Kereskedelmi jog, 1910 (7. évfolyam, 1-24. szám)

1910 / 4. szám - A kartellekről

78 különbözőbb mérvű lehet, megállapíthatják a fejenkénti termelés maximumát, megoszthatják a fogyasztási területet (teriiletmegosztó kartell), megállapíthatják az árminimumot (árkartell), sőt magát a termelést szervezhetik egységesen, mikor is a kartell már truste-be megy át. A kartell a legkülönbözőbb jogi formában létesülhet: maradhatnak a felek egyszerű szerződésnél, amely még csak társasággá sem teszi őket, alakulhatnak társasággá, egyesületté, szövetkezetté, állithatnak közös ellenőrző, eladó szerveket stb. Legelső megjelenésük gazdasági krízisek utáni időre esik, amikor is azoknak a túltermelés, káros verseny s az ennek következtében beálló nagymérvű árcsökkenés adott léteit. Eredményük volt legközelebbről az árak emelkedése. Innen a kartelleknek az a prinvtiv, részben ma is uralkodó megítélése, hogy a kartell mindig az árak mesterséges felcsigázását idézi elő és pedig a fogyasztó közönség hátrányára, tehát a közrendbe vagy a jó erkölcsökbe ütköző megállapodás. Birói gyakorlatunknak is egész a legújabb időkig ez vol* az álláspontja vagyis: mihelyt kartell, az eo ipso kizsákmányoló kartell, másféle nem is lehet. Ámde a kartellkérdésnek sokoldalú vizsgálata és irodalmi megvitatása eredményeként minden elfogulatlan vizsgálódó tisztában van vele, hogy nem minden kartell a közönség kiaknázását czélzó lelketlen spekuláczió, amelyet a magánjognak csak megbélyegezni lehet. Az a megítélés, amely a kartellt mindig társadalomellenesnek tartja, abból a téves felfogásból táplálkozik, hogy a feltétlen és korlátlan szabad verseny a legjobban és legigazságosabban automatice szabályozza a termelést és áralakulást s hogy minden oly megállapodás, amely ezt az egyedül üdvözítő szabad versenyigyekszik korlátozni, okvetlenül a társadalom érdekét sérti. Pedig már a kartellek első keletkezése, amelyre mindenütt gazdasági krízis szolgáltatta az alkalmat, mutatja, hogy azokra komoly szükség volt s habár azoknak a későbbi története azt mutatja is, hogy kartellek nemcsak krízisek idején alakulnak, bizonyos, hogy a kartellezésre ma is igen sokszor komoly szükség van, mert e nélkül a szabad verseny, a tervszerűtlenül fejlődő konkurrenczia s az ennek nyomában járó túltermelés s árcsökkenés egész tömeg gazdasági existencziának tönkremenését idézhéti elő. Ezt pedig a fogyasztó 4. BZ. közönség érdeke sem követeli meg az erkölcs szent nevében, habár rövidlátó szemlélet az árak emelkedésében a fogyasztó közönség sérelmét látná is, sőt az volna erkölcstelen, ha a jog nem ismerné el, hogy azok, akik a szabad verseny káros következményei ellen védekezni akarnak, ezt a jog védő szárnyai alatt tehetik. Vállalkozóknak olyan egyesüléseit, melynek czélja versenykorlátozó intézkedések tétele által, hogy ők valódi ellenértéket, iustum pretiumot kapjanak, jogilag s erkölcsileg is helyesnek kell tartanunk. S ez egyúttal a határ is, ezen tul kezdődik a kartellek erkölcstelensége, nevezetesen : ha a verseny-harcz körülményei még nem öltöttek az egyes vállalkozók jelenlegi vagy távoli érdekeit veszélyeztető mérveket s igy a karteltkötés merőben indokolatlan; vagy ha arra szükség van ugyan, de a felek azt egyúttal arra is felhasználják, hogy a közönséget kizsákmányolják, vagyis a czél elérésére szükséges mértéken tul használják ki a helyzetet. Vizsgálni kell azt is, hogy az adott esetben megvan-e annak tényleges lehetősége, hogy a közönség vagyoni érdekei veszélyeztessenek: liliputi kartellek, a melyek a vállalkozóknak csak igen kis körére szorítkoznak, rendszerint ártalmatlanok, mert a szabad verseny nem szenved átaluk számbavehető korlátozást, de sokszor már ezek is alkalmasak kivált partikuiaris monopol megteremtésére, pl. egy, a nagy forgalomtól meglehetősen elvont község négy kereskedője megegyezik, hogy bizonyos áruczikket csak az egyik, másikat csak a másik fog tartani, ezzel amaz áruczikkek tekinteteben a versenyt teljesen kizárják s a helyzetet uralják. Világos azonban az e'.őrebocsátottakból, hogy a kartellek erkölcstelenségének eldöntését képező az az előkérdés, hogy indokolt, jogosult-e a kartelikötés, oly komplikált, gazdasági szakismeretet feltételező körülményektől függ, amelyek elbírálására a jogász egymaga nem igen képes. Hovatovább meggyőződésé válik a kartellkérdéssel foglalkozók körében, hogy de lege ferenda, e kérdéseket szakbiróság elé kell utalni. De lege lata, ez nem történhetik meg, mert igaz ugyan, hogy kartelikötés az illetőkre nézve rendszerint kereskedelmi ügyletet képez s igy az afeletti döntés a kereskedelmi bíróság hatáskörébe tartozik, de tudjuk azt, hogy egy kereskedelmi ülnöknek a tanácsba való bevonása mily kevéssé avatja még e bíróságot a szónak igazi értelmében vett — legalább is, Kereskedelmi Jog