Kereskedelmi jog, 1910 (7. évfolyam, 1-24. szám)

1910 / 4. szám - Tanárbirák [2. r.]

4. BZ. tudománynyal és talán azzal a tehetséggel sem, mint a valóban tudós, jelesebb tanár. A tapasztalat szerint pedig ennek az a következménye, hogy az előadók in bianco referálnak. In bianco referálni. Ez következik be, mikor a társasbiróság előadója vagy nem tud magának a pernek mi módon leendő eldöntése iránt határozott véleményt alkotni, vagy attól tart, hogy helyesnek tartott véleményét a tanács nem fogadja el, és nehogy kétszer kelljen az ítéletet kidolgoznia, az ügy mikép leendő elintézése iránt véleményét élő szóval terjeszti elő és azután ugy foglalja irásba, amint azt a tanács elhatározza. Ha ez jelesebb biró vezetése alatt és csak ritkán történik, és csak oly ügyeknél, melyek eldöntése elméletben és gyakorlatban vitás kérdések eldöntésétől függ, akkor nagy bajt nem okoz és az előadón mindenesetre könnyít. De ha van a tanácsban valaki, akinek véleménye és szavazata állandóan érvényesül, aki ellen a tanács tagjai, ha igazuk van is, a maguk véleményét érvényesíteni nem képesek ; akkor kezdetben a gyengébb, idővel, a folytonos küzdelemre ráunva, az erősebb birák is szokásba veszik azt, hogy in biancó referálnak, vagyis kész előadói tervezet nélkül jönnek az ülésbe és azután azt foglalják irásba, amit a tanács szellemi vezetője gondolt és a tanács megszavazott. Ennek a végeredménye azután nem az, hogy a gyengék is megerősödnek, hanem az, hogy az erősek is elgyengülnek, nem kutatják többé sem a judicaturát, sem az irodalmat, nem nagyon törik a fejüket az ügy mikép leendő eldöntésén, és ekkép leszoknak az előbb megszokott nehéz szellemi munkáról, egy szintre sülyednek a gyengébbekkel. Sőt ehhez még más nagy baj is járulna abban az esetben, ha az az irányító, túlságosan kimagasló szavazó a tanácsnak nem volna rendes taeja, hanem az ülésben csak hetenkint egyszer vagy kétszer résztvevő tanár. Az Ügyviteli Szabályok igen helyes intézkedése szerint ugyanis a hozott határozatot az előadónak kell irásba foglalnia, akár az ő indítványát fogadta el a tanács, akár mást. Tessék már most elképzelni, hogyan fogja az a bíró, „aki éveken keresztül a perakták mellett elméleti könyveket nem lát" és aki „a sok kazuisz75 tikától nem látja az átfoglaló szabályt", irásba foglalni azokat az érveket és fejtegetéseket, amelyekkel a maga véleményét érvényesítette az a tudós, „aki egy életen keresztül mással nem foglalkozott," mint a jogtudomány irodalmával és az ebből merített „absztrakt szabálylyal." Már pedig az irásba foglalt határozatot nem a szavazó tanár kiadmányozza, hanem a tanácselnök. Hát ha a tanácselnök a hét folyama alatt eldöntött számos per közül nem emlékszik jól vissza arra, hogy hogyan is folyt le az a tanácskozás, milyen is volt az elfogadott döntő ér? kifejtése és kiadmányozza az előadó által tévesen irásba foglalt indokolást ? Pedig ez megtörténhetik, és ennélfogva előfordulhat, hogy a tudós tanár elolvasván utólag a hozzájárulásával hozott határozatot, különösen pedig ennek indokolását, hangosan tiltakoznék az ellen, hogy ő ilyenhez hozzájárult, vagy hogy ő ilyent valaha mondott. Hallom már az ellenvetést: Ez „technikai részlet" ; az Ügyviteli Szabályokon meg lehet tenni a megfelelő változtatásokat. — Persze, hogy lehet. Ki lehetne például mondani, hogy a tanácselnök stante sessione kiadmányoz és hogy az előadó az általa irásba foglalt indítványtól eltérő határozatot az ülésből visszavonulva nyomban irásba foglalja és visszajővén felolvassa és a. tanácselnök igy kiadmányozza. Vagy fel lehetne venni az Ügyviteli Szabályokba, hogy ha az előadó indítványa nem ugy ment keresztül, a mint ő ezt előzőleg irásba foglalta, akkor a következő héten ugyanazokból a tagokból alakított tanács ülésében történik meg a revízió és a kiadmányozás. Ez néha, nagy kivétel gyanánt megtörténhetik ugyan, rendszerré téve azonban jelentékeny erö- és időpazarlással járna. Ez volna az eredmény, ha a Curia közpolgári tanácsainak minden ülésében a magyar magánjognak egy-egy jelesebb tanára venne részt. Csakhogy a Curiának hét közpolgári tanácsának mindegyike hetenlint három és eszerint valamennyit összevéve huszonegy ülést tartván, a magyar magánjog jelesebb tanárai, kiknek száma háromnál többre alig tehető, mindössze hat ülésben vennének részt, mig a többi tizenöt ülés jelesebb jogtanár nélkül folyna le. Ilyenkor azután jó volna, ha a tanács tagjai a tanácselnök tudása és belátása iránt az eddig megszokott bizalommal volnának, és ez a bizalom nem szenvedte volna azt a csorbát, melyet a Kereskedelmi Jog