Jogállam, 1938 (37. évfolyam, 1-10. szám)

1938 / 3-4. szám

84 DR. MENDELÉNYI LÁSZLÓ legfeljebb boxpárbaj fejlődött ki köztük. Most azonban, hogy az Amerikából átjött gangsterek ezt a gentleman agreementet nem respektálják s le is lövik az angol rendőröket, úgy hallom fegyverrel akarják ellátni a rendőröket is. Igen szigorúan büntetik az angol bírák a magánlaksértést, ha ezt betöréssel, éjjel s bűntett elkövetése céljából követik el (burglary). Ennek a büntetése életfogytig terjedhető fegyház. A mi fegyházbüntetésünknek megfelelő penal servitude-ra (3 évtől életfogytiglanig) Ítéltek az angol bírák 500 egyént, a magyar bíróságok — beleszámítva a 159 szigorított dologházra ítéltet — összesen 759 egyént. A mi fogház- és börtönbüntetésünkhez hasonlítható imprisonment-re elitéltek Angliában az esküdtbíróságok 3721 egyént, a magistrates (és békebírák) 9240 összesen: 12961 egyént. Ezzel szemben nálunk börtönre ítéltek 2979 egyént, fogházra és elzárásra (tvszékek és járásbíróságok) . . . . 12244 összesen: 15223 egyént. Kitűnik ebből, hogy nálunk kb. 2500-al több egyént ítéltek el szabadságvesztésbüntetésre, mint az ötször akkora lakósságú Angliában és Wales-ben. Különösen megdöbbentően nagy nálunk a szabadságvesztésre ítéltek száma, mert 8 napon aluli fogházra és elzárásra ítéltek 6627, 8—15 nap közötti fogházra és elzárásra pedig .... . 2889 összesen: 9516 egyént. Ezzel szemben Angliában csak 550 egyént ítéltek 14 napon aluli fogságra. Nézzük végül a pénzbüntetéseket. Pénzbüntetést (fine) Angliában csak a sommás bírák szabták ki még pedig — levonva a mi rendőri kihágásainkat — 12.081 egyén ellen. Nálunk pénzbüntetést kiszabtak a törvényszékek 4098 a jbíróságok 55985 összesen: 60083, tehát ötször annyi egyén ellen, mint Angliában. Mi ennek a magyarázata? Az, hogy ott nemcsak belátják, hanem — minthogy kezük nincs annyira megkötve — gyakorlatilag is alkalmazzák a bírák azt az elvet, hogy a rövid tartamú szabadságvesztésbüntetések alkalmazása teljesen elhibázott dolog. Az első ízben bűnözővel szemben azért, mert ilyenkor dorgálásnak, próbára bocsátásnak, vagy feltételes elintézésnek van helye, aminek az esetek nagy részében feltétlenül javító hatása van, amivel szemben a rövid tartamú szabadságvesztés végrehajtása fertőző és ezenfelül elkeserítő hatással van az eltévedt polgárra. A már büntetett előéletű egyénnel szemben pedig rendszerint indokolt lesz a hosszabb tartamú szabadságvesztésbüntetés kiszabása. De nem indokolt a pénzbüntetéseknek oly nagy számú kiszabása sem, mert ezeknek nagy részét a vagyontalan elitélt nem tudja lefizetni, hanem inkább „leüli," ami végeredményben szintén rövid szabadságvesztésbüntetések végrehajtására vezet s minthogy persze a rabtartási költségek is behajthatatlanok, kiderül, hogy a pénzbüntetésekre legtöbbször az állam fizet rá. Tudok esetet, hogy a 10 pengő pénzbüntetés helyett végrehajtott 1 napi fogház — az elitéit elővezetési költségeit is beleszámítva — az államkincstárnak kb. 6 pengőjébe került. Ilyen luxust nem enged meg magának Anglia. Hát nézzük, mit csinál e helyett? Ott is voltak hasonló bajok. Mert mint Horváth Dániel kitűnő tanulmányában olvassuk 1904-ben közel 200.000-re szaporodott a szabadságvesztést töltő egyének száma, akiknek fele oly egyén volt, akit pénzbüntetés le nem fizetése miatt zártak el. Erre behozták 1907-ben a próbára bocsátást, melynek eredményeként