Jogállam, 1938 (37. évfolyam, 1-10. szám)

1938 / 9-10. szám - A Felvidék visszacsatolásának némely közjogi vonatkozásairól

362 DR. FAZEKAS OSZKÁR lyeknek rendelkező része vagy indokolása versenyjogi szempontok alapján az eszmei tulajdon állagának csorbítását, vagy pláne megsemmisítését involválja, holott „az üzleti tisztességbe ütköző módon versenyt folytatni" (Tvt. 1. §.) a rite megszerzett eszmei tulajdon állagának puszta birtoklásával nem, hanem csakis valamely okból kifogásolható felhasználási módiával lehet. Ha nem kétséges az, hogy az ingatlantulajdonost csupán arra lehet kötelezni, hogy járdáját vagy tetőzetét előírásszerű állapotban tartsa ; az úrvezetőt, hogy autóját kellő gondossággal vezesse, de az előírások be nem tartása okából a tulajdont magát elkobozni nem lehet: ugyanígy az iránt sem lehet kétség, hogy a verseny mikéntje körébe vágó vita elbírálása kapcsán bárkit is szabadalmától, védjegy- vagy mintaoltalmi jogosítványától, stb. stb. megfosztani ép ily kevéssé lehet. Ezzel a sarkalatos elvvel szembe helyezkedő kúriai döntések ismételten képezték az utóbbi években szakirodalmunkban mélyre ható aggályok által sugalmazott szakszerű bírálat tárgyát (dr. Schuster Rudolf: Hiteljog Tára XVIII. k. 9. sz. 141. o.; dr. Kartsoke Alajos : Magyar Jogi Szemle 1938. II. sz., stb.) Valamely márkacikk gyártása és terjesztése körében kifejtett teljes szellemi és erkölcsi munkaeredmény az illető gyártmány eredetiségét szimbolizáló jelvényekben (vállalati jelvények, árújegyek, árúkülső, stb.) jut kifejezésre. így pl. az illető szakma legkiválóbb jeleseinek egy emberöltőn át kifejtett legmagasabb színvonalú technikai teljesítménye pl. a „Diesel", a „Tungsram", az „Aspirin" szóban; az Odol-palack sajátlagos megjelenési formájában; évszázados kereskedői becsület, konzervatív vállalkozói tisztesség: a „Franck", a „Hunyadi János", stb. megjelölésben, és így tovább. A törvényhozás (védjegytörvény 9. §.) és a több mint félszázados gyakorlat az ilyen szimbólumokat örökéletüué tette, mert hiszen azok annál értékesebbek, minél hosszabb ideje tapad hozzájuk a közönség bizalma, sőt gazdasági értékké és jogtárggyá épen csakis a változatlan használat és változatlan minőség megőrzése által válnak. Ennek ellenére a P. IV. 5050/1938. sz. kir. kúriai döntés indokolásában az „üzleti hagyomány" és az annak kiindulási pontjául szolgáló elsőbbségi jog (tehát épen az, ami a jogtárgyat megteremti és értékké avatja) nyilt lekicsinyléssel alárendeltetik oly állítólagos „szokványoknak" amelyek — ha egyáltalán — csak évtizedekkel az elsőbbségi jogosult fellépése után keletkeztek. A tulajdonjog és a rangsorozati elsőbbség elvén ez ugyanolyan sérelem, mintha a telekkvi jogosultat a bíróság arra kötelezné, hogy évtizedekkel későbbi rangsorral következő jogszerzők javára deferáljon. Az ipari személyiségi jogok alanyi jogosultja a gazdasági élet követelményei és felfogása szerint — de a védjegy és a versenytörvény kifejezett rendelkezései szerint is — minden