Kereskedelmi jog, 1914 (11. évfolyam, 1-24. szám)

1914 / 23-24. szám - Csődháritó kényszeregyezség Ausztriában

23—24, Teljesen inkongruens esetek vannak itt egy kalap alá hozva. Helyes és czélszerü, hogy a kereskedelmi társaság felszámolói és tegyük hozzá : a részvénytársaság igazgatósági tagjai (a kereseti és gazdasági szövetkezeteket a rendelet kizárja az egyezségi eljárásból', továbbá jogi személynek képviselői a képviseletre czégjegyzék szerint elegendő számban akkor is kérhessék az eljárás megindítását, ha közülök egy vagy több azt ellenzi, bárha ezen esetekre nézve is kikötném, hogy a bejegyzett képviselők többsége vagy legalább alapszabályszerűen érvényes határozathozatalra jogosult száma hozza meg a vonatkozó határozatot. Ezeket közvetlen személyes szavatosság nem terheli, az egyezség csupán az általuk képviselt társaságra vagy egyesületre stb. terjed ki, nem pedig saját személyükre is. Ellenben a közkereseti társaság tagjai és a betéti társaság beltagjai egész vagyonukkal saját személyükben is egyetemleg felelnek a társaság tartozásaiért. Reájuk nézve az egyezségi eljárás már erkölcsileg sem lehet közömbös, valamint az örökösökre nézve sem, habár ezek rendszerint csak a hagyatékkal vagy a hagyaték erejéig felelnek. A tervezet ezt felismerte, de csak az eljárás végén veszi figyelembe, kijelentvén, hogy kereskedelmi társaság vagy hagyaték tartozásaira nézve az egyezség csakis valamennyi személyesen szavatoló társtag vagy valamennyi örökös hozzájárulásával köthető meg. (60. §.) Az ellenkező álláspontot elfoglaló 1. §. rendelkezése azonban, mely az eljárás folyamatba tételét nem köti ezen előfeltételhez, oda vezet, hogy az egész eljárást le kell folytatni és csak a végén tűnik ki, hogy a kezdetén hiányzó társtagok vagy örökösök hozzájárulása mindvégig nem volt megszerezhető. Aligha lehetne indokolni hitelezői kisebbségre alkalmazott törvényes kényszernek kiterjesztését a vonakodó adóstársakra is. A csőddel járó nagy anyagi és erkölcsi hátrányoknál fogva az adós minél későbbre halasztja fizetésképtelenségének beismerését és minél tovább akar vagyonának és társadalmi állásának csorbítatlan élvezetében maradni. Ennek tulajdonitható, hogy a csődesetek túlnyomó nagy számában csődvagyon már nem található vagy költséges és hosszadalmas megtámadási perek segélyével kell mesterségesen tömeget teremteni. Ha c^ak az az egy nevelő hatása lenne az egyezségi eljárásnak, hogy az I adósok rendszerint azonnal bejelentenék fizetéseik megszüntetését, mihelyt azt önmaguk felismerik, máris nagy előnyt jelentene az összhitelezőkre nézve. Ezt tehát nem szabad megnehezíteni, miként az osztrák rendelet teszi, midőn az adóstól megköveteli, hogy az egyezségi eljárás megindítását kérelmező beadványához nemcsak cselekvő és szenvedő vagyoni állapotának pontos és részletes kimutatását, (melyre a bíróság rövid haladékot adhat) hanem egyezségi ajánlatát is csatolja, (a mire haladékot nem kaphat). A legtöbb esetben épen az üzleti vagyon szigorú értékelése, amely első sorban az egyezségért kezességet vállaló személyek érdeke, fogja megadni a kulcsot a méltányos egyezségi hányad megállapításához. Az egyezségi eljárás folyamatbatétele után a vagyon összeírása és becslése már gyakran a hitelezői védegyletek kiküldötteinek közreműködésével vagy ellenőrzése mellett mehet végbe. Mielőtt ez megtörtént, az egyezségi ajánlatnak szilárd alapja hiányzik. Czélszerütlen tehát az egyezségi ajánlat egyidejű előterjesztését az eljárás megindításának elengedhetetlen kellékeképen követelni, hanem elegendő, ha azt az adós rövid, záros határidő alatt tartozik bemutatni, még pedig nem csupán saját, hanem felajánlott kezeseinek hiteles aláirásaival is ellátva, amiről a rendelet nem gondoskodik. Az osztrák rendeletet nyilván az vezette a fenti követelményre, hogy az egyezségi eljárás megindítását kizáró okok között meglehetős rendszertelenül, az egyezségi ajánlat tartalmi hiányait és ezek között különösen azt is felsorolja, ha az adós a nem kiváltságos hitelezők részére 25°/o-nál kisebb egyezséghányadot és 2 évnél hosszabb fizetési határidőt ajánl fel. Nem akarom itt újból felsorakoztatni a minimális hányad mellett és ellen felhozott érveket, melyek korábbi irodalmi vitákból eléggé ismeretesek. Magam továbbra is fentartom azt a nézetemet, hogy bármely minimális hányad- és határidő-korlát felállítása az intézmény használhatóságát csökkenti. Az ezen kérelmet támogató okokhoz azóta még az járult hozzá, hogy a háború által fokozott gazdasági válság oylan normális viszonyokat teremtett és számos vállalatot oly nagy és váratlan veszteségekkel sújtott, hogy előreláthatólag a fizetésképtelenségek egy jelentékeny csoportjánál a meglevő vagyonroncsok-