Jogállam, 1938 (37. évfolyam, 1-10. szám)

1938 / 3-4. szám - A részvényjogi reform és az ultra vires-elv

118 DR. SCHWARTZ IZIDOR öröklés között elmúlt, ami szintén jelentékeny mérséklést ké­pez. Ezen enyhítés jogosultságát az adja meg, hogy igen gyakori eset, hogy egyik hagyaték még nincs is letárgyalva, mikor bekövetkezik a másik hagyaték, amikor meghal az apa és meghal a fiú, vagy meghal a férj és meghal közvetlenül rá a feleség és kétszeres és így elviselhetetlen illeték zúdul az örökösökre. Látjuk tehát, hogy ezek folytán íulajdonképen az örökö­södési illeték nálunk épen elég súlyos, különösen tekintve azt, hogy nálunk illetéket inkább csak az ingatlanok fizetnek és az ingó vagyon bizonyos tekintetben favorizálva is van, mert az ingó vagyont megállapítani úgyszólván lehetetlen. Én azonban mégis a kulcsoknak egy bizonyos arányosítását vagyok bátor indítványozni és azt az alábbiakban terjesztem elő. Az 1918. XI. tc. értelmében az örökbefogadott gyermekek és mostohagyermekek az első osztályba tartoztak, ami egészen természetes és jogos is, mert magánjogi törvényeink értelmé­ben a vérbeli és örökbefogadott gyermekek között különbség nem tehető, de különösen azért is, mert mind a kettőnél azt kell mondani, hogy azok a családhoz tartoznak, a családi egységben bentfoglalíatnak és így a vérszerinti gyermekekkel tulajdonképen egyenlő elbánásban részesülnek. A második megjegyzésem az, hogy nézetem szerint a 2. és 5 osztály egyesítendő volna és arra a 5. osztály kulcsai volnának alkalmazandók, továbbá nem látom a 4-ik kategória fenntartásának semmi célját, mely 4-ik kategóriába tartozik az örökhagyó édes- vagy félíestvérének az unokája, vagy annak távolabbi lemenője, mostohatestvére vagy ennek lemenője, to­vábbá szülőjének testvérei vagy ennek gyermeke. Nézetem szerint ezen osztály az 5-ik osztályba volna beolvasztandó és arra is ez utóbbi kulcs volna alkalmazandó, mert ezeknél a vérségi kötelék már nagyon távoli, rendesen nem képeznek az örökhagyóval egy gazdasági egységet, sokszor nem is ismerik egymást és ezeknél valóban gazdagodás esete forog fenn, de az 5-ik osztálynál meg egy 50%-os emelés alkalmazását tartanám indokoltnak. AZ OSZTRÁK-MAGYAR SZERZŐDÉSI VÉGREHAJTÁSI JOGSEGÉLY MEGSZŰNÉSE. Irta: DR. SCHWARTZ IZIDOR ny. kormányzósági titkár. Az 1919. évi párizsi békekonferencián az osztrák kormány arra az álláspontra helyezkedett, hogy a Deutsch-Österreichnak nevezett osztrák köztársaság nem azonos a régi osztrák császársággal, hanem új állam, mely az osztrák császárság széteséséből keletkezett. Ezt az álláspontot képviselte az osztrák békedelegátio elnöke 1919. évi június 3-án mondott beszédében: „Es gab nunmehr acht Nationen ohne Staat, und diese

Next

/
Oldalképek
Tartalom