Jogászegyleti szemle, 1948 (2. évfolyam, 1-2. szám)

1948 / 1-2. szám - Vallomástételi és igazmondási kötelesség a polgári perben. [Előadás a Magyar Jogászegylet perjogi szakosztályának 1947. november 28-án megtartott ülésén]

13 félhivatalos megállapítások, valamint az elmélet „igazságról" és e fogalomnak egy részeként, az igazmondási kötelességről beszélnek, tulajdonképpen nem idegen fogalomnak a jog területére való behozataláról, hanem egy a jogban is állandóan alkalmazott, de a jelen esetben helytelenül megjelölt fogalomról, nevezetesen a „valóságról" van szó. Ha az igazság helyett valóságról, tehát veritásról beszélünk, akkor azoknak a nehézségeknek, amelyeket a fentiekben vázoltam, jelentékeny része önmagától elenyészik.10 Nem beszélhetünk és nem kell beszélnünk tehát a polgári per keretében igazmondási, hanem valóság szolgáltatási kötelességről, de erről a kötelességről is csak pro futuro, csak a hozandó jog és nem a fennálló tételes jog szempontjából, mert ez utóbbi nem a valóság szolgáltatásának aktív kötelességét, hanem a hazugság tilalmának passzív előírását tartalmazza csupán.11 II. A kérdés elhatárolásaként a továbbiakban mellőzzük mindannak vizsgálatát, ami hivatva volna feltárni, hogy a perben szereplő felek természeti adottságaik folytán már eleve mennyire alkalmasak vagy alkalmatlanok arra, hogy a valóságról egyáltalán tudomást szerezzenek, melyek azok a tényezők, amelyek a valóság felismerése után, annak a bíróval történő közléséig a valóságot perjogilag és büntetőjogilag nem üldözhető módon is a szemlélőben átalakítják és végül mennyiben alkalmas a bíró, mint minden ügyben változó személy a vele közölt valóság pontosan olyan terjedelmű felismerésére, mint aminő felismerés az eredeti valóságészlelésnek megfelel. Ezek a kérdések már jelentékeny részükben túlmennek a polgári perjog, illetve a tárgyalt anyag határain és nagyobb részükben orvosi, pszichológiai témák, amelyeknek a jogász által való megismerése egyébként eléggé nem hangoztatható szükségszerűség.12 Az előbb említettük azt, hogy az igazság bölcseleti meghatározása független az értékelés kérdésétől. Ez már egymagában kétségtelenné teszi, hogy kérdésünket illetőleg alkalmazhatatlan fogalomról van szó. Legyen szabad most ezzel az állásfoglalással szemben rámutatnunk arra, hogy a valóságnak bölcseleti fogalma viszont nagyon is alkalmazható fogalom a perjogban, mely körülmény viszont szintén egymagában elegendő annak bizonyítására, hogy vizsgálatainknál ezt a fogalmat kell alkalmaznunk. „Valóság a térben és időben tapasztalt létező" és ehhez a meghatáro10 Veritas-valóság, Nizsalovszky ezzel ellentétes fordítását nem tartom szerencsésnek. L. id. m. 11 E tilalmat sem tartalmazta a Pp. törvényjavaslata. Ezt a rendelkezést csak a képviselőház igazságügyi bizottságának jelentése vette fel a tervezetbe. L. Igazságügyi Javaslatok Tára, X. évf., 4. 6zám, 313. lapon, indokolás <a Pp. 222. §-ához. 12 A kérdés most említett részét a Szegedi ügyvédi Kamarában 1935. évi november hó 20-án tartott ,,A tanúvallomás, mint bizonyítási eszköz" című előadásomban részletesen kifejtettem.