Jogállam, 1937 (36. évfolyam, 1-10. szám)

1937 / 1-2. szám - A brit birodalmi sajtószindikátus és az egyéni jóhirnév védelme

A BRIT BIRODALMI SAJTÓSZINDIKÁTUS. 35 célból bünper megindittatott, ez úgy a bíróság, mint az esküdtek rosszalásával találja magát szemben, hacsak a diffamáló kitétel nem annyira súlyos természetű, vagy nem ejt oly nagy csorbát a diííamált egyén jóhírnevén, hogy ennek következtében nagy a valószínűsége annak, hogy az illető, vagy érdekében harmadik személy el íogja magát ragadtatni a közrend megzavarására („breach of the King's peace"). Erre a szabályra kb. két évszázadon keresztül több elvi jelentőségű határozatban történt hivatkozás, így p. o. 1894 ben8), legutóbb pedig 1936. február 17-én egy libel-bünper íelebbezési tárgyalása alkalmával.9) Mint látjuk, libel miatt büntetőper csak akkor indítható, ha a közrend veszélyeztetve van. A miatt, hogy X. Y-ról diffamáló dolgokat ír, a közrend nincs veszélyeztetve. Viszont X. ezáltal Y-nal szemben jogsértő cselekményt követett el, amiért Y-nak jóvátétellel tartozik. A diffamált egyén az angol gyakorlatias gondolkodásmód szerint a diffamáció következtében vagyonának állagában károsodott meg. Ha pedig valaki mást vagyonában megkárosít, legyen e kárnak akár számban kifejezhető, akár immateriális értéke, ezért kártérítéssel tartozik. E gyakorlatias gondolkodásmódot következőkép juttatja kifejezésre az egyik ítélet :10) „Ha meggondoljuk, hogy mennyire megkárosít valakit jóhírnevének elvesztése és ezt összehasonlítjuk egyéb vagyona elvesztése által okozott kárával, azt látjuk, hogy előbbi vesztesége sokkal súlyosabb"; egy 40 évvel később hozott Ítélet11) pedig a következőkép szól: „ . . . az ember jóhírneve vagyona állagához tartozik és, ha lehet, még értékesebb, mint egyéb vagyona." — Ez a gondolat már a „tíefamation" nyelvi fogalmában is rejlik; „fame" annyit jelent mint jóhírnév; de-famation tehát a jóhírnévnek elvéiele, csökkentése.12) Az angol nép az esküdtekre, a közvélemény és közlelkiismeret letéteményeseire bízza ennek az általános jogi elvnek a végrehajtását. Bizik a „tizenkét boltosban", hogy a diffamált egyén erkölcsi károsodásának anyagi értékét helyesen felbecsüli, megbízik bennük annak a megállapításánál, hogy mely összegű kártérítés megfizetésével kell jóvátennie X-nek az Y-on elkövetett jogsértést. A napi sajtóból ismeretes, hogy a „tizenkét boltos" jóvátétel fejében miiy óriási összegeket ítél meg és az is, hogy az angol közvélemény a legsúlyosabb, büntetésszámba menő efajta kártérítési összegek megállapítását is megnyugvással veszi tudomásul. A diffamáció bűnügyi üldözése gyakorlatilag igen ritkán lehetséges; az „elégtételszerzés testi fenyíték útján" assault and battery-nek, azaz közbotrányt okozó verekedésnek minősülő, hivatalból üldözendő bűncselekmény; a párbaj pedig Angliában súlyos és megbecstelenítő bűntett: az angol tehát az egyéni jóhírnév megvédésének egyedüli megbízható eszközeként a libel elkövetőjének igen érzékeny kártérítéssel sujtását tekinti. Amennyire szükséges a fentebbiekben vázolt angol jog-