Jogállam, 1938 (37. évfolyam, 1-10. szám)

1938 / 5. szám - A magyar állampolgárság megállapításának kérdéséhez

184 DR. HABERMANN GUSZTÁV Azt, hogy a magyar állampolgárságot az egyén azóta megszerezte, hogy továbbá a békeszerződés által meghatározott időben optált-e, aránylag könnyen megállapítható, s nem fog különösebb akadályokba ütközni annak kiderítése sem, hogy a vitás esetben az egyén a békeszerződés életbeléptetésekor már a mai Magyarország területén lakott-e. Annál nehezebb lesz azonban — különösen a kérelmező adatszolgáltatása hiányában — annak megállapítása, hogy az illető 1921. évi június hó 26-án nem volt e már más állam polgára. Ez az eset azonban alig fog előfordulni, mert az állampolgárság megszerzése minden állam területén eléggé körülményes volt és a fél tudta és kérelme nélkül — ritka kivételtől eltekintve — nem következett be. A nehézségek nem is itt kezdődnek, hanem ott, hogy a m. kir. kormány és annak közegei a békeszerződés szóhangzatához ragaszkodva, arra az álláspontra helyezkednek, hogy az állampolgárságnak a békeszerződés szerinti megszerzéséhez a magyar községi illetőség megléte volt az elengedhetetlen feltétel. E felfogás teljesen téves. A magyar községi illetőséget szabályozó törvény szerint ugyanis a községi illetőség megszerzésének előfeltétele a magyar állampolgárság megléte és a békeszerződés törvényén kívül nincs oly törvény, vagy rendelet, illetve gyakorlatban lefektetett jogszabály, mely szerint a magyar állampolgárság a községi illetőség megszerzése révén elérhető lenne. Ezzel szemben törvényeink értelmében községi illetőséget csakis magyar állampolgár szerezhet. Ha tehát a községi illetőség megszerzésének előfeltétele a magyar állampolgárság, akkor nem volt szükség arra, hogy ezt a meglévő állampolgárságot a magyar állam külön elismerje, vagy hogy a magyar államot nemzetközi szerződésben, amelyet még hozzá alaptörvényként kellett elismerni, arra kötelezzék, hogy ezt az egyébként is meglévő magyar állampolgárságot külön is megerősítse. De nem értelmezhető a békeszerződés ismertetett cikke ekként azért sem, mert hiszen ezen alaptörvény célja épen az volt, hogy azok állampolgári hovatartozását szabályozza, akiknek az állampolgársága vagy vitás volt, illetve vitássá tehető lett Volna, vagy akiknek tényleg nem volt meg a magyar állampolgárságuk. Ezt igazolja különösen a békeszerződés 56. cikkének az a kitétele, hogy minden alakiság nélkül és jogérvényesen kell a magyar államnak ily polgárok állampolgárságát elismernie s hogy a 60. cikk szerint oly esetben, amikor jogi vagy ténykérdésben vita merül fel a magyar állam kormánya és a Szövetséges és a Társult Hatalmak, vagy oly más hatalom között, amely a Nemzetek Szövetsége tanácsának tagja, ez a vita nemzetközi vitának tekintendő és a magyar állam e kérdésben aláveti magát a Nemzetközi Állandó Bíróság megfellebbezhetetlen ítéletének. Ez pedig nem jelent kevesebbet mint azt, hogy a magyar kormánynak a békeszerződés 56. cikkének végrehajtása körüli ténykedésének felülbírálásához is fenntartották jogukat a szerződő államok. E jogot azonban csakis a felhívott cikkben említett államok gyakorolhatják és semmi biztosíték sincs arra, hogy az esetben, ha ily természetű vita esetén a magyar állam kérné azt az állandó nemzetközi bíróság elé terjeszteni, e kérelem elbírálása kötelező lenne. A békeszerződés azon kitétele, hogy az abban érintett egyének állampolgárságát a magyar állam minden alakiság nélkül köteles elismerni, nem is értelmezhető másként, mint úgy, hogy a békeszerződési rendelkezés ipso iure kívánt állampolgárságot adni mindenkinek, aki az új Magyarország területén a már kifejtett értelemben minősített helybenlakással bírt és csak az utódállamok egy részének engedte meg azt, hogy a saját területén lakók állampolgárságát vitathassák. De a békeszerződés nem is a magyar illetőségi fogalmat vette át, hanem az osztrák jogét. Már egymagában ez a körülmény is kizárja azt, hogy a magyar állampolgárságnak a trianoni békeszerződés szerinti megszerzésének