Jogászegyleti szemle, 1947 (1. évfolyam, 1-4. szám)

1947 / 1. szám - Adórendszerünk újításai és a stabilizáció. [Előadás a Magyar Jogászegylet pénzügyi jogi szakosztályának 1946. október 30-án tartott ülésén]

37 a különleges viszonyok indokolják, hogy a nyers alap a vízvezetéki és csatornázási költségekkel csökkentessék. Ezeknek az ú. n. közüzemi költségeknek a mértéke az 1939. szeptember l.-i bér meghatározott százalékában van kifejezve. A levonásnak csak abban az esetben van helye, ha a közüzemi költség viselésére jogszabály vagy erre vonatkozó külön megállapodás alapján a bérbeadó van kötelezve. Minthogy az adóteher a ház jövedelmének igen számottevő részét veszi igénybe, a közüzemi költség levonható tételével szabályozható az a hányad, amely a ház tényleges birtokosának erre a célra vagy saját hasznára fennmarad. Ezért a pénzügyminiszter fel van jogosítva, hogy az adóalap csökkentése végett ezt a levonható tételt magasabb mérvben is megállapíthassa. Az adókulcs az eddigitől eltérő sajátosságot mutat: a végrehajtási rendelet magyarázata szerint egységes, összevont és réteges. Egységes, mert mérve nincs a lokális szempontok szerint tagolva, összevont, mert mind az államot megillető, mind az autonomiális terheket felöleli és réteges, mert a házadóaJapnak azon részére, mely az alapbér 40 °/o-át nem haladja meg és azon részére, mely ezt meghaladja, különálló kulcsok vannak megállapítva, éspedig 60 és 80°/o-os mértékben. Ez a rétegezés szolgálja azt a célt, hogy a kisebb objektumok a körülményekhez szabott méltányosságban részesülhessenek. 8. Figyelemreméltó utat telt meg a szolgálati jogviszonyból folyó jövedelem megterhelése az alkalmazottak kereseti adójától a stabilizációs illelményadókig. A szolgálati járandóságok terhe a hozadéki természetű kereseti adó mellé volt iktatva, jóllehet a személyi adók néhány jellegzetes tulajdonságával rendelkezett. Ez a körülmény tette alkalmassá arra, hogy a jövedelemadóval való fúzióra elsőnek szemeitessék ki. Az 1946. év második felében az alkalmazottak kereseti adója és jövedelemadója már összevont alakban tűnik fel. Az adó súlya ekkor még kettős tagozatban érvényesült. A kollektív szerződés alá eső munkavállalók 10%-os, a többiek pedig 10 °/o-tól 30 °/o-ig terjedő kulcs szerint adóztak. Ebben az időben a munkáltató kötelezettségének megszokott terminológiája él: szavatosként tartozik az adókat illetménykimutatás kapcsán befizetni. Ez a szavatosság azonban túlnyomórészt csak a jogszabály frazeológiája, mert valamennyi kollektív szerződés a munkáltatót kötelezte az alkalmazottakat terhelő adók megfizetésére. Sőt a kollektív szerződésen kívül álló munkavállalók adóját is többnyire már a munkáltatók fizetik. A stabilizációs illetményrendelet már csak ezt a tényleges helyzetet hitelesítette akkor, amikor a szolgálati jogviszonyból eredő járandóságok adóját expressis verbis varrta a munkáltatók nyakába. Ezzel azonban elhomályosult az illetményadó lényege, mert nem az illetményt élvező fél aktívumát, hanem az illetményt kifizető fél passzívumát sújtja. Ugyanilyen tárgyi alapon bármilyen vállalkozói költségtényező megadóztatható volna, hisz a vállalkozó szemszögéből teljesen közömbös az, hogy — ha már a passzív tételek után adót kell fizetnie — ezeket milyen szempont szerint csücsörítik adóalappá. Ez a különös közteher csak a javak hiányából eredő helyzettel indokolható, melyben a köllségelemek könnyen koncentrálódnak áreíemekké, másrészt pedig a stabilizáció megalapozási munkálatainál ennek az elfajzott adónemnek a hozamát sem lehetett mellőzni. A kincstári lelemény sajátos osztó igazsága azonban mégsem hagyhatta figyelmen kívül az illetményadó személyi attribútumait és főleg az ebben rejlő adóerőt. Ezeket azonban nem intra muros, hanem