette az egyezségi eljárást, addig most csak az adós kérheti azt a bíróságtól. Ennél a pontnál a rendelet egy a csődeljárásból átvett, de az egyezségi eljárás alapgondolatának meg nem felelő és következetesen végig nem vezetett ujitást hoz. Megengedi ugyanis a kényszeregyezségi eljárás folyamatba tételét az illetékes bíróság előtt akkor is, ha a kereskedelmi társaságnak nem valamennyi tagja vagy felszámolója, — valamely jogi személynek nem valamennyi a képviseletre jogosított tagja, — hagyatékra nézve pedig nem valamennyi örökös kéri azt, csak azzal korlátozva, hogy az első esetben a többi személyesen szavatoló tag vagy felszámoló elébb meghallgatandó és ha nem járul valamennyi hozzá, ugy az egyezségi eljárás folyamatba tétele a fizetésmegszüntetés valószínűvé tételétől teendő függővé.