Kereskedelmi jog, 1913 (10. évfolyam, 1-24. szám)
1913 / 5. szám - A nyugdijbefizetések visszatérítése
84 A mi áldatlan törvényhozási viszonyaink mellett csak irigykedve nézhetjük szomszédjaink legiszlativ munkáját, amely lépést tud tartani az élettel és amely kétségtelen fix jogállapotokat teremt. Nálunk minden törvényhozási mü, legyen annak tárgya bármely részletintézkedés, éveken át vajúdik és végül még sem lesz belőle törvény. A mi kérdésünkben például már 1908-ban az uj ipartörvényteivezet 377. § ában akként intézkedett, ho^y a munkaviszonyból kilépő alkalmazott a munkaadó által létesített nyugdíjpénztárból követelheti a nyugdijalapnak rá eső hányadát a sajátjából befizetett dijak erejéig, a törvényhozást előkészítő szervek tehát már ekkor tudták és belátták, hogy az alkalmazottnak nyugdijbefizetéseit visszatartó alapszabálypont jogtalan, de ez a belátás, ez a felismerés hiábavaló volt, mert még ma sincs uj ipartörvényünk és belátható időn belül alig is lesz. A jogélet igazságtalanságainak, visszaéléseinek megszüntetése, akadályozása, ami külföldön a törvényhozás feladata, nálunk a törvényhozásra sikerrel nem bizhitó, nálunk feladatává lett ez az igazságszolgáltatásnak, a birói gyakorlatnak, amely épp ezért nem is az a lezárt, megmerevedett jogszabályalkalmazás, mint külföldön, hanem folytonos hullámzás, folytonos jogfejlődés, jogszabálykifejlesztés. Ezt épen a mi kérdésünkben azért kell különösen hangoztatnunk, mert a nyugdijbefizetések visszatartásában rejlő jogfosztást a kilépő tisztviselő visszakövetelési igényének elutasításával sanctionálók tábora, igy a budapesti ítélőtábla egyik felülvizsgálati tanácsa 127/912. számú Ítéletében is, ez álláspontját arra alapítja, hogy nem a bíróság feladata az ellentétes gazdasági érdekek kiegyenlítése. Ausztriában és Németországban talán nem, nálunk azonban igen. És felső bíróságaink örök dicsősége marad, hogy a szolgálati viszony szabályainak kifejlesztése által, a hitelszövetkezeti kölcsönök megítélésénél, a munkásbaleseti perekben követett gyakorlatával, a blankettvételi szerződések helyes megbirálásával és számos más gyakorlati kérdésben igenis feladatának ismerte el, hogy az e'lentétes gazdasági érdekek kiegyenlítésében közreműködjön, hoj:y a gazdaságilag és igy jogilag is gyengébb fél mellé álljon. Mindig a szerződési szabadság, a lex con(var-tus szentsége volt az, amellyel íelsőbiró5. 82. ságainknak e helyes joggyakorlatuk kifejlesztésénél szembe kellett helyezkedniük, illetve a merev uti lin/ua nuncupassit ita iu3 esto elvével szemben az igaz, a valódi szerződési akaratot kellett és sikerült is kihámozniok. A mi kérdésünkben is a szerződési szabadság szentsége az ütközőpont. Régebbi joggyakorlatunk a nyugdijbefizetéseket azért nem ítélte vissza, mert az alkalmazott az alapszabályokat aláirta és ezzel alávetette magát annak a rendelkezésnek, hogy önkéntes állásváltoztatása esetén befizetéseit elveszti. És a Curiának ujabbi, helyes gyakorlatával szemben (259/1911., 5171/1911., 5246/1911.), amely a szerződéses kikötés hazugságán a a nyugdijalapok kérdésében is tulteszi magát, az egyedüli ellenérv, amelyet a Curiával szembehelyezkedő sisóbb bíróságok (budapesti ítélőtábla egyik felülvizsgálati tanácsa, a budapesti kereskedelmi és váltótörvényszék egyes felebbezési tanácsai) még mindig csak az, hogy a befizetések visszaitélése a szerződési szabadság elvébe ütköznék. Hamis okoskodás különösen akkor, amikor egy blankettába, nyomtatványba foglalt szerződés aláírásáról van csak szó, amelyet az aláíró csak aláírás után olvashat el és igy valóságos szerződésről még akkor sem lehetne szó, ha ez a szerződés, illetve a szerződésnek ez a jogfosztó pontja egyébképen, meglévő kétségtelen jogunk szerint is, jogtalan nem volna. A „Magántisztviselők nyugdijáról" irt könyvemben1), amelyben a nyugdijbefizetések visszatartásának kérdésével részletesen foglalkozom, kimutattam, hogy ez a kikötés, a kilépő alkalmazott befizetésének visszatartásáról szóló kikötés érvénytelen, mert erkölcstelen, a gazdaságilag gyengébb felet egyoldalúan terhelő kötbér, mely az alkalmazott szerződési alkalmazásváltoztatási, helyváltoztatási jogát, szabadságát korlátozza, de facto megszünteti. Erkölcstelen továbbá, mert épp ennélfogva az alkalmazottat leköti, szorult helyzetbe hozza és módot ád a munkaadónak arra, hogy alkalmazottja e megkötött, szorult helyzetét kiuzsorázza, a fizetés nagysága a szokásos fizetésemelések ideje és nagysága és a szolgálati viszony egyéb alakulatainak kérdésében alkalmazottja lekötöttségét kihasználhassa. Végül erkölcstelen, mert minden ellen!) Megjelent a Grill-féle könyvkereskedés kiadásásában Budapest, 1912. Kereskedelmi Jog