Jogállam, 1937 (36. évfolyam, 1-10. szám)

1937 / 5-6. szám - A psychoanalysis és a büntetőjog

A í SZICHOANALIZIS ÉS A BÜNTETŐJOG. 181 erős támadás éri e tant. Büchler (Die Kriese der Psychológie, 1931.) szerint: az Ödípuskomplexum tárgyában hiányzik a gyermekben minden kielégítő megfigyelési alap, — a íelnőttek lelkiségének analizálása viszont éppenséggel nem segít ki; Bumke (Die Psychoanalise, 1931.) csodálkozását fejezi ki, hogy — az egészséges gyermekekről nem szólva — a megfigyelése alatt állott psychopata gyermekek között egyetlen Ödipust sem talált, holott ilyenek állítólag seregestől futkosnak körülöttünk; Hoche (Zentralblatt Neur. 1930.) imigyen szól: Éveken át kerestem ily gyermeket, de nem találtam sem én, sem kartársaim. Az Ödipus-komplexum úgy röpdös az irodalomban, mint a repülő hollandi a tengerek felett; mindenki beszél róla, — némelyen hisznek is benne, —de még senki sem látta. Kretschmer (Die typischen psychogenen Komlpexe der Erwachsenen als Wirkung juveniler Entwicklungshemmungen; Zeitschr. ges. Neurol. u. Psych. 127. köt. meggyőzően mutatja ki, hogy mindkét tipikus konfliktus a szülők és gyermekek között: a koragyermeki (ösztönös kapcsolat a szülőkhöz) és a pubertáskorabeli (jellegzetes protestáló fázis) „in das dritte Stádium der Ablösung von den Elíern mit ruhiger Versachlichung der gegenseitigen Affectbeziehungen übergeht." Figyelemreméltó még ugyan Kretschmernek az a kijelentése, hogy „Das Problem der typischen Komplexe lásst sich nicht erlebnishaft, sondern nur konstitutionsbiologisch richtig íormulieren." Részemről is abban látom a psychoanalüikus büntetőjogi felfogás legnagyobb fogyatékosságát, hogy mellőzi a konstitucionális elem figyelembevételét. Oly kriminalpsychológia azonban, mely lemond arról, hogy psychopatologikus differrenciákat állítson fel a különböző bűntettesek között, a legjobb esetben csak egyes tettet tehet érthetőbbé, de semmiesetre sem képes a bűntettesek egyes típusait azoknak számtalan konstitucionális variációiban tanulmányozni (Wiethold). A freud-i panszexualismus tartalmi elemeinek az Ödipuskomplexumon kívül eső részletei büntetőjogi szempontból csak közvetve s kevésbbé érdekelvén, azokra nem terjeszkedem ki, mégis a gyermeki szexualitást illetően megjegyzem, hogy abból a tényből, hogy a gyermek cselekményei a felnőttek erotikus tevékenységével külső hasonlóságot mutatnak, éppenséggel nem következik, hogy e cselekmények belső struktúrájukat tekintőleg is megegyeznek a felnőttekéivel és tehát, hogy a gyermeki lélekben is ugyanaz a folyamat megy végbe, mint amely a felnőttek szexuális cselekményeit jellemzi. Jól mondja Stern (Psychológie der frühen Kindheit, 1930): ha a két éves gyermek mezítelenül ujjongva forgolódik, — magát csodálva a tükör elé áll, — majd hátán hempereg, — magát végigpaskolja, — ujjait szopogatja stb ezt szexualitásnak minősíteni erős túlzás. Közelebbről befolyásolja azonban a büntetőjog alaptételeit s egész rendszerét a psychoanalizisnek a teljes determináltságra