Kereskedelmi jog, 1907 (4. évfolyam, 1-24. szám)

1907 / 5. szám - Az amerikai biztosító-társaságok reformja

meg nem határoztatott, hogy pedig a biztosított arról, hogy a második évi dij esedékességi napjául 1903. évi február hó 12-ik napja állapíttatott meg, akár a biztosító alperes által kapott tudósítás vagy más utón tudomást nyert volna, az alperes nem bizonyította. Az a körülmény ugyanis, hogy a biztosított a kötvényt az alperesnek e részben hozzáintézett felszólítása daczára és még az ellene az első évi díj megfizetése iránt folytatott per folyamán sem váltotta ki, nem állapithat meg a biztosított terhére oly mulasztást, amelynek következményéül azt lehetne megállapítani, hogy a kötvénynek a díjfizetés esedékességére szóló tartalma reá nézve már csak ezért is kötelező. Az a további körülmény pedig, hogy az első évi dij megfizetése iránt indított perben a kötvényt felmutatta és a biztosított annak tartalma ellen kifogást nem emelt, nem fogadható el bizonyítékul arra, hogy a biztosított a dij fizetés határidejének abban foglalt megállapitá sáról tudomást szerzett. Ily körülmények között tekintve azt, hogy alperes a biztosítottat a B) alatt csatolt levelében 1^02. márczius hó 1-én értesítette arról, hogy biztosítási ajánlatát elfogadta és azt közölvén vele, hogy tagjai sorába „ezennel" felvette, felszólítja a kötvény beváltására, vagyis az első évi dij befizetésére, tekintve, hogy a biztosított által aláirt ajánlat általános feltételei szerint a dij mindenkor egész évre előre fizetendő, tekintve, hogy e szerint a biztosítási ügylet létrejöttének és kezdetének idejéül eltérő megállapodás bizonyításának hiányában az a nap tekintendő, amelyen az alperes biztosító társaság a biztosított ajánlatának elfogadásáról értesítette : mindezekből következik, hogy a mindenkor az egész évre előre fizetendő biztosítási díjnak esedékessége a biztosítás kezdetével esett össze, vagyis hogy a jelen esetben az évi biztosítási dij fizetésének időpontja mindig az évnek márczius hó 1. nap jára esett. A biztosított tehát joghatályosan ajánlhatta fel a második évi dij fizetését még 1903 márczius 18-án, mivel ezen a napon a keresk. törv. 505. §-ának 3. pontjában meghatározott 30 napi halasztási idő még le nem járt. Minthogy tehát a biztosított eleget tett az őt terhelő fizetési kötelezettségnek az által, hogy a második évi díjrészletet 1903. márczius hó 18 án az alperesnek felajánlotta és azt, miután azt alperes el nem fogadta, birói letétbe helyezte; minthogy ezek szerint a biztosított a második évi díjfizetésében késedelemben nem volt és így alperes a biztosítási szerződésnek hatályvesztettségét a K. T. 505. §. 3. pontja alapján sikeresen nem vitathatja, minthogy a felperesnek kereshetőségi joga ellen emelt a'peresi kifogások az E. és F. sz. okiratok tartalmával szemben figyelembe nem jöhetnek és minthogy felperes a per során be mutatván a szükséges igazoló okiratokat, keresete időelőítinek nem tekinthető és igy felperes a kereset beadása napjával mindenesetre késedelmesnek tekintendő, amiből folyóan a felperes ettől a naptól jogosan igényelhet késedelmi kamatokat. Mindezeknél fogva a kir. Curia mind a két alsóbiróság ítéletének megváltoztatásával alperest a kereseti követelésből 24 750 K tőkében sth.-ben marasztalta. Az ezenfelül követelt 250 K. iránti keresetével pedig azért utasította el felperest a kir. Curia is, mert az ajánlati feltételek szerint a kincstári illeték a biztosítottat vagy jogutódait terheli és igy alperes jogosan számithatja be a nem vitás 250 K illetéket a felperes követelésébe. 102. A biztosítotthoz intézett kérdésekre adott valótlan felelet csak abban az esetben sérti meg a közlési kötelezettséget, ha az elhallgatott körülmény objektíve tekinthető oly fontosnak, hogy az a biztosítás elvállalására befolyással lehetett ; ilyennek pedig az, hogy a biztosított tett-e már más társaságnál mégíelintézés alatt álló ajánlatot, nem tekinthető. (M. kir. Curia21598/1905. — 1906. decz. 19.) M. Jcir. Curia: A másodbiróság Ítéletét megváltoztatja és az elsőbiróság Ítéletét helybenhagyja. Indokok: Az a körülmény, hogy a biztosított ajánlatában az erre vonatkozó kérdés, daczára egy előbbi ajánlatnak megtörténtét elhallgatja, egymagában véve a K T 474. §-ában megállapított közlési kötelezettségének megsértését nem foglalja magában. A megtett ajánlat visszautasításának elhallgatása ugyanis nem feltétlenül és nem minden körülmények között, hanem csak abban az esetben szolgálhat alapul a biztosítási szerződés megtámadására, ha az ajánlat visszautasításának elhallgatása következtében a biztositónak a biztosítás elvállalására befolyással bíró, valamely fontos körülmény tudomására nem jutott. A jelen esetben azonban nem az ajánlat visszautasításának elhallgatásáról, hanem egy más társulatnál előzőleg megtett, de elintézést nem nyert ajánlat megtörténtének elhallgatásáról van szó. Ugyanis a felek között nem vitás, hogy a felperes jogelőde a 2. alatti ajánlat megtételét megelőzőleg az első magy. ált. bizt. társulatnál ajánlatot terjesztett be, de alperes felperes tagadásával szemben nem bizonyította, hogy a 2. a ajánlat j megtétele időpontjában az előző ajánlat már | elintézést nyert és hogy az elintézés eredményéről felperes jogelőde már értesítve volt; fel; peresnek jogelőde tehát a 2. alatti ajánlatban I adoít feleletében nem egy előzőleg tett ajánlatnak visszautasítását, hanem egy előzőleg megtett és elintézést nem nyert ajánlat beterjesztésének tényét hallgatta el, ez a körülmény pedig i a közlési kötelezéttség megsértését egyáltalán ! nem állapítja meg, mivel ha fennáll is az a j gyakorlat, hogy a társulatok a visszautasított ! ajánlatok adatait — felhívásra — egymással