Jogállam, 1938 (37. évfolyam, 1-10. szám)

1938 / 3-4. szám - Az orvosi titoktartás

128 DR. BALOG N. IMRE Míg a francia álláspont csak titokról beszél, addig a német álláspont már közelebbi meghatározást ad azzal, hogy privát titkokról beszél anélkül azonban, hogy bármi néven-nevezendő útbaigazítást tartalmazna arra nézve, mennyiben különbözik a titok a privát titoktól? Míg a francia álláspont nem ismer más felmentést, mint a törvény által előírt kényszert, addig a német törvény csak a jogosulatlan titok felfedését sanctionálja. De hogy mit jelent valójában ez a szó „unbefugt," arra nézve egy egész könyvtárra való irodalom keletkezett. A régi komentátorok csak a titok urának a felmentését fogadták el a törvényi kényszer mellett titok felfedésre jogosító oknak. Később azonban ez odafejlődött, hogy magasabb erkölcsi érdekek, hivatási kötelességek, társadalmi szempontok is feljogosítják az orvost a titoktartás megszegésére. De hogy milyen mérték szerint kell elbírálni azt, hogy az erkölcsi érdek, vagy a társadalmi szempont nagyobb sulyú-e, mint az orvosi titoktartás törvényes kötelessége, erre nézve anynyi vélemény alakult ki, ahányan a kérdéssel foglalkoztak, A jogászok kerestek bizonyos szempontokat és irányító mértéket ama határok megvonására, amelyen belől az orvos a titok urának felmentése és törvényi rendelkezés nélkül is felfedhette észleleteit. így voltak jogászok, akik a jogos önvédelem, mások a végszükség jogi szempontjai szerint kívántak igazodást adni ebben a kérdésben. Ezzel azonban az orvosokon édes-kevéssé van segítve, mert egyrészt még a jogász is nagy nehézségekkel küzd egyes esetekben a jogos önvédelem és a végszükség fenforgásának megállapíthalása tekintetében, másrészt az or- » vostól azt kívánni, hogy ilyen jogi problémák útvesztőiben megfelelő előképzettség hiányában és a kötelesség összeütközések szorongató perceiben helyesen tudjon eligazodni, tisztára képtelenség. Bizonyos joggyakorlat, amelyet különösen a Reichsgericht követ, ad útmutatást, de azért a bizonytalanság megszűnéséről nem lehet beszélni. Megtörtént az az eset, hogy a házi orvos látta, amikor egy anya gyermekei sógornőjének a gyermekeivel gyakran használnak közös ágyat. Az orvos figyelmeztette az egészséges anyát a fertőzés lehetőségeire. Erre az anya azt a kérdést intézte az orvoshoz, hogy a sógornője talán luetikus? A válasz így hangzott: ,,ha Ön azt hiszi, akkor vigyázzon." Az orvost e kijelentése alapján a sógornő feljelentette. A védekezés arra volt alapítva, hogy gondatlanságból okozott testisértést követett volna el az orvos, ha a titoktartási kötelezettséget betartja. A Reichsgericht ennek a védekezésnek helyt adott és kimondotta, hogy ámbár az orvosi titoktartás megszegése büntetendő cselekmény, az orvos hivatásbeli kötelességei pedig nem minden esetben vannak pönalizálva, mégis az orvosi hivatás lelkiismeretes teljesítése adott esetben magasabb érdeknek bizonyul a titoktartási kötelezettségnél. Más esetben kimondta ugyancsak a Reichsgericht, hogy az orvos nem tehet vallomást válóperben a férjnek arról a betegségéről, amelyben már a házasság kötése előtt is szenvedett, mert habár egy asszonyt megsegíteni abban, hogy az őt súlyosan megfertőző férjétől elválhasson, erkölcsös cél, az orvosi titoktartás szempontjai mellett még sem magasabbrendű. És így lehet felsorakoztatni számtalan ellentmondó példát annak az illusztrálására, hogy a befugt és unbefugt titokfelfedés milyen zűr-zavaros helyzetet teremtett és mennyire megnehezíti az érdekelteknek az eligazodását. De más szempontból is állott elő jogbizonytalanság e kérdés kapcsán. Felmerült ugyanis az, hogyha a titok ura felmentést adhat az