Kereskedelmi jog, 1911 (8. évfolyam, 1-24. szám)

1911 / 3. szám - A védjegyről. [2. r.]

Kereskedelmi Jog 4& 3 sz. származása tekintetébea a vásárló közönséget kétséget kizárólag tájékoztassa. Fölötte üdvösnek mutatkozik általánosan, de különösen oly szavaknál, a melyek az áruval a legcsekélyebb vonatkozásban is vannak, ha azokat az előállító, illetőleg forgalomba hozó czég nevével együtt tüntetjük fel áruinkon (,,B.-féle Aspirin'', ,,Z.-féle Valvoline" stb.) Gzégünk, illetőleg nevünknek a védjegygyei kapcsolatban való feltüntetése ugyanis kiválóan alkalmas arra, hogy védjegyünk, mint saját vállalatunk áruinak ismertető jegye, ezen jellegét el ne veszítse. Ha már áruinkat védjegygyei láttuk el, s annak közismertté tételére fáradságot és költséget nem kíméltünk, ugy éber szemmel őrködjünk, hogy védjegyutánzatokkal meg ne rendítsük a vásárló közönség bizalmát áruinkkal szemben. Haladéktalanul és a legnagyobb erélylyel járjunk el a bitorlókkal szemben mert minden halogatás csak ujabb és ujabb bitorlókat teremt, akiknek vétkes manipulácziója üzleti hírnevünket is képes aláásni. (Folyt, köv.) KÜLÖNFÉLÉK. A takarékbetéti könyvecske jogi természete kérdésében a Curia ujabban tudvalevőleg arra az álláspontra helyezkedett, hogy ez csak akkor tekinthető bemutatóra szóló papírnak, ha az azt kiállító pénzintézet alapszabályai szerint köteles a betétösszeget a könyvecske előmutatójí'inak kifizetni. Eg:y most a legutóbbi időben hozott és a határozattárba felvétetni rendelt elvi jelentőségű határozatában azonban a Curia egy lépéssel még tovább ment és még jobban közeledett a gyakorlati élet felfogásához, amikor egy olyan betéti könyvecskét tekintett bemutatóra szóló papírnak, amelynek a könyvecskében kitüntetett alapszabályai szerint „a betétek a könyvecske áthozójának fizettetnek ki", abból indulván ki, hogy ezzel az alapszabályi intézkedéssel a könyvecskét kiállító pénzintézet feltétlen kötelezettséget vállalt a betétet a könyvecske előmutatójának kifizetni. A váltójogi elévülést a megindított kereset rendszerint csupán annak a javára szakítja meg, aki a váltókeresetet megindította, a forgatmányos által megindított kereset tehát az előző forgató javára a folyó elévülést meg nem szakithatja, Az utóbbi napokban egy adott esetben az a kérdés nyert most elintézést a kir. Curiánál, hogy ugyanez az elv alkalmazandó-e abban az esetben is, ha keresettel álforgatmány alapján lépett fel a forgatmányos és a váltóadósnak az álforgatmány esetének fenforgását vitató kifogása folytán, az álforgatmányt beismerő felperes helyett az előző forgató mint valódi váltóbirtokos lép a perbe. A Curia ebben az esetben az előző forgató felperesként törtónt perbelépését elfogadta és ezzel implicite azt a kérdést is igenlőleg oldotta meg, hogy az álforgatmányos által megindított kereset az előző forgató javára is megszakítja az ellene folyó elévülést. Az állomási illeték. Az utóbbi időkben a bíróságokat egy oly díjszabási kérdés foglalkoztatta, amelynek igen érdekes háttere van. Még az 1905. évben ugyanis az osztrák vasúti miniszter fedezetet keresve a vasúti tisztviselők fizetésemelésére fordítandó költségszükségletre, arra az elhatározásra jutott, hogy az egyes áruküldemények feladása és kiszolgáltatása körül felmerülő kezelési illetékeket felemeli. Az érdekelt körök a miniszternek ezt a tervét azonban igen nagy ellenszenvvel fogadván és ennek ugy a sajtóban, valamint az osztrák képviselőház tárgyalásain is szenvedelmes hangon kifejezést adván, a miniszter ugy vélte ezt a kérdést a legjobban megoldhatónak, hogy nem emelte ugyan kifejezetten a kezelési illetékeket, hanem behozott egy uj mellékilletéket, az úgynevezett állomási illetéket (Stations gebühr), amelyet azután az egymásközti forgalomban a magyar államvasutak is szedtek a fuvarozó felektől. Ezt az ezen a czimen az egyes felektől szedett illetéket perelték vissza, az erre alapitható igényeket megszerzett egyes oly irodák, amelyek a fuvarlevél felülvizsgálatával és a fuvarlevelekben észlelt díjszabási túlfizetések érvényesítésével üzletszerűen foglalkoznak. Az ilyen irodák részéről a magyar államvasutak ellen ezen az alapon indított nagyszámú eddigi perekben a budapesti kir. kereskedelmi és váltótörvényszék mint felebbezési bíróság a vasutakat ezen állomási illeték visszafizetésére kötelezte azon az alapon, hogy ez az illeték jogtalanul szedetett be az egyes felektől. Egy másik perben pedig a budapesti kir. ítélőtábla mint felülvizsgálati bíróság a kereseti követelést elutasította, arra az álláspontra helyezkedve, hogy az osztrák államvasutak jogos alapon állapították meg ezt az állomási illetéket. Egy nagyobb összeg iránt indított perben most a Curia ítélkezett ebben a nagy horderejű kérdésben, amely nem azért volt fontos, mert ezen a czimen millió összegekre rugó perek vannak még folyamatban hanem azért, mert a díjszabási határozmányok alaki ós anyagi érvényességi kellékei felett kellett határozni. Amikor a fuvaroztatók valamely áruküldemány fuvarozását a vasutakra bizzák, kétségtelenül szerződési viszonyba lépnek a vasutakkal. A vasutak tehát szerződési alapon teljesitik a fuvarozást. A szerződés feltételeit pedig ebben a fuvarozási ügyletben azok a határozmányok alkotják, melyek részint a kibocsájtott üzletszabályzatban, részint a kellően kihirdetett díjszabási közleményekben foglaltatnak.