Jogászegyleti szemle, 1948 (2. évfolyam, 1-2. szám)

1948 / 1-2. szám - A kollektív munkaszerződés jogi természete

Cicero a XII táblás törvényről mondott: discebamus pueri ut carmen necessarium. A vita folyamán elhangzott vád szerint Eckhart „romboló csákányával" meg akarta dönteni a magyar jogtörténeti iskola tanítását. Az 52 kis nyolcadrét oldalnyi terjedelmű, új utakat mutató tanulmány a dogmamentes kritika szabadságáért küzdött, helytelenítve, hogy — amint Balogh Jenő kifejezte — „nemzetiszínűre mázolt kínai fallal" vegyük körül a jogi műveltséget. Az értekezés következménye nemcsak a Magyar Jogi Szemle hasábjain támadt szakvita volt A méltatlan közéleti támadások ma sem feledett emlékeit az előszó tömören eleveníti fel : ,,. . . a 'hazafias sajtó' teljes dühével támadt ellenem és a 'nemzeti felháboborodás' vihara ,amely a képviselőházban is megnyilvánult, majdnem elsöpört tanszékemről. A leghevesebb vádak voltak : kétségeket ébresztek fel az ifjúságban alkotmányos intézményeink ősi jellege iránt, jogi és társadalmi viszonyainkat a szlávokéival hasonlítom össze és — a legnagyobb borzasztóság ! — kételyeket támasztok a szentkorona-eszmével szemben." A vihar nem tudta elérni, hogy Eckhart canossát járjon. A túlzott illúziók lebontását továbbra is feladatának tekintette s e meggyőződését nem ingatta meg az a tudat, hogy tiszteletreméltó rajongásból és lelkesedésből fakadó illúziók és mítoszok ápolása nem csupán a magyar jogtörténet 6ajátja, azok egyidőben bizony uralkodtak olyan reális gondolkodású nép alkotmánytörténetében is, mint az angol. Igaz, hogy ez nem maradt ott sem visszahatás nélkül s Eckhart itt az újabb angol alkotmánytörténészek törekvéseivel párhuzamosan védte igazát. Nem hátrált meg, tovább dolgozott az okleveles anyagon felépülő munkáin. Az uralkodóház családi törvényeinek már korábban (1929) publikált feldolgozását a királyi kegyúri jog legutolsó két századának (1935), majd a legújabb kor gazdaságtörténetének a Magyar Tudományos Akadémia által jutalmazott monográfiája (1945) követte. A jogintézménytörténet mellett a rokontudományág, a jogtudománytörténet terén is tevékenykedik ; alapos okleveles kutatás eredménye „A jog- és államtudományi kar története" (1936). Eckhart megbolygatta a jogtörténet állóvízét, új irányt mutató tanulmánya nyomán megindult tudományos vita során ellenfelei a helyes metodikai követelményeknek jó részét kénytelenek voltak elismerni. Évtizedeket megelőzőleg és azóta máig sem sikerült senkinek sem úgy ráirányítania a figyelmet jogtörténetünk elmaradottságára, mint neki. A vita egyik kétségtelen eredménye ez. A polémia folyamán Eckhart a szentkoronatanra vonatkozóan jegyezte meg, hogy a vita közben „egyetlen új adat sem merült fel" s a vele foglalkozók „bizonyítás nélkül ugyanazokat a véleményeket" ismételték s ugyanakkor jelezte azt a szándékát, hogy a kérdésnek adatokra támaszkodó részletes jogtörténeti feldolgozásával foglalkozik. (Magyar Jogi Szemle, 1931. 204/ 5 1.), amelynek eredményeit nem hosszú időre Ígérte. A tudományos körök kíváncsian várták, megjelenik-e a könyv, amely a Timon-féle tan ellentmondásait és a saját tézis adatszerű felépítését nyújtja. Az ígéret megvalósulása akkorra maradt, amikor a nagyon szétszórt forrásanyag összegyűjtése befejeződött. 1941-ben jelent meg „A szentkorona-eszme története", amely polémia s „értékítélet kimondása" helyett magukat az adatokat szólaltatta meg. A nyugati és a környező szláv népek fejlődósének korszerű ismertetése, a középkori koronaeszme és az organikus államszemlélet szálainak felfejtése egyben az alkotmánytörténet egyes alapvető kérdéseit is tisztázta. Az utolsó száz év vonatkozó jogirodalmának áttekintése csak plasztikusabbá tette, hogy a szentkorona misztériumának fejtegetése Timor egyéni műve volt s ennek érdekében Timon történetietlenül járt el, mikor modern fogalmakat és felfogást vitt vissza a múltba. Eckhart új kötetét a szakkörök általános elismerése fogadta s a kérdés történeti részét lezáró tanulmány nyomán a közjogászok vitája nem újult fel. Ez a legutóbb megjelent munka már sejtetni engedte, hogy Eckhart nem marad sokáig adós a magyar alkotmány és jogtörténet szintézisével sem, amelyet annál is inkább vártak, mert „Magyarország története" címmel a szélesebb körök számára kiadott összefoglalása jelentós sikert, 1946-ig 9 kiadást ért meg. Az előző bekezdésben említett munkáját 5 évre követően valóban napvilágot látott a nagyszabású tankönyve, amelyet jogászainknak szánt s amelyről előszavában szinte vallomásszerűen írja: „Ma . . . bocsátom közre ezt a