Jogállam, 1937 (36. évfolyam, 1-10. szám)

1937 / 7-8. szám - Az összbüntetés illetve büntetések egységesítése a fiatalkorú bűntettesekkel szemben

286 CSEKEY ISTVÁN kodifikációjához írt bírálatai, valamint azok a felszólalásai, amelyeket 1912-ben és 1936-ban a jogi oktatás reformja tárgyában közreadott. 1915-ben Polner Ödönnel együtt ő szerkesztette „A pozsonyi m. kir. Erzsébet-tudományegyetem jog- és államtudományi karának véleményét a jogi oktatás reformja tárgyában" (80 L). Még annak is szentelt fáradságot, hogy rendezze és kiadja „A kassai kir. állami jogakadémia könyvtárának szakkatalógusáét (1914, IV, 592 1.), amiért miniszteri köszönetben és elismerésben részesült. Ily nagyarányú tudományos és egyetemi tevékenység mellett csak eggyel nem tudott Kiss Albert megbirkózni, még pedig önmagával. Kötelességteljesítési vágya, emberfölötti akaratereje, hatalmas tudása és nagy munkabírása úgyszólván idő előtt elégették. Rá valóban állott a német közmondás: „Rasf ich, so rost' ich." Dékáni éve után 1931-ben bekövetkezett nagy idegösszeomlása után erős akarattal még újra talpraállt, de 1936 tavaszán oly nagyfokú szívgyengeség jelentkezett nála, hogy klinikai kezelés alá vették. Teljes kikapcsolódás vált volna szükségessé, de a betegség és a lázas tevékenység mint circulus vitiosus űzték tovább. Amikor minden munkától eltiltották, egy szép napon megszökött a klinikáról és tovább vizsgáztatta diákjait. Most is az év végi izgalmas és emberfeletti munka vitte el hirtelen a 64 éves energiaembert. Ennek a tudós egyéniségnek volt azonban még egy alapjellemző vonása. A föld szerelmese volt. Nem hiába választotta a szertartást végző kecskeméti református lelkipásztor gyászbeszédének alapigéjéül Jób könyvének (XII, 8) intését: „Beszélj a földdel s megtanít téged". Kiss Albert élete végéig hű maradt a földhöz, a kecskeméti tájhoz, melynek talán legszebb darabja a szikrai tőserdő. Ezt a Tisza-menti sívó homokot valósággal ligetté varázsolta. Szőlőjének bora és gyümölcse messzeföldön híres volt. A magyar paraszt ösztönös megérzésével imádta a földet. Minden szellemi keresetét abba fektette. Lázasan vásárolta össze a szomszédos telkeket. Példát mutatott rá, hogy miként hódíthatná vissza a magyar középosztály ősi földjét. Társaságban, mikor mézédesen ömlött ajkáról a szó, mindig fennen hangoztatta, hogy csak egyetlen érték van, amely biztos megélhetést jelent, és ez a föld. Apósáról, idősb Muraközy Imréről a „Kecskeméti Lapok"-ban 1935-ben közzétett cikksorozatában, mely különlenyomatban is megjelent, kortörténetileg is megkapóan festi le a homok hőseinek honfoglalását a Nagy Magyar Alföldön. A Lakitelekhez tartozó áldott szikrai tuszkulánumban akarta csendben eltölteni öreg napjait, élvezni egy élet eredményes, szorgalmas munkáját. Szörnyű tragikuma a sorsnak, hogy nem engedte meg neki. Példája azonban örökké hirdetni fogja nekünk a tudomány és a föld ölelkezésének nemes szimbiózisát.