Kereskedelmi jog, 1905 (2. évfolyam, 1-24. szám)

1905 / 1. szám

11 reformoknak egész sorozata, a részletkérdéseknek nagy tömege azokban érintve nincsenek. E programmpontok részletes kifejtését és indokolását más alkalomra tartjuk fenn. II. A védjegyjog terén nem annyira az anyagi, mint inkább az eljárási szabályok azok, amelyek sürgős reformot igényelnek. Anyagi jogi tekintetben a védjegytörvénynek (1890. évi II. t.-cz.) és az u. n. védjegynovellának (1895. évi XLI. t.-cz.) teljesebb összhangjára kell törekedni. E törvények gyakorlati alkalmazásánál ugyanis gyakran merülnek fel kontroverziák abban a tekintetben, hogy az 1890. évi II. t.-cz.-ben még csak az ábrás védjegyekre vonatkozólag tett rendelkezések kiterjednek-e a novella által csak később megengedett szóvédjegyekre is. A szóvédjegyek oltalma kiterjesztendő az árumegnevezésekre akkor is, ha azokat a bitorló az áruval csak alkalmi, ha csak szóbeli, nem állandó kapcsolatba hozza is, mert a visszaélés természetén ez nem változtat. Az eljárási kérdéseknek e jogmatériában egész tömege sürgeti a megoldást. A lajstromozási központosítani kell ugyanannál a hatóságnál, a mely a védjegy fennállásának kérdésében lesz hivatva dönteni. A birói hatáskör, a védjegy fennállásának és terjedelmének kérdésében, tisztán birói hatóságra és pedig a m. kir. szabadalmi hivatalra ruházandó. Igaz ugyan, hogy a védjegy-ügynek semmiféle műszaki vonatkozása nincsen, de a szabadalmi ügygyei két rokon alapvető vonást mégis felmutathat: azt, hogy az oltalom tárgya itt is, ott is szellemi produktum és hogy a jogosítottnak a joga abszolút. Igazságügyi politikai szempontból pedig igen fontos, hogy az ipari verseny subtilis igényei iránt fokozott érzékenységhez szokott szakbiróság hatáskörileg megerősíttessék. Ugy közjogi, mint közgazdasági tekintetben igen fontos reformszükséglet védjegy-ügyi jogszolgáltatásunknak Ausztriától való függetlenítése. Hogy az osztrák hatóságoknál eszközölt lajstromozás ipso facto Magyarországon is oltalmat biztosítson az osztrák védjegynek, nem eshetik komoly kifogás alá, hiszen Bernben több külföldi állam együttesen tart fenn lajstromhivatalt; azt is el lehet viselni, hogy Ausztria e réven lajstromozási dijak czimén, kárunkra néhány ezer koronával gazdagodjék évente. De egyenesen a magyar állam igazságügyi szuverénitását sérti az az állapot, hogy a magyar polgári és büntető hatóságok védelemben tartoznak részesíteni azt a védjegyet, a mely független meggyőződésük szerint nem bir ez oltalomnak törvényes kellékeivel. Ez idő szerint ugyanis a magyar védjegy törvényes fennállása, vagy fenn nem állása tekintetében a védjegy tulajdonosának honossága alapján nem a magyar, hanem az osztrák hatóságok döntenek — és viszont. A magyar védjegy-lajstromba is bevezetett és Magyarországon oltalmat élvező védjegy törvényes fennállásának kérdésében pedig Magyarország közjogi állásából kifolyólag más, mint magyar hatóság nem biráskodhatik. De közgazdasági, illetve iparpolitikai szempontból is tarthatatlan ez az állapot. Az osztrák ipar, a magyar czimer alkatrészeivel, a nemzeti színekkel, a magyar történelmi nevekkel, slb. mind sűrűbben követ el visszaéléseket, s az ily megtévesztő védjegyek törlésére illetékes osztrák hatóságoktól a dolog természete szerint nem várható az az érzékenység, a melyet a mi hatóságaink tanusilanának ily visszaélésekkel szemben, pedig azoknak elharapódzása károsítja honi iparunkat. De mindenek felett égető szükség van arra, hogy a védjegyjog ellen elkövetett sérelmek, (védjegybitorlás) felett való bíráskodást egységes és a jogi tudás legmagasabb fokán álló fórumra bízzuk, mert ezen a ponton a mai állapot, ugyanazon sajnálatos elnézés folytán, a melyről már a szabadalmi ügy keretében szóltunk, mélyen elszomorító. A védjegybitorlás kihágást képez és miután a bűnvádi pts. kivételes intézkedést e részben nem tartalmaz, a kir. járásbíróságok és minden további jogorvoslat kizárásával a kir. törvényszékek hatáskörébe tartozik. Ez a körülmény — főleg, ha a vidékről van szó, — illusoriussá teszi a formailag fennálló védjegyoltalmat. Megtörtént egy nagyobb vidéki városban, hogy a büntetőjárásbiró megtagadta az előzetes intézkedéseket, inert „olyanokat még soha sem csinált" és mert a terheltet a hire után .becsületes embernek" tartotta. Megtörtént, hogy a védjegybitorlásról a biró még soha sem hallott és váltig szabadalombitorlásnak tartotta, mert ilyen esete már volt egy izben, ugy, hogy ismételt figyelmeztetés után is főgondját az képezte, hogy a védjegygyei ellátott árut a bitorló maga késziti-e ? ! Megesett az ország fővárosában, hogy a büntetőbíróság egy közigazgatási hatóságtól „tájékoztalást" fogadott el a bitorlási ügy mikénti elbírálására nézve s ezt az alkotmányjogi botlást a felebbezési fórum sem korrigálta. Megtörtént, hogy két rendbeli védjegynek bitorlása és egy névnek a bitorlása miatt folyt ügyben mindkét fórum a hármas tényálladék elkülönítése nélkül döntött, anélkül, hogy az Ítéletnek akár a rendelkező részében, akár indokolásában disztinguált volna a három teljesen különálló deliktum között. Megtörtént, hogy felmentő Ítéletet hozott a felebbezési bíróság lényegileg azon az alapon, hogy vitás magánjogi kérdés van a háttérben. — anélkül, hogy e vitát elbírálta volna, vagy annak eldöntéséig az ügyet felfüggesztette volna. Ilyen és hasonló döntéseknek az átka nem csak a konkrét esetekre nehezedik reá, hanem a*, érdekeltek széles körében azt a meggyő-