Jogállam, 1938 (37. évfolyam, 1-10. szám)

1938 / 3-4. szám - Az orvosi titoktartás

AZ ORVOSI TITOKTARTÁS. 129 orvosnak, hogy kell megállapítani azt, hogy ki a titok ura? Az-e, akinek a testi és egyéb viszonyaira vonatkozik az észlelet, vagy az-e, ak: a kezelésre, vagy a gyógyításra a közvetlen megbízást adta? Hiszen ez nem mindig ugyanaz és különösen a családközi viszonyokban fordul elő az a mindennapos eset, hogy más a beteg és más az orvos megbízója. Megindult tehát a végeláthatatlan vita afölött, hogy ki a titok ura? Röviden jelzem csak, hogy ez a vita jórészt azoknak az álláspontját helyesli, akik kizárólag a kezelt, vagy megvizsgált egyént tekintik a titok urának, habár ez az álláspont nem alkalmas arra, hogy minden sértettnek az érdekét megvédje, viszont alkalmasabb arra, hogy visszaéléseket megelőzzön. Közismert az irodalomban az az eset, melyben valaki orvosával megvizsgáltatta fivérét és mikor az orvos neki, mint megbízónak, azt a felvilágosítást adta, hogy fivére kezdő paralizisben szenved, bebiztosította az öccsét egy nagy összegre, ami sikerült is neki, mert a biztosítónál a vizsgálat során nem vették észre a betegség kezdetleges szimptomáit. Három év múltán a fivér meghalt és a megbízó zsebrevágta a tekintélyes életbiztosítási összeget. Viszont megtörtént az az eset, hogy egy luetikus embert megvizsgáló orvos a szülők betegségéről, amelyet a kezelés során tudott meg, adott felvilágosításokat másoknak és minthogy a kezelt beteg nem volt hajlandó az orvos ellen feljelentést tenni, a szülők nem tudtak elégtételt szerezni az orvostól, mert az indítványozási jog csak a titok urát illeti meg, a titok ura pedig az általánosabb felfogás szerint csak a kezelt, vagy megvizsgált egyén lehet. (Franciaországban hivatalból üldözik a titoktartás megszegését.) Nagyon komplikálja ezt a kérdést a kiskorúak, gyámoltak és örökösök helyzete. A legáltalánosabban az a nézet van elterjedve az irodalomban, hogy a gyámok, gondnokok és örökösök semilyen formában nem adhatnak felmentést a titoktartási kötelezettség alól. Ennélfogva, ha a kiskorú, vagy a gyámolt nem rendelkezik azzal a szellemi képességgel, hogy maga döntsön ebben a kérdésben, akkor a felmentés egyáltalán nem lehetséges és ugyanígy vélekedik a legtöbb író az örökösök jogáról is, ami azt jelenti, hogy a titok urának a halálával az orvos véglegesen némaságra van kötelezve. Különösen örökösödési perekben van ennek a kérdésnek nagy jelentősége, amiről nem is kell itt bővebben tárgyalni. Egyike a legkényesebb problémáknak ugyancsak ebben a kérdéskörben az, hogy a szülőknek a gyermekekre és egyik házastársnak a másik házastársa vonatkozó közlésekben gátolva van-e az orvos a titoktartás kötelezettsége által? Lammasch, aki ezt a kérdést a legbehatóbban fejtegette, azon az állásponton van, hogy olyan személyek részére, akikkel a titkok ura családi kötelékeinél fogva a legmeghittebb emberi viszonyban áll, aki előtt tehát e viszony természeténél fogva titkai nem lehetnek, az orvos jogosított minden észleletét felfedni és közölni. így a gyermeknek a szülővel szemben és a házastársaknak egymással szemben fennálló meghitt viszonylata ebben a vonatkozásban mentesíti az orvost a titoktartás kötelezettsége alól. Lammasch álláspontja azonban csak részleges elismerésre talált. A házastársaknak egymásra vonatkozó ilynemű titkai tekintetében meglehetősen egyöntetű az a felfogás, hogy az orvost nem köti a titoktartás és r. feleségen tapasztaltakat közölheti a férjjel, s megfordítva is. A szülők és a gyermekek viszonylatában azonban már nagyon megoszlanak a vélemények és nagyon sokan vallják azt a felfogást, hogy a szülői hatalom határai nem terjednek ki a gyermek személyiségi jogsphé-