Jogállam, 1938 (37. évfolyam, 1-10. szám)

1938 / 3-4. szám - Az orvosi titoktartás

IRODALOM. 141 törvényhozóba vetett bizalomnak, ami azt jelenti, hogy respektálni kell azon cselekedeteket, melyek a végrehajtásuk idején érvényben volt törvényeknek megfelelnek; 2. A törvényhozónak respektálnia kell a szerzett jogokat. Hogy mely jogokat tekinthetjük szerzett jogoknak, erre a kérdésre természetesen ezen rövid ismertetés keretében nem terjeszkedhetek ki, annál kevésbbé, mert a szerzett jogok elméletét behatóan tárgyalja szerző „Az államok közötti utódlás elmélete" című kitűnő könyvében (Budapest 1928 p. 521 és kv). Az értekezés utolsó része (p. 25—31) a tételes magyar magánjog szabályait ismerteti. Dr. Schwartz Izidor. •* Sipos István: Katolikus Egyházjog. II. bővített kiadás. Pécs. 1938. — J. F. v. Schulte, „a kánonjogi forráskutatás atyamestere" mint őt Friedberg nyomán a tudományban nevezni szokás, említi fel, (Die Geschichte der Quellén und Literatur des canonischen Rechts III Stuttgart 1880, 4.) mi volt a következménye a mult század elején annak, hogy a német világi jogászok az egyházjog tanulmányozását elhanyagolták azzal a meggondolással, hogy azokat elég a teológusnak művelni; úgy gondolták, hogy az államéletben előforduló igazgatási esetek nem teszik szükségessé az egyházjogban elmélyülést, elégséges az állami törvények ismerete. Előfordult, írja, hogy amikor a püspök a tridentinumra hivatkozott, Ausztriában az iskolaügyi legfelsőbb hatóság egyik tagja azt kérdezte: „Was ist denn das ? Das hat doch wohl heute nichts auf sich." A világi jogászok, nemcsak a praktikusok, hanem elsősorban a teória emberei siettek behozni a mulasztást; az egyházjog tudománya világi jogászokban valójában igen értékes nyereséget könyvelhet el. Mi sem természetesebb, mint a jogászi iskolázottságú tudósok érdeklődése eme sajátos, a maga nemében páratlan jogrendszer iránt. Nemcsak azért, mert — a közhelyszámba menő, de eléggé nem hangsúlyozható tétel szerint, — a müveit Európa jogrendszerének csirái visszanyúlnak a klasszikus kánonjog korába és jóidéig szorosabb-lazább kapcsolatban állottak vele, hanem, mert a XX. században született új egyházi törvénykönyv a modern világi törvénykönyvek mintájára szerkesztett épületével és gazdag anyagával méltán megérdemli az idegen jogterületek művelőjének is az érdeklődését. A jogösszehasonlító szempontok térnyerése óta a külföldi világi jogászok élénk érdeklődést mutatnak a Codex I. C. iránt, különösen a német és az olasz világi büntetőés per jogászok tették vizsgálat tárgyává a Codex büntető- és perjogi elveit. Hogy a büntető jognál maradjunk, nem kerülte el a világi jogászok figyelmét, hogy míg a Codex előtt a büntető jogi tételek általános összefoglalása hiányzott, a Codex anyagában első pillanatra észrevehető a modern világi büntetőjogok befolyása, főleg a kísérlet kérdésében, a bűnösséget kizáró, enyhítő, súlyosbító körülményeknek s a gondatlanságnak élesebb kiemelése tekintetében, s részességnek, az eljárás és a büntetés elévülésének a feltételes elítélésének s a biztonsági intézkedésnek a kérdésében. Mindez arra mutat, hogy a jogösszehasonlító szempontot szem előtt tartó világi jogi kutatás nem hagyhatja figyelmen kívül a mai és a régi kánonjog anyagát sem. Nálunk külön indokolja ezt az a szoros kapcsolat, amelyben az egyházjog a hazaival állott. Az csak természetes, hogy a régi magyar jog kutatásánál figyelmet kell szentelni a kánonjognak is. Az elméleti szempont mellett latba esik az is, hogy a közigazgatás alsó és felső fokú ügyintézője, sőt a bíróság gyakorlati jogásza is nem ritkán kerül olyan helyzetbe, amely egyházjogi tudást tesz szükségessé. Éppen ezért örömmel kell üdvözölnünk Sipos István pécsi egyházjogtanár Katolikus Egyházjog, (Pécs 1938. VIII. 307. 1.) c. munkájának második bővített kiadását, amely hivatva van az újabb egyházjogban megkönnyíteni a tájékozódást. Sokszor hallani a gyakorlat embereitől azt, hogy milyen szükség van az egyházjog egészét átölelő, de mégsem