Jogállam, 1938 (37. évfolyam, 1-10. szám)

1938 / 3-4. szám

AZ ANGOL ÉS MAGYAR BÜNTETŐSTATISZTIKA. 87 nem haladó tartamú börtön, vagy elzárásbüntetés feltételes felfüggesztését 5, illetve 2 évi próbaidővel. Kívánatos csak az volna, ha bíróságaink jobban honorálnák is a törvényhozás intencióit, de természetesen anélkül, hogy ez a bíráskodás gyöngeségét mutassa s olyanokat és olyan esetekben is részesítsen ebben a törvényes kedvezményben, akik arra akár visszaesés miatt, akár egyéb okból érdemetlenek. Ennek még a fiscus sem vallaná kárát, mert a kiszabott pénzbüntetések csökkenését ellensúlyozná a sokkal kevesebb esetben végrehajtott szabadságvesztésbüníetések foganatosításával felmerült bűnügyi költségek nagymévű csökkenése. * Ezekben voltam bátor a két nemzet büntetőstatisztikáját nem egész terjedelmében, hanem csupán egyes kiragadott szempontok szerint összehasonlítani s ebből az összehasonlításból bizonyos tanulságokat levonni. Teljes tudatában vagyok annak, hogy amint az állam egész életében, úgy az egyes intézményekben is mennyire helytelen, sőt veszélyes idegen mintákat vakon átplántálni. Csak a mult héten hallottuk Vladár Gábor Ő Excellenciájának gyönyörű előadásában megszívlelendő példákat arra, hogy mily káros következményei vannak annak, ha a jog elhajlik az élettől, minek egyik esete az, ha valamely állam külföldi jogot kényszerít alattvalóira. Mi főleg a német-osztrák jogrendszernek a receptióját sínylettük meg. Ha a mi jogfejlődésünket nem ez szakította volna meg, akkor — mint ezt már Grosschmidíől tudjuk — közelebb volnánk az angol joghoz és igazságszolgáltatáshoz. Ezért azt hiszem, mi magyar jogászok nem vétünk a hazai jogfejlődés sajátossága, nemzetünk jogérzüleíének jellegzetessége, végeredményben a magyar genius különleges hivatása ellen akkor, ha a büntető igazságszolgáltatásunk szükségszerű egyszerűsítését és gyorsítását célzó reformoknál különösen figyelembe vesszük a miénkhez hasonló és rokon jogtörténettel bíró Angliának jelenlegi igazságszolgáltatását s az összehasonlító statisztika adatainak segélyével iparkodunk megállapítani, hogy sajátos nemzeti kultúránk sérelme nélkül mi és mennyiben vehető át onnan, az igazságszolgáltatás klassikus hazájából. Nagy örömmel hallottuk ugyancsak Vladár Ő Exellenciájának egyik felszólalásából, hogy az igazságügyminiszterünk nemcsak, hogy nem idegenkedik az angol példák figyelemre méltatásától, hanem munkatársaival együtt ennek gyakorlatilag is érvényt akar szerezni, amiről egyes törvényjavaslatai tanúságot is szolgálnak. Nagy megelégedéssel töltene el, ha az ez irányú építőmunkához fenti megállapításaimmal és néhány gondolat fölvetésével talán magam is hozzájárultam.