Kereskedelmi jog, 1904 (1. évfolyam, 1-6. szám)

1904 / 6. szám - A téves árszámitás jogkövetkezményei

6. sz. benyújtásakor a K. T. 487. § a azon rendelke­zésénél fogva, mely szerint a biztosítási szerző­désből eredő igények egy esztendő alatt évül­nek el azon időponttól számítva, midőn azok érvényesíthetők lettek volna, elévülés okából már megszűnt. A biztosítási szerződés a K. T. 485. §. 4-ik pontja rendelkezése szerint hatályát veszti, ha a visszatérő időszakokban fizetendő díj lejárat­kor vagy az e végre engedett halasztás eltelte előtt le nem fizettetik. A törvény ezen rendel­kezésére való tekintettel helyesen vitatja alpe­res, hogy a 3-ik díjrészlet fedezeteként kiállított s az 1901. évi november hó 15-iki lejárattal el­látott B) alatti váltón alapuló 129 kor. k8 fill.­nek megfizetéséhez sem tarthat felperes tör­vényszerű igényt, mivel a fent kifejtettek szerint az 1900. évi november hó 15-én esedékessé vált 2-ik díjrészlet fizetése elmulasztatván, a biztosítási szerződés hatálya az imént hivatko­zott törvényszakasz rendelkezésénél fogva meg­szűnt, a hatályt vesztett szerződés alapján pedig felperes a később lejáró díjrészleteknek kiegyen­lítését a volt biztosítottól követelni nem jogosult. Ezek alapján tehát az elsőbiróság ítéletét meg­változtatni s a sommás végzés hatályon kivül helyezésével felperest keresetével elutasítani kellett. (11916/P. 903.) A magy. Tcir. Curia: A másodbiróság Íté­lete a benne felhozott indokok alapján és azért is helybenhagyatik, mert a felperes által felhí­vott L. M. tanú vallomása szerint, az általa al­peresnek a B) alatt csatolt váltóra vonatkozóan engedélyezett halasztás 1901. évi január hó 14-ik napján tul nem terjedt s mert az emiitett naptól számítva a keresetnek 1902. évi január 20-ik napján történt benyújtásáig az egy évi elévülés már beállott. 100. A biztosítási feltételekben mindkét felet egyaránt kötelező szakbizottsági eljáráshoz a biztosított megidézése még akkor is szükséges, ha a biztosítási feltételekben ily irányú kötelezettség kifejezetten nem is foglaltatik; az e nélkül megtartott szakbizottsági becsű szabálytalan és mellőzendő (abban az esetben, ha e miatt a biztosított jog­sérelmet szenvedett). (Curia. 1032/1904.— 1904. okt. 25.) A budapesti Tcir. kereskedelmi és váltótör­vényszék, mint kereskedelmi bíróság: W. D. fel­peresnek „A magyar-franczia biztositó-társaság" czég alperes ellen 23 805 korona tőke s jár, iránt folyamatba tett rendes perében következő­leg itélt: A kir. törvényszék kötelezi alperest, hogy 10.613 kor. 69 fill. tőkét stb. bírói le­tétbe helyezzen. Keresetének többi részével felperes elutasittatik. Indokok: Nem vitás a peres felek közt, hogy felperes a Vilonya községben fekvő s al­peresnél tüz ellen biztosítva levő vízimalom épületében, gépészeti berendezésében és az őr­lés végett ott fekvő gabonában 1901. október 23 án tűzkárt szenvedett, vitás azonban a fel­perest megillető kártérítés mennyisége stb. Nem jöhet itt figyelembe felperesnek a szakbizottsági eljárás szabálytalan voltát vitató kifogása, mert ezen kifogás valóságát a 15—18. sz. a. okira'okkal szemben felperes tartozott volna bizonyítani, amit nem tett s ép ugy nem jöhetett figyelembe felperesnek az a kifogása sem, hogy őt sem a szakbizottság becsű foga­natosításához meg nem hivták, sem annak eredményéről nem értesítették, mert a 15. és 16. sz. a. szakbizottsági jegyzőkönyvekben ilyen feltételek nem foglaltatván, mindennek hiánya a szakbizottsági becsű érvényét le nem ront­hatja. Minthogy pedig annak a megállapítása, hogy a felperes részére járó kártérítési összegből a felperes hitelezői közül ki és mennyire nézve bír elsőbbséggel s hogy a 2 sz. a. okiratban foglalt engedmény a zálogjogot nyert hitelezők­kel szemben jogervényes-e vagy sem, nem a jelen per keretébe tartozik, továbbá, minthogy az alperes által fizetendőleg megállapított kár­térítési összegre nézve feltétlenül fe inált alperes­nek az a kötelezettsége is, hogy azt szükség esetén bírói letétbe helyezze és erre bármelyik érdekelt fél kérelmére jogosan kötelezhető: al­perest a kárösszeg bírói letétbe helyezésére kellett kötelezni. (19994/1903. sz.) A budapest', kir. Ítélőtábla : Az elsőbiróság ítéletét helybenhagyja. Indokok: Az első bíróság ítéletét a per főtárgyára nézve a kir. ítélőtábla vonatkozó indokai alapján és azért hagyta helyben, mert a felperes által valódiság tekintetében nem ki­fogásolt 15. és 16. sz. okiratok szerint a peres felek mindkét peres felet egyaránt kötelező módon abban állapodván meg, hogy a kárt az általuk választott szakértők fogják mindkettő­jükre kötelezően megállapítani, a peres felek mindegyike el van zárva ettől a bizonyítási módtól eltérő más, egyébként perrendszerü bi­zonyítékok alkalmazásától s a peres felek által választott szakértőknek véleménye a kár meny­nyiségénck megállapítása tekintetében mind­addig irányadóul veendő, mig be nem bizonyit­tatik, hogy a szakértők rosszhiszeműen, téve­désből vagy helytelen eljárás alapján becsülték meg a kárt; ennek bizonyítása pedig azt a szer­ződő felet terheli, aki a szakértői becsű sza­bálytalanságát vagy helytelenségét vitatja ; végül mert ebből íölyóan a beismerten peres felek által választott szakértőktől származó és azok által aláirt, 17. és 18 alatt csatolt összeállítá­sokkal szemben felperesnek kellett volna az alperes tagadásával szemben az ezen becslések szabályszerűsége és helyessége ellen felhozott kifogásait bebizonyítania, felperes azonban erre nézve semmiféle bizonyítást fel nem ajánlván: a szakértői becsű ellen felhozott kifogásai figye­lembe nem vehetők. (2856/1903. V. sz.) A m. kir. Curia: A másodbiróság ítéleté-

Next

/
Oldalképek
Tartalom