Kereskedelmi jog, 1904 (1. évfolyam, 1-6. szám)

1904 / 3. szám - A váltó utólagos telepítése. 1. [r.]

m Kereskedelmi Jog 3. sz. toltató kibocsátóval a váltó telepítése tekintetében létrejött megállapodás a többi váltó kötelezetteket is kötelezi és hogy azok a váltókötelezettek, akik az elfogadó által számitoltatták le a váltót, az utólagos telepítés jogtalanságát nem vitathatják sikerrel abban az esetben, ha az elfogadó tudomással bírt arról az üzleti szokásról, hogy a leszámítoló pénzintézet a fizetés helyére kitöltetlen váltókat mindig magánál telepiti; ebben a két esetben tehát bírói gyakorlatunk, az utólagos telepítésre ugy a kifejezett alakban nyert, valamint a concludens tényekből vont okszerű következtetés utján megállapított felhatalmazást is nem csak azzal a váltószemélylyel szemben fogadta el kötelezőnek, akivel a pénzintézet kifejezetten avagy másképen ez iránt megállapodásra jutott, hanem mindazokkal szemben is, akik az illető váltószemélyt a váltónak leszámítolásával megbízták, abból a merőben téves felfogásból indulván ki, hogy a váltóleszámítolásra adott általános megbízás kiterjed a váltó telepítése tekintetében létrehozandó valamely megállapodásra is. Merőben tévesnek kell pedig ezt a felfogást kijelentenünk azért, mert a minthogy, amint azt már fentebb kimutattuk, magának a kibocsátónak avagy az elfogadónak sem állhat jogában a váltót annak forgalomba hozatala után, az addig már kötelezettséget vállalt váltóadósokra is kötelező hatálylyal utólagosan telepíteni, ép oly kevésbé állhat jogukban az őket már meg nem illető ezt a jogot bármilyen megállapodás utján másra ruházni. Most már állandó bírói gyakorlat az, hogy a többi váltókötelezettek aláírása után, az utólagos telepítés tekintetében akár a váltót leszámitoltató kibocsátó, akár az elfogadóval létrejött megállapodás a többi váltókötelezettekre nem kötelező. Amint a fent kiemeltekből láthatjuk, birói gyakorlatunk az üzleti szokásra alapitható utólagos telepítést azonban csakis olyan esetekben fogadta el a váltóadóst kötelezőnek, amelyekben a leszámítoló pénzintézet a nála leszámítolt váltókat magánál vagy egy meghatározott személynél telepitette, mert hiszen csakis ilyen esetben lehet arról szó, hogy a váltóadós nem lehetett tévedésben aziránt, hogy a fedezetről hol és kinél kell gondoskodnia. Az az álláspont azonban, amely némely pénzintézeteink üzleti gyakorlatában tapasztalható volt, hogy akár kifejezett, akár következtetés utján megállapított megállapodás esetében, a váltóbirtokos pénzintézetnekjoga van,análaleszámitoltváltóttetszés szerint, bárhová és bárkinél telepíteni annyira abszurd és tarthatatlan, hogy e részben nem kell mást kiemelnünk, mint azt, hogy ilyen állásponton a váltó elvesztené voltaképeni jogi természetét, megszűnne „Hohlschuld" lenni, mert hiszen, hogyan tehető fel józan ész?zel, hogy a fizetést oly helyen és oly valakinél keressük, ahol nem csak, hogy nem ígérte senki, de amely helyet és amely valakit a fizetésre kötelezettek egyike sem ismer. A tetszés szerinti utólagos telepítésre adott felhatalmazás tehát egy jogi nonsens, amelynek joghatályt tulajdonítani egyenértékű volna a legképtelenebb jogállapot megteremtésével, oly üzleti szokásról pedig, amely a tetszés szerinti utólagos telepítés jogosultságát bizonyíthatná, egészséges fogalmak szerint szó sem lehet. A váltó utólagos jogellenes telepítése nem csak azokban az esetekben jelentkezik, a melyekben a váltó tartalma és különösen a fizetési hely az intézvényezettnek lakhelyében a váltóban már adva volt, hanem és pedig fokozottabb mérvben azokban a nagyon is gyakori esetekben, a melyekben a váltó kitöltetlenül, mint bianco-váltó adatik át a forgalomnak. Épen ezek az esetek voltak azok, a melyek a pénzintézeteinknél divott volt azt a felfogást szülték, hogy a váltó utólagos telepítéséhez feltétlenül joguk van. Abból indultak ugyanis ki, hogy a váltóbirtokosnak joga lévén a kitöltetlenül kapott váltót lényeges kellékeire nézve kitölteni, mi sem állhat útjában annak, hogy a váltón a hiányzó fizetési hely kellékét is kitöltve, ezen az uton a váltót telepíthessék. A kiindulási pont helyes, de a következtetés téves. Mert igaz ugyan, hogy a váltóbirtokost megilleti az a jog, hogy a kitöltetlenül kapott váltóürlapot, és nem váltót, lényeges kellékeire nézve kitöltse és hogy igy abba a fizetési helyet is beleírja, csakhogy a váltóbirtokos ezt az őt illető jogát már kimerítette akkor, a mikor a váltóba az intézvényezett és pedig csak is a valóságos lakhelyét12) beleirta, mert a váltótörvény 3. §. 7. pontja értelmében ez esetben az intézvényezett lakhelye már a váltó fizetési helyének is tekintendő lévén, a váltóbirtokos a törvény intencziójának megfelelő gyakorlat szerint az üresen kapott váltót, már csak a forgalomban rendesen használni szokott tartalommal tölthette ki, ilyennek pedig az intézvényezett lakhelyétől különböző fizetési hely nem tekinthető.13) Az ilyen üresen kapott váltóban eszközölt utólagos telepítés is tehát jogellenesnek lesz tekintendő mindaddig, mig a váltóbirtokos nem bizonyít oly megállapodást, a melynek alapján az utólagos telepítéshez felhatalmazást nyert és az ilyen üres váltóba utólag irt telepítés is mindazokkal a joghátrányokkal jár, a melyeket fentebb ismertettünk. Mindazonáltal az erre alapitható kifogások természete lényegesen különbözik azoktól, a melyek a váltó már adott volt tartalmának megváltoztatását magában foglaló előbb ismertetett utólagos telepítésre alapithatók. A mig ugyanis, amint azt fentebb kiemeltük, abban az esetben, ha az intézvényezett lakhelyére nézve már kitöltött és igy egy vélelmezett fizetési helylyel már ellátott váltó utólagosan telepíttetik, a váltó meghamisításának esete forog fenn, 12) Lásd a mai számban közölt jogesetet. 13) Lásd Magyar Döntvénytár II. kötet 248. és 294. sorszám alatti jogeseteket.