Jogállam, 1938 (37. évfolyam, 1-10. szám)

1938 / 3-4. szám - A részvényjogi reform és az ultra vires-elv

AZ ÖRÖKLÉSI ILLETÉK KULCSA. 115 A külföldi törvényhozások közül csupán a cseh és oszt­rák törvényeket kívánom segítségül hívni, mert ezek a mi törvényeinkkel egy tőből fakadtak, amennyiben ezen orszá­gokban is érvényben volt az 1850. évi császári pátens, sőt az ott ép úgy, mint nálunk, igen nagy részében ma is hatály­ban van, de éppen a vagyonátruházási szabályok egy külön 1915. évi császári rendeletben foglaltaknak, amely Csehország­ban szintén ma is érvényben van, míg tudomásom szerint a régi Felsőmagyarországon, a mai Szlovákiában az 1918. évi XI. t. c. még ma is élő jogot képez. A távolabbi külföld ez­irányú törvényhozásaival azért nem kivánok foglalkozni, mert az ottani viszonyok egészen mások és sok mindenféle helyi járulék miatt áttekinthetetlenek. Ha az öröklési kulcsokat pl. egy tehermentes 10.000 P ér­tékű ingatlanhagyatéknál az egymásra következő magyar tör­vényeknél szemügyre vesszük, akkor a vagyonátruházási illetékkel együtt gyermekek öröklésénél az illeték a régi díj- és illeíékjegyzék szerint lo/o+l'5% 250'— P az 1918: XI. t. c. szerint 4°/o 400'— „ 1920: XXXIV. t. c. szerint 5-5%+l-5% (1 ar. K-t 88 papírkoronával véve az 1920. évi kurzus alapján 500*— „ az 5002/1924. P. M. sz. rend. alapján l-5%-fl-5%> 250'— P az 1927 :V. t. c. alapján l%-j-l'50/o 250'— „ Ebből látható, hogy nálunk tulajdonképen a legmagasabb kulcs az 1920: XXXIV. t. c-ben volt és azóta szakadatlanul leszálltak a kulcsok, úgy hogy az első osztályban tulajdon­képen a régi kulcsoknak a fele áll fenn. Ugyanilyen 10.000 P-s hagyaték Ausztriában fizet: 2 % örökösödési illetéket, 1'2%> állami pótlékot, 1 % vagyonátruházási illetéket és 1 % hagyatéki illetéket (Nachlassgebühr) 5*2o/o-ot tehát összesen 520 P-t. Csehszlovákiában egy ilyen, hagyaték: 4 % örökösödési illeték és 2'4°/o vagyonátruházási illeték, 6'4%, vagyis 640 P illeték alá esik. Egy 40.000 P-s tehermentes ingatlanhagyaték nálunk fizet: 1%+1'5%-ot, vagyis 1000 P-t, — mindig szülők és gyer­mekek közti örökösögésről beszélve, amely az esetek túlnyomó részét képezi —; Csehszlovákiában fizet 6% örökösödési illetéket és 5% vagyonátruházási illetéket, tehát 5.600 P-t; Ausztriában ugyanilyen hagyaték fizet 2,5% örökösödési illetéket, 1*5% pótlékot, 2% vagyonáruházási illetéket és 2% hagyatéki illetéket, összesen tehát 5.200 P-t.

Next

/
Oldalképek
Tartalom