Jogállam, 1938 (37. évfolyam, 1-10. szám)

1938 / 3-4. szám - Controversiák a vállalati jelzők körében

88 CONTROVERSIÁK A VÁLLALATI JELZŐK KÖRÉBEN. Irta: DR. SCHUSTER RUDOLF, a m. kir. szabadalmi felsőbíróság ny. elnöke. Mind gyakrabban találkozunk a judicaturában oly döntésekkel, amelyekben elbírálás tárgyát az a vitakérdés képezi, hogy a vállalat ismertetőjelei (védjegy, árúkülső, cégnév, stb.) valamely vonatkozásban összeütközésbe kerültek-e akár másoknak korábban szerzett jogaival, akár a tényleges üzleti viszonyokkal és hogy ennélfogva azok egyáltalán, avagy megfelelő változtatásokkal használhatók-e, avagy eltüntetendők? A bankzárlat óta előállott forgalmi és valutáris nehézségek sok esetben hozták márkás cikkek külföldi gyártóit abba a kényszerhelyzetbe, hogy a régebben külföldről importált márkacikkeiket saját számlára, vagy vagy valamely belföldön e célra átalakított új vállalat számlájára a régóta ismert és bevezetett márkacikket egészben, vagy részben belföldön állítsák elő. Ugyanez áll természetesen azon — mindenesetre kisebb számú — magyar vállalatok tekintetében is, amelyek márkacikkeiket exportálták. (Pld. szalámigyárak, illatszergyárak, stb.) Az ebből előálló controversiák igen kényes természetűek és közelebbi vizsgálatot érdemelnek főleg azért, mert e téren az eszmei javak (védjegy, mintaoltalmi és cégjog) különleges jogforrásai coliisióba juthatnak a tisztességtelen versenyről szóló törvény rendelkezéseivel. Aki ebben a matériában vizsgálódásba bocsátkozik, azt annak tudatában kell tennie, hogy a vállalat ismeríőjelei — kifelé, a fogyaszíóközönséggel szemben, amely a vállalatból semmi egyebet nem ismer, mint csakis az említett ismertetőjeleket — magának a vállalatnak egész erkölcsi értékét, vagyis esetleg évtizedes, vagy talán évszázados munkának gyümölcseit, teljes erkölcsi tőkéjét representálják s ennélfogva azoknak csorbítása, vagy sérelme az eszmei tulajdon alapgondolatával és idevágó törvényhozásunk és judicaturánk szellemével kerülne egyenes ellentétbe. Mindenekelőtt tisztában kell lennünk azzal, hogy amikor a védjegytörvény a védjegynek korlátlanul megismételhető megújítását engedélyezte, azt kívánta lehetővé tenni, hogy a vállalat bízva bízhasson az árú jegy maradandóságában és nyugodtan hozhasson bármily áldozatot a márkás cikk minő' ségének, megbízhatóságának fokozása érdekében abban a tudatban, hogy minden áldozat annak a márkának a belértékét fogja emelni és így a közönség azt annál többre fogja tartani, minél hosszabb időn át simbolizálja az ilyen árújelzésről felismerhető márkacikknek állandó és megbízható qualitásait.