Jogállam, 1937 (36. évfolyam, 1-10. szám)

1937 / 7-8. szám - Vádirat a tanú ellen

320 DR. SCHWARTZ IZIDOR en vertu des lois et coutumes locales." Hasonlóan intézkedik az 1865 április hó 25-én kelt belga, az 1869 évi április hó 7-én kelt németalföldi és az 1872 évi február hó 29-én kelt luxemburgi törvény. Ha tehát például egy francia örökhagyó Magyarországon is hagyott hátra vagyont és ebben a magyar jog szerint egy francia örökös bármely okból nem részesedhet vagy kisebb arányban, mint a francia jog szerint, úgy magyar örököstársai tűrni tartoznak, hogy francia örököstársuk a Franciaországban fekvő hagyatékból kárpótolja magát azon érték erejéig, amely őt megilletné a Magyarországi hagyatékból, ha ez nem hazánkban, hanem Franciaországban feküdnék. A francia törvény ezen intézkedésének következménye az lesz, hogy a magyar bíróságok is meg fogják állapítani a magyar honosságú örököstársak kárpótlási előjogát a magyarországi vagyonból az esetben, ha az örökhagyónak Franciaországban is maradt hátra vagyona, melyből a magyar örököstársak vagy egészen vagy részben ki vannak zárva. Ezen megtorlásos eljárásra hazai bíróságaink önállóan, azaz kormányhatósági felhatalmazás nélkül jogosultak, mint minden más esetben, ha a külföld magyar honosokkal szemben alaki viszonosságot nem gyakorol (Magyary, Magyar polgári perjog, 2 kiad. p. 49 és Ferenczy, A nemzetközi magánjog kézikönyve, Budapest, 1911, p. 277—278). A hágai harmadik nemzetközi magánjogi konferencia tanácskozásainak során a svájci kormány azt indítványozta, hogy azon törvények alkalmazása, melyek hagyatéki ügyekben saját honosaik javára bizonyos előjogokat biztosítanak, ki legyenek zárva a szerződő államok között. Ez okból azt javasolta, hogy az egyezménytervezetbe következő cikk vétessék fel, mely már az eredeti tervben megvolt (Töry: a hágai harmadik nemzetközi magánjogi konferencia határozatairól, Budapest 1911, p. 94) és így szólt: „Sans préjudice des dispositions faites dans les limites fixées par la loi nationale du défunt, il ne sera admis aucum prélévement ni aucum inégalité au profit des nationaux des Etats contractants á raison de la nationalité des successibles, des légataires ou des donataires appartenants á ces Etats." A németalföldi kormány azonban ezen cikk törlését indítványozta, mert a cikk nem old meg arra vonatkozó kérdést, hogy melyik ország törvényét kell valamely esetben alkalmazni. A németalföldi kormány ellenvetése nem volt helytálló, mert az egyezménytervezet 1. cikkének szellemével, mely az öröklési jogra nézve az elhunyt hazai jogát jelenti ki mérvadónak, tekintet nélkül a javak minőségére és fekvésére, nem egyeztethetők össze, egyes szerződő államoknak azon törvényei, melyek kárpótlási előjogokat állapítanak meg. A konferencia azonban tekintettel a németalföldi kormány további utalására, hogy e rendelkezéssel szemben a konferencián részt vett államok kormányainak nem volt alkalmuk előzetesen állást foglalni, a svájci kormány által indítványozott cikk felvételét az egyezménytervezetbe mellőzte. A hágai 1904 évi negyedik nemzetközi magánjogi konferencia ismét foglalkozott a kárpótlási előjogok kérdésével. A konferencia által elfogadott öröklési jogi egyezménytervezet 7-ik cikkének 1. bekezdése nem engedi meg, hogy a szerződő államok közt ilyen vagy hasonló belföldi jogszabályok nyerjenek alkalmazást, még ha valamely állam polgárai, mint örökösök vagy hagyományosok, az örökhagyó külföldi jogának alkalmazása következtében rosszabbul járnának is, mint jártak volna akkor, ha saját törvényük nyert volna alkalmazást. Ezen intézkedést csak helyeselni lehet, mert a szerződő államok polgárai közé tartozó külföldieket teljesen egyenlőkké teszi a belföldiekkel. Az egyenlő elbánás ezen elvén azonban rést üt az egyezménytervezet 7-ik cikkének 2. bekezdése, mely kivételkép a kárpótlási igénynek helyt ad abban az esetben, ha az egyik állam polgárai valamely az egyezmény 6. cikke által megengedett oknál fogva (pl. mezőgazdasági birtokok eldarabolásának tilalma miatt) nem nyerhetnek kielégítést egy más állam terüle-