Jogászegyleti szemle, 1948 (2. évfolyam, 1-2. szám)

1948 / 1-2. szám - A kollektív munkaszerződés jogi természete

166 letes szemléletnek. A szaktudomány szkepszise egyébként más területen sem nélkülözi az alapot az ilyen könnyedén megkockáztatott állításokkal szemben. Még a nagy jogtörténészek kiváló konstrukcióval felépített elméletével szemben is gyakran támad nem alaptalan kétely. Stutznak a saját egyház germán gyökerére vonatkozó véleményével szembe helyezhető, hogy az ecclesia propria az első ezerév általános európai intézménye, amelynek szíriai csirája is kimutatható 6 amely az akkori földbirtokviszonyokkal állt különleges összefüggésben. (Megjegyzések az egyházi jog két kérdéséhez, „Jog" 1938, 5—10. sz.) Másutt meg azokkal szemben, akik kizárólag germán eredetűnek tartották a purgatio-t, arra mutattam rá, hogy a tisztító esküt legtöbb antik keleti {görög, egyiptomi, arámi, mózes-talmudi, kopt, az ékírásos kultúrkörhöz tartozó) jogrendszer ismerte s már ezért is túlzás annak kizárólagos germán eredetét feltételezni. (Die Frage des Zivilprozesses und der Beweislast, a bécsi m. történetkutató intézet évkönyve, 1937, 53 1.) Eckhartnak a kort nem a későbbi idő, hanem a maga szemüvegén át nézi s a jogi formák mögött a politikai, gazdasági és társadalmi rúgókat keresi. Amikor a jogot egységesen felfogó univerzális középkort mozgató eszmék plasztikus ábrázolását nyújtja, nem maradt a felszínen, hanem a mélybe ereszkedett le. Ugyanígy mélyen szántott .amikor az alkotmányjogintézmények társadalmi hátterét rajzolta meg. A könyv egyik jelessége, hogy a társadalomtörténet újabb eredményeire erőteljes mértékben támaszkodik. A gazdasági és társadalomtörténeti szempontok előtérbe állítását a múltban talán kifogásolhatták volna a jogászok, de a szociológia és a jogtudomány, a társadalom és a jog ma már közkeletű kapcsolata a tételes jogászok számára is érthetővé teszi, hogy a jogban ne az élettől függetlenített, „izolált" gondolatrendszert, „a történeti véletlenek tétovaságát" lássák. A történeti érzékkel rendelkező jogászok különben ettől már a múltban is jobban tartózkodtak, mint a jognak csupán elvont ,gondolati „érvényességét", fogalmi tartalmát, alkalmazását vizsgáló tételes jogászok. „Minden jog'Sribály az élet valamely kérdésére felel; non elég tehát csak a feleletet olvasnunk, hanem ismernünk kell a kérdést is, amelyre a válasz vonatkozik" (Villányi László ,i. m. 560 1.), amit más vonatkozásban akként fogalmaztam meg, hogy pusztán a jogi oldallal sokszor nem tudjuk a lényeget, a teljes valóságot megragadni. (Notter Emlkv., 784 1.) A kérdést a mult gazdasági ós társadalmi viszonyai tárják fel s csak ezek ismeretében érthetjük meg a jogszabályban nyilvánuló feleletet. Eckhart könyve az alkotmányjog tárgyalását minden eddigi tankönyvnél jobban megközelítő terjedelemben foglalkozik a társadalmi és gazdasági viszonyokkal. A birtokszervezetnek, a király, majd a feltörekvő társadalmi rétegek gazdasági erejének vetítődése az alkotmányjogra, a hadszervezet befolyásának a társadalmi osztályok keletkezésére, a királyi szerviensek, a nagybirtokos arisztokrácia, a rendi dualizmus, majd a jobbágyság és a városi polgárság kialakulása azok a hirtelenében kiemelt kérdések, amelyekben a gazdasági- és társadalomtörténeti tanulságok Eckhart előadásában különösen szembeszökőek. Ez a szemlélet azonban végigkísér csaknem az egész könyvön. Kiemeli, hogy a nemzeti ellenállás a társadalmi fejlődés nagy akadályakép a rendi kiváltságok maradéktalan fenntartását eredményezte. A parasztság és a polgárság társadalmi, gazdasági helyzetének széleskörű, alapos, a sanyarú sorsban élők felé meleg megértéssel forduló ábrázolása eloszlatja azok aggályait, akik eddig a magyar jogtörténetben a populus Werbőczyanus egyoldalú jogtörténetét kifogásolták. A polgári és a paraszti jog nemcsak a közjogi vonatkozásokkal kapcsolatban nyert feldolgozást, hanem a magánjogba beleszötten is jelentkezik. A jobbágyság jogának a korábbiaknál részletesebb tárgyalása egyben arra Í6 figyelmeztet, hogy e téren van még elég tennivalója a részletkutatásnak. 6. Bizonyára elsősorban a szerző venné rossznéven, ha tankönyve érdemeinek egyoldalú ismertetésével beérném. A munka jelentőségét szeretném aláhúzni azzal, ha hangot adok az alábbiaknak. Mi sem könnyebb, mint a szerző terhére felróni annak az anyagnak a hiányát, amelynek tárgyalására hely nem maradt. Tisztában vagyok azzal, hogy a maga természetes határaival rendelkező tankönyvről és nem kézikönyvről van szó. Mégis, imitt-amott szívesen láttam volna, ha a tankönyv részié-