Jogállam, 1938 (37. évfolyam, 1-10. szám)

1938 / 5. szám - Közjog és magánjog elválasztása

130 DR. IGLÓI SZONTAGH VILMOS tartozik. A polgári per a magánjog érvényesítésének eszköze." Ez a megállapítás természetesen fokozottan áll meg az anyagi büntetőjog és a büntető perjog kapcsolatára is, azzal a fokozatbeli, sőt qualitásbeli különbséggel, hogy a magánjog a polgári perjog üzembehozatala nélkül is hatályosulhat, érvényesülhet, az anyagi büntetőjog érvényesülésének azonban a büntető perjog nélkülözhetetlen eszköze, conditio per quamja. A polgári peres eljárás a magánjog érvényesítésének, hatályosulásának valóban nem nélkülözhetetlen intézménye, mert a magánjog peres eljárás nélkül is hatályosulhat s így inkább csak a jog természetéből fakadó mellőzhetetlen biztosítéknak tekinthető, tehát a büntető eljárás conditio per quam sajátosságával szemben conditio sine qua non. A büntető perjog az alzatát képező anyagi büntetőjoggal úgy össze van forrva, mint a közigazgatási jog eljárási része az anyagi rendelkezésekkel. Nincs külön élete a két résznek s így minősítésük is csak egységes lehet. A polgári perjognak ezzel szemben külön élete van s külön minősítendő az alzatát képező anyagi jogtól. A polgári perjog alzatát képező anyagi jog hatályosulhat, tehát rendeltetését betöltheti bírói eljárás nélkül is. A polgári peres eljárás csak kivételesen jön működésbe, akkor, ha jogvita támad, szemben a büntető eljárással, mely állandóan üzemben van, mert e nélkül nincs büntetőjogi hatályosulás. Miután tehát a büntetőjog csak a büntető eljárásban hatályosuhat, tehát olyan jogviszonyban, melyben az egyik fél az állam szerve, megítélésünk szerint az egész anyagi büntetőjog közjog. Az anyagi és alaki büntetőjog olyan viszonyban vannak egymáshoz, mint a közigazgatási jogban összegyűltén felfedezhető anyagi és alaki értelmű rendelkezések, azzal a különbséggel, hogy a joganyag e két része itt már külön kikristályosult, míg a közigazgatási jogban egy konglomerátumban van és teljesen egészbeni kikristályosodása még a távol jövő ködébe visz. Az egyházjog minősítésének kérdését kell még felvetnünk arra való tekintettel, hogy itt sem állapíthatjuk meg a sajátos értelemben vett államszervnek a jogviszonyban való jelenlétét. Az egyházi funktíonárius, aki ezekben a jogviszonyokban, mint egyik fél szerepel, nem az állam szerve. Az ellenvetés ebben a formában helytállónak mutatkozik, de itt figyelembe kell vennünk, hogy az egyháznak iurisdictiója is olyan delegált állami iurisdictió, mint az államban inkorporált többi közhatalmú közületek, a törvényhatóságok, községek s egyéb köztestületek iurisdictiója, amelyeknek önmaguk alkotta tárgyi jogától a közjogi jelleget senki sem gondolja megvonni. Ez az autonómikus joganyag Moór szerint is közjognak minősül. És megállapíthatjuk, hogy Moór az egyházjognak egy részét nem is azért minősíti magánjognak, mert nem ismerné el a közületeknek az államtól delegált közhatalmi jellegét, hogy tehát a jogviszonyokban szereplő egyházi functionáriusok nem volnának hatósági szervek, hanem tisztán azért, mert a szabályozott cselekvőségek egy részét az egyházi functionáriusokon kívül magánosok, — a hívek fejtik ki s így ebben a részben magántevékenységgel állunk szemben. A jog- és cselekvőképesség viszont nem olyan jog, amelyet jogviszony formájában az abban szereplő alanyok szempontjából minősíteni lehetne. Ezek úgy a köz- mint a magánjogi jogviszonyok létesíthetése szempontjából mintegy apriori alapkellékek a jog egész terüle-