Jogállam, 1937 (36. évfolyam, 1-10. szám)

1937 / 7-8. szám - A Brit Birodalmi Sajtószindikátus és a jóhírnév védelme

290 DR. PICKER ERNŐ indokolása'2,) amely kimondja, hogy: „Nem lehet semmi elvi különbséget tenni Írásban és szóbelileg használt szavak között abból a szempontból, vájjon ezek kártérítési igény alapjául szolgálnak-e, vagy sem, azonban bíróságaink már több mint egy évszázad óta tényleg tesznek különbséget... Amennyiben ez a Tanács ma (azaz 18i2-ben) mint első ítélkeznék az ilyfajta eset felett, ugy minden további nélkül kimondaná, miszerint az oly kereset, amely nem állhat meg, ha a diffamációt élőszóval követték el, nem állhat meg akkor sem, ha ez Írásban történt". A bíróság ezen álláspontja alá van támasztva továbbá az által is, hogy azok a nagynevű bírák, kiket a Lordok Házának a libelre és egyé.bb diffamációkra vonatkozó törvények tanulmányozása céljából kiküldött bizottsága ezen kérdésre vonatkozólag meghallgatott, ezen megkülönböztetés eltörlését javasolták. Javaslatukat azzal indokolták, hogy „a megkülönböztetés nem bír egészséges alappal" és hogy „bármely fajta diffamáció útján esett légyen sérelem valakinek jóhírnevén, meg kell neki adni azt a jogot, hogy per útján keresse kárának megtérítését". Előadó azon nézetének ad kifejezést, hogy ez a megkülönböztetés de lege ferenda a rádió útján elkövetett diffamáció esetén feltétlenül kiküszöbölendő lesz. iViár is itt van az ideje annak, hogy a törvényhozás a rádió útján történt közlésekre vonatkozó jogszabályok megalkotásával foglalkozzék. Ezek keretein belül lenne szabályozandó a rádióvállalatok felelőssége az általuk leadott, magánegyénekre, kereskedelmi cégekre és nyilvános testületekre sérelmes közleményekért (mely szabályozásánál a rosszhiszeműség és kár okozására irányuló szándék, — „malice" —, hiánya mint mentő vagy enyhítő ok ki lenne zárandó). A megalkotandó törvénybe azonkívül oly intézkedéseket kellene felvenni, melyek alapján a bíróságok kényszeríthetik a vállalatot ilyenfajta téves közlések helyreigazítására, vagy visszavonására is. Előadása befejezéseként Mr. Kerman annak a meggyőződésének adott kifejezést, hogy eltekintve a diffamáció fogalma körül megállapítható némi homályosságtól és bizonytalanságtól, az angol joggyakorlat a jóhírnév védelme terén nagyon kielégítően működik és hogy a törvényjavaslat által előterjesztett újításokra szükség nincs. Hogy az esküdtek hajlamosak sajtó vagy film útján elkövetett diffamációk esetén súlyos kártérítések megítélésére, ez még nem jelenti azt, mintha a sajtónak nem lenne elegendő szabadsága; ez inkább annak a kifejezése, hogy az angol ember ősi idők óta jobban szereti, ha a sajtójának hangja fegyelmezett és előkelő, semmint hogy szenzációt hajszoló és hangoskodó legyen, mint más országok sajtója. 2) Ezen indokolást Lord Chief Justice Mansfield, Angolország legnevesebb jogászainak egyike dolgozta ki a Törley v. Lord Kerry ügyben, melyet előző cikkünkben ismertettünk.