Kereskedelmi jog, 1905 (2. évfolyam, 1-24. szám)

1905 / 1. szám

18 Kereskedelmi Jog 1. sz. kerüljenek, mint azok a vétségek, melyek büntető törvényünkben ilyenekül stautálva vannak. Egyébként pedig fenmarad az igazgatóság és felügyelő bizottság tagjainak magánjogi anyagi felelőssége az általános 32 évi elévülési határidőn belül. A szövetkezeti joggyakorlat köréből mint különösen üdvös praecedenst emiitjük meg Curiánk azon határozatát, hogy a be nem fizetett üzletrész után az alapszabályok szerint fizetni kötelezett hetenkinti késedelmi birság is a kamat tekintete alá esik és a kikötött tulajdonképeni kamattal együtt a nyolcz százalékot meg nem haladhatja. Amennyiben ez a joggyakorlat köztudatba menne át, legalább részben orvosolva lennének azok a bajok, melyek a hitelszö vetkezetek révén a szövetkezeti eszmét diszkreditálták. Figyelemre méltó Curiánknak legújabban hozott azon határozata is, mely szerint a szövetkezetbe való belépésnél a formaszerü be • lépési nyilatkozatot nem hetyettesiti a törzsbetétkönyv váltása és ily esetben az ezekre befizetett összegek, mint tartozatlan fizetés visszakövetelhetők. A kereskedelmi ügyletek nem teljesítéséből folyó következmények megállapításánál igen nagy mértékben ismerhető fel birói gyakorlatunknál a kötbér birói mérséklésére irányuló szándék, mely leginkább akként valósulhat meg, hogy a kérdéses ügyletek, amennyiben csak lehetséges, r.em minősíttetnek kereskedelmi ügyleteknek; szükséges is, hogy a méltányosság követelményei lehetőleg figyelembe vétessenek, hogy kereskedelmi törvényük szigorú parancsa, mely kereskedelmi ügyekben a kötbér összegének birói korlátozását nem engedi meg, amennyire lehetséges, enybittessék; inkább megfelelőnek tartjuk ez irányban a német kereskedelmi tör vény rendelkezését, mely a birói mérséklést csak akkor zárja ki, ha a kötbért kereskedő vállalta el üzletének üzeme körében és még ennél is alkalmasabbnak a franczia jogot, mely kereskedelmi ügyekben is alkalmazza a kötbér mérséklését megengedő code civilt és az angol jogot, mely szintén megengedi a kötbér mérséklését kereskedelmi ügyekben is akkor, ha a kötbér kikötésének czélja a szerződés teljesítésének biztosítása volt. A vételi ügyletekre vonatkozólag joggyakorlatunkról ujat aligha mondhatunk: bíróságaink érzik azt a nyomasztó terhet, melyet itélkezé seiknél rájuk a törvény az által rótt, hogy az áru haladéktalan megvizsgálásának és a kifogá sok azonnal való közlésének elmulasztásához az áru nem kifogásoltságát fűzte jogi következményül. A törvény ezen és egyéb szigorát enyhitendök, az Ítéletek gyakran feszitik az őket visszatartó korlátokat és ezért a vételre vonatkozó jogi helyzet hazánkban ma is, a kódex harmincz éves fennállása után is, eléggé bizonytalan. Hasonlóképen nagy a zavar a biztosítási jog körében a tekintetben, hogy az ügynök által tett kijelentésekből és cselekményekből folyó hátrányok melyik félre, t. i. a biztosító vállalatra, vagy az ajánlattevőre hárulnak-e? Bíróságaink ugyan folyton hangoztatják azt az elvet, hogy az ügynök a biztosítónak ajánlatok felvételére megbízott közege, de ebből csak a nyilvánvaló, csalásnak is bátran nevezhető megtévesztés esetén vonják le állandóan a biztosított fél javára a következményeket, míg egyéb esetekben a peres ügynek bírósági kimenetele egyenesen kiszámíthatatlan. — A díjfizetés kötelezettsége és a díjfizetéssel összefüggő egyéb jogviszonyok, különösen a biztosítási szerződés hatálya és érvénye tekintetében a jogállapotnak örvendetes megszilárdulását jelenthetjük, melyet Curiánknak merész állásfoglalása idézett elő azon elv proklamálásával, hogy ha a biztosítás kezdete a kötvényben naptárszerüleg meg van határozva, a biztosítási szerződés hatályba lépését nem lehet a díjfizetés és a kötvény kiadása megtörtektől függővé tenni és hogy ily esetben a dij is megfizetendő, mert a koczkázat ellenértékeképen a dij is feltétlenül követelhető. Kétségkívül merész volt ezen döntés és eredeti, — támadták és támadják is érette Curiánkat és annak szerzőjeként egy kiváló biránkat eleget, de az elfogulatlannak be kell látnia, hogy a jogegységet máskép biztosítani lehetetlen volt és ha a megoldás kifejezetten nem is találja alapját kereskedelmi törvényünknek a biztosításra vonatkozó intézkedéseiben, megvan a létjogosultsága azon általános elv alapján, hogy senki se tartozzék szolgáltatni ellenszolgáltatás nélkül. És ha a vége jó, akkor minden jó. Már pedig elvitathatatlan, hogy ez elvi döntés nyomában a helyzet javult, a biztosító vállalatok megfelelően módosították kötvényfeltételeiket és kevesebb ugyan az ellenszolgáltatás nélkül perrel behajtott első dijak összege, de legalább hozzájárul ez is ahhoz, hogy a biztosítási vállalatok renomméját tönkre tevő kinövések valamelyest korlátoztassanak.