Kereskedelmi jog, 1904 (1. évfolyam, 1-6. szám)

1904 / 1. szám - Életbiztosítási kötvénynek tőkésítése és visszavásárlása

Kereskedelmi Jog 1. sz. 505. §-ok értelmében a befizetett dijaknak egy harmadrészét a biztosító csak a következő esetekben köteles visszaadni: n) ha a biztosított foglalkozásában a koczkázatot fokozó változás történik és a biztosító a szerződést ennek folytán fenn nem tartja; b) ha a biztosított életét halálos ítélet, párbaj, öngyilkosság folytán, a csatában vagy az itt nyert sebek következtében veszti el; c) ha az esemény, melynek bekövetkeztétől függ a biztosítási összegnek kifizetése, a kockázatviselésnek elvállalása előtt következik be vagy már be nem következhetik, és ha meghal a kedvezményezett. Egyéb, itt fel nem sorolt esetekben, a törvény feljogosítja a biztositót az összes befizetett dijaknak a visszatartására. Vájjon helyeselhető-e bármily szempontból a törvénynek ez a merev álláspontja? Egyáltalán nem. Anélkül ugyanis, hogy bele akarnánk nyúlni az e kérdés körül lefolyt és még mindig folyó vitákba, annyit bizonyára megállapíthatunk minden álláspontnak a helyeslése mellett, hogy a biztosítási díjnak csak egyik része emésztetik fel mint a kockázatnak ellenértéke, mig a másik része fönmarad mint összegyűjtött tőke az esedékessé válandó biztosítási összegeknek a kifizetésére és mint díjtartalék kezeltetik külön vagy az egyes biztosított javára, vagy a biztosítottak bizonyos együvétartozó neme javára. Ez a díjtartalék az egyik nézet szerint az egyes biztosítottnak a tulajdonát képezi, de a másik nézet szerint is a biztosítottnak nagyon erős joga van hozzá és azért a törvény a díjtartalék képzése, kezelése és elhelyezése tekintetében bizonyos kötelező szabályokat ir elő. A mi törvényünknek álláspontja alapján a biztosító ezt a díjtartalékot is korlátlanul megtarthatja, ha a biztosított egy dijat nem képes vagy elfelejt megQzetni. A ki husz éven át befizette a megtakargatott filléreit, az elveszti minden igényét, ha a huszonegyedik évnek a diját ki nem egyenlíti. Ilyen kegyetlen az élet nem lehet, ennyire kiáltó jogfosztásra soha egy biztosító társaság sem vetemedhetik. A biztosítási feltételek minden társaságnál megadják bizonyos számú díjnak lefizetése után a biztosítottnak a jogot vagy a tőkésítésre és a visszavásárlásra, vagy csupán a tőkésítésre. A biztosítottak tehát a biztosító társaságoknak a kegyelméből élvezik ezt a jogot, ugy és annyiban, amint és amennyiben a kötvényfeltételek ebben a „kedvezmény"-ben őket részesitik. Rendszerint azt a kikötést tartalmazzák ezen feltételek, hogy a biztosítottat ily jog abban az esetben illeti meg, ha legalább három évi dijat kifizetett és ha ebbeli kívánságát a díjfizetésnek elmaradásától számított hat hónapon belül bizonyos előirt módon előterjeszti. Hat hónap eltelte után elvész minden jog és helyreáll a törvényes jogállapot. Mondani sem kell, hogy ezen fontos kérdéseket nem szabad a biztositóknak a belátására bizni, hanem a törvénynek kell szabályoznia olykép, hogy megóvassék mind a két érdekelt félnek a jogos érdeke, hogy tehát a biztosítottat megillető jogok semmiképen veszendőbe ne mehessenek. Törvény által kell tehát a biztosítottnak jogot adni arra, hogy kötvényének díjtartalékát a saját választása szerint akár készpénzben felvehesse, akár tőkésíthesse. Mind a kettőre kell, hogy a biztosítottat a jog megillese és nem lehet tőle a visszavásárlási jogot szerződési megállapodással sem megvonni, mert a díjtartaléknak hovaforditása iránt a biztosítottat döntő beleszólás illeti meg. Minthogy a teljes díjtartalékra a biztosító jogos igényt semmikép sem támaszthat, ennélfogva jogfosztó hatással az sem bírhat, ha a biztosított a választási jognak gyakorlásával, vagy kívánságának közlésével akár megkésett, akár egészen el is maradt. Ily esetekre a törvénynek kell választania és elrendelnie, hogy vájjon a biztosító a visszavásárlást vagy a tőkésítést tartozik-e hivatalból, azaz külön kérés nélkül eszközölni. Én leghelyesebbnek tartanám a visszavásárlásnak az előírását azzal, hogy a biztosító köteles a biztosítottal a visszavásárlási összeget ajánlott levéllel tudatni, öt annak záros határidőn belül való felvételére azzal felhívni, hogy különben saját személyes bíróságánál leteszi részére a kijáró pénzt és fel nem vétel esetén azt tényleg le is tenni. Ez a mód teljesen megóvja a biztosítottnak érdekeit és a biztositókra sem ró olyan terhet, amely őket meg ne illetné. Akár indítvány folytán, akár hivatalból áll be a tőkésítés vagy a visszavásárlás esete, a a biztosító tartozzék az ellenőrzésre szükséges adatokat is közölni, hogy a kiszámítás ne lássék önkényesnek és a biztosított meg lehessen nyugtatva az iránt, hogy tényleg megkapja a neki járót. Követésre méltók a svájezi tervezetnek következő intézkedési: Az összegnek közlésekor a biztosító tartozik mindazon adatot is közölni, amelyből szakértő az összegnek helyességét megállapíthassa. A biztosítási hivatal tartozik a biztosítottnak kérésére díjmentesen megvizsgálni, hogy megfelelő-e a felajánlott összeg. Eme tervezet visszavásárlás esetén megengedi, hogy a biztosító a díjtartalékból a biztosított összegnek legfeljebb 2%-át tarthassa meg. A német tervezet szerint legfeljebb 30%-ra mehet a levonás, a Beck-féle tervezet értelmében pedig a visszavásárlási érték a teljes díjtartalék háromnegyed részénél kevesebb nem lehet. A joggyakorlatnak kevés alkalma volt ezekkel a kérdésekkel foglalkozni. Törvény alapján igényeket nem támaszthatván, megelégszik a biztosított avval, amit a biztosító jószántából neki juttat és nem viszi bíró elé az ügyet. Közzétéve csupán a következő jogesetek vannak.