Jogállam, 1938 (37. évfolyam, 1-10. szám)

1938 / 5. szám - A magyar állampolgárság megállapításának kérdéséhez

A MAGYAR ÁLLAMPOLGÁRSÁG. 183 céljából elsősorban a békeszerződés rendelkezéseiből kell kiindulni s ha e rendelkezések nem adnak megíelő felvilágosítást kutatnunk kell, hogy mi volt a törvény célja. Kétségtelen, hogy az állampolgárság megállapítása szempontjából a községi illetőség hazánkban semmiféle vonatkozásban sem bírt fontossággal. A magyar állampolgársági törvény rendelkezései szerint a magyar állampolgárságnak meghatározott szerzési módjai vannak és voltak, s e módok között a községi illetőség előfeltételként nem lelhető fel. Amikor tehát a békeszerződés a községi illetőséget vette alapul, egyrészt nem ismerte a magyar jogot, másrészt nem is kivánt a magyar jogszabályokra tekintettel lenni, eltekintve attól, hogy e jogszabályok ma már elavultak, szövegük homályos és terminológiájuk többféle magyarázatot enged épen a legalapvetőbb kérdésekben. Hogy a magyar községi illetőség szabályai a magyar állampolgárság megállapításánál mennyire nem alkalmazhatók azt leginkább az a körülmény igazolja, hogy a Cseh-Szlovák Köztársaság, amely a békeszerződés beszövegezésekor nem elégedett meg azzal, hogy az állampolgárság megállapításánál a községi illetőségi szabályok vétessenek alapul, hanem emellett még külön fenntartással is élt az 1910. évet követően illetőséget szerzett lakosaival szemben, kénytelen volt 1926. évben üj állampolgársági törvényt alkotni és abban az 1910. évet megelőzően már a mai Cseh-Szlovák Köztársaság területén négy éve lakott egyéneknek az állampolgárságát elismeri csak a helybenlakás ténye folytán, tehát a községi iUetőség meglétének vizsgálata nélkül. Ezzel pedig a Cseh-Szlovák köztársaság eltért a békeszerződés azon rendelkezésétől, mely szerint az állampolgárság elismerésének alapja a községi illetőség megszerzésének kimutatása. De emellett a községi illetőségről szóló törvény rendelkezései a leglényegesebb pontok tekintetében egyáltalán nem mentek át a gyakorlatba, ami azután az állampolgárság megállapításánál a laikusok részéről, de nem egyszer a hatóságok részéről is félreértésekre adott okott. Ebből már most az következik, hogy a magyar állampolgárság megállapításánál nem a békeszerződés betűszerinti értelméből kell kiindulni, hanem abból a szerződési akaratból, amelynek eredménye maga a békeszerződés vonatkozó rendelkezése lett. A páriskörnyéki békék az átcsatolt területeken lakók állampolgárságának megállapításánál nem a lakosság községi illetőségéből, hanem abból indultak ki, hogy kinek mely állami fennhatóság alá került területen volt lakhelye és a községi illetőség fogalmát csak az osztrák békeküldöttség kérésére vették alapul a lakhely helyett. Innen került az át a magyar békeszerződési szövegbe is, nyilvánvalóan abból az egyszerűnek és természetesnek látszó felfogásból kiindulva, hogy Ausztria és Magyarország a háborút megelőzően egységes jogterületet képezett. Jogi szakíróink egységesek is atekintetben, hogy a magyar állampolgárság megállapításánál a békeszerződés ismertetett rendelkezései értelmetlenséget szülnek és így az osztrák békeküldöttség sajátos kívánságának következményeként a magyar békeszerződésbe becsúszott fogalom (lakhely helyett községi illetőség) nehezen alkalmazható a magyar állampolgárság megállapításánál, hanem helyette az a rendelkezés alkalmazandó, amelyet a szerződő felek szemelőtt tartottak a békeszerződés beszövegezésekor és a szövegek elfogadásakor. Ha pedig e magyarázat helyes, akkor a magyar állampolgárság megállapításánál elsősorban abból kell kiindulni, hogy a szóban forgó konkrét esetben a fél a magyar békeszerződés életbelépése napját, vagyis 1921. évi június hó 26-át megelőzően öt évig egyfolytában a mai Magyarország területén lakott-e és ez alatt az idő alatt lakhelyén közterhekhez hozzájárult-e és ha igen, vájjon fenntartotta-e valamelyik utódállam állampolgárságát, illetőleg nem volt-e már akkor más állam polgára, végül, hogy a békeszerződés életbelépése óta nem szerezte-e meg a magyar állampolgárságot.