Jogászegyleti szemle, 1947 (1. évfolyam, 1-4. szám)

1947 / 1. szám - Béke és jog. [Előadás a Magyar Jogászegylet 1946. december 14-én tartott közgyűlését követő társasebéden]

17 Kant jogtanának abban a mondásában lüktet, hogy^ „ha a társadalom felbomlana, előbb a börtönben ülő utolsó gyilkost ki kellene végezni, nehogy a főbenjáró bün foltja rajta száradjon az emberiségen". De semmiféle jogtan sem kívánja azt, hogy ártatlanok bűnhődjenek, hogy például emberek, ügyük kivizsgálása nélkül, bírói ítélet nélkül vagy pláne bírói ítélet ellenére internálva legyenek. Ez a rendszer a közelmúlt dicstelen öröksége. S amint a német uralom idején 1943-ban a Magyar Tudományos Akadémián a szabad akaratról tartott rendes tagsági székfoglalómban felemeltem szavamat a terrorlegények garázdálkodása és a koncentrációs táborok intézménye ellen, úgy legyen szabad most is kifejezést adnom annak a meggyőződésemnek, hogy a magyar demokrácia becsülete azt követeli, hogy a rendőri túlkapások, az internálások és bizonyos igazságügyi visszásságok, amelyek talán a bíróságok túlterheltségéből származnak, de amelyek súlyosan érintik az állampolgári szabadságot, tökéletesen felszámoltassanak és megszűnjenek. Nézetem szerint csak a jog uralmának tökéletes megszilárdítása után nézhetünk nyugodtan szembe azokkal a veszélyekkel is, amelyeknek földalatti morajlását már halljuk és amelyeket ez alatt a címszó alatt foglalhatnék talán össze, hogy „majd ha kimennek az oroszok". Ezek közül csupán arra az ostoba antiszemitizmusra akarok rámutatni, amely ugyancsak a közelmúlt terhes örökségeként üti fel fejét egyre szélesebb körökben, amelynek megvan a fészke a demokratikus pártokban is s amely nem egy helyen már ú. n. népítéletekben véresen meg is nyilatkozott. Örök szégyene volna ennek a szerencsétlen népnek, ha ilyen vagy hasonló népítéletek megismétlődnének s azt hiszem, végleges romlásba vinné a nemzetet, ha az esetleg kirobbanó anarchiát önerejéből, idegen segítség nélkül eltaposni nem tudná. Zűrzavaros időkben, a történet válságos korszakaiban a legszilárdabb támasza a nemzetnek a jog. A jog egyben a társadalmi békének is legfőbb biztosítéka, mert hiszen semmi sem lázítja fel az embereket jobban, mint az elszenvedett jogtalanság tudata. Ezért kell — nézetem szerint — nemzeti történetünk jelenlegi válságos korszakában a magyar jogászságnak minden erejét és egész tekintélyét — jobbra és balra egyaránt — a joguralom biztosítása mellett latbavetnie. 4. De a magyar jogászság mai súlyos történeti helyzetünkben is törekedhetik ennél magasabb célokra is. A jog maga sem végső érték az értékek táblázatában: igazi hivatása az volna, hogy az örök igazságosságnak erőskezű, megvesztegethetetlen páncélos lovagja legyen. A jogásznak sem szabad tehát a jog szolgálatában az igazságosság gondolatát szem elől tévesztenie. Tudom, hogy anarchiára vezetne, ha kiki az igazságosságról szóló egyéni meggyőződését akarná érvényrejuttatni a tételes törvény ellenére is. De a: anarchia veszélyének felidézése nélkül is bőséges tér nyílik az igazságosság érvényesítésére mind a jogalkalmazás, mind a jogalkotás területén. Az igazságossághoz pedig a szociális igazságosság — az, amit ma s z oc i ál i s demokráciának neveznek — ugyancsak szorosan hozzátartozik. A magyar jogászságnak tehát azt a befolyását, amellyel a jogalkalmazás-