Jogállam, 1938 (37. évfolyam, 1-10. szám)
1938 / 3-4. szám - Az orvosi titoktartás
140 IRODALOM. parlamenti szokás s az általános szokásjog között megállapítható. (106.1.}: Nem fogadható el az a beállítás, hogy a bíróságok azáltal, hogy „minden kényszer nélkül mégis nyomban alkalmazták" a házhatározatokat,.. „ „ezzel kialakító tényezőivé váltak a parlamenti szokásjognak." A bíróságok ugyanis semmiképen sem lehetnek kialakítói a parlamenti szokásjognak; viszont az a szokásjog, aminek kialakításában a bíróságok közreműködnek, már nem parlamenti szokásjog. Szabatosabbak és világosabbak szerzőnek azok a megállapításai, amelyek kapcsán — a parlamenti gyakorlat kialakulásának folyamatát is ismertetve — rávilágít a mentelmi jog és a védelmi jog közötti jelentős különbségre, (23. §.) Előbbi a hatóságokkal, utóbbi főként magánosokkal szemben nyújt védelmet. Utóbbi azonban már nem alkotmányjogi, hanem csak alkotmányjogi érdekeket védő büntetőjogi kérdés. (106.—107; 160. 1.) Kár, hogy az ilyképen adott szabatos megkülönböztetés más kérdésekkel kapcsolatban való tárgyalás közben itt-ott nagyon elhomályosul. (39. 1.; 102—103. 1.) Ha nem oszthatjuk is mindenben szerző megállapításait, mégis el kell ismernünk, hogy szerző érdemes munkát végzett, amikor tanulmányával a mentelmi jog körüli fogalomzavar és homály eloszlatásához hozzájárult, s az eszmék tisztázásával, érlelésével, a vita megtermékenyítésével a mentelmi jog régen várt törvényi szabályozásának ujabb támpontokat szolgáltatott. A tanulmány a rendelkezésre álló irodalmi anyag bőséges felhasználásáról tesz tanúságot, s ujabb bizonyítéka annak az erős distingváló és ítélő képességnek, valamint éber kritikai szellemnek, ami szerzőnek egyéb közjogi tanulmányait is előnyösen jellemzi. #r. Molnár Kálmán. * Dr. Szászy István: A magánjogi jogszabályok időbeli hatálya : a törvény visszaható erejének problémája. (Különlenyomat a Magyar Jogászegyleti Értekezések 1938. évi januári számából). Ha valamely új egy bizonyos materiát szabályozó törvény a régi ugyanazon tárgyban fennálló törvényt hatályon kívül helyezi, úgy az új törvény rendszerint megmondja, hogy meddig terjed visszaható ereje. De ha ezt nem mondja meg, akkor azon kérdés vetődik fel: miképpen kell meghatározni az irányadó kolliziós normát? mely esetben kell a továbbhatás és mely esetben az azonnali alkalmazás kolliziós normáját alkalmazni ? Ezen kérdéseket, az úgynevezett intertemporális jogot, tárgyalja szerző fenti című értekezésében, mely csak kivonata egy könyvének, mely francia nyelven „Les conflits de lois dans le temps" Párizsban jelent meg 1935-ben a hágai Académie de droit international kiadásában. Szerző véleménye szerint a megoldás következő főtényezőktől függ: a) az új jogszabály céljától, tárgyától, szerkezetétől; b) az elbírálás tárgyát tevő tényállás és a tényállásból folyó jogi hatások időbeli elhelyezkedésétől, összetételétől és tartalmától; c) a törvényhozó általános jogpolitikai irányától, ami alatt a törvényhozónak az egész jogrendszer szellemében megnyilatkozó jogpolitikai alapfelfogását kell érteni. Magától értetődik ugyanis, hogy a konzervatív jogpolitikai irányt követő állam bírája inkább hajlik a továbbhatás elvének alkalmazása felé, viszont a radikálisabb jogpolitikai irányt követő állam bírája az azonnali hatás elvének alkalmazása felé. Szerző mind a három tényezőt részletes casuistikával (p. 15—24) helyezi kellő megvilágításba. Döntései kifogástalanok és elmélete ellen sem lehet azt mondani, hogy nem volna helytálló. Megérteni azonban csak az értheti meg, kinek tudományos felkészültsége olyan magas fokon áll, mint szerző szakavatottsága. Szerény véleményem szerint sokkal egyszerűbb és azért célszerűbb is azon elmélet, mely Pfaff és Hofmann, néhai hírneves bécsi egyetemi professzoroknak az osztrák polgári törvénykönyvhöz írt klasszikus kommentárjában. (I. köt. ad §. 5) feltalálható. Ezen elmélet in nuce így szól: 1. Megrendíthetetlennek kell lennie a
