Jogállam, 1937 (36. évfolyam, 1-10. szám)

1937 / 7-8. szám - A látszólagos indokolásról

MEGJEGYZÉSEK A 4700,1937. M. E. SZ. RENDELET 10. §-ÁHOZ. 269 Egyébként a munkajog terén gyakran találkozunk olyan intézkedésekkel, melyek a munkaadói kategóriák különbözőségéből kiindulva, a munkavállalók igényeit különbözőképen állapítják meg. Ezt illetőleg utalhatok pld. a 4600/1933. M. E. rendelet 35. §-ára; mely a tekintetben intézkedik, hogy a köztámogatásban részesülő társaságok és kisüzemek, a közérdekű egyesületek és testületek, valamint végül bármely társaság vagy szövetkezet ellen megnyitott csőd, csődönkívüli kényszeregyezségi eljárás vagy kényszerfelszámolási eljárás esetében az alkalmazottak minő jellegű illetményei élvezhetik az előnyös kielégítési jogot. Itt említjük meg az 5600/1930. I. M. rendeletet, mely az ipari záloglevelek kibocsátásának alapjául szolgáló kölcsönt felvevő vállalat ellen irányuló végrehajtás, zárlat és egyéb biztosítási intézkedések tárgyában adatott ki. Sajnos általános munkaügyi kódexünk mindezideig nincsen. Az 1910/1920. M. E. sz. rendelet egy hiányos keret, melynek tartalmat lényegileg a kialakult bírói joggyakorlat ad. Erre való tekintettel éber figyelemmel kisérendők mindazok a jogszabályok, melyek ha nem is általánosságban, hanem bizonyos munkaadói vagy munkavállalói kategóriákra vonatkozólag olyan jogelveket rögzítenek le, melyek nincsenek összhangban a kialakult bírói joggyakorlattal, mert viszont a magánjogi szabályoknak törvény vagy rendelet által való megállapításánál rendszerint az egyöntetű megelőző bírói gyakorlat állásfoglalása irányadónak szokott vétetni. A LÁTSZÓLAGOS INDOKOLÁSRÓL. Irta: DR. KARTAL IGNÁC. 1. Igen sajátságos és rejtélyes jelenség, hogy a bíróság jóformán soha sem okolja meg határozatának azt a részét, amely az ügyvédi költség összegéről intézkedik. A főkövetelés vitás tételeinek mindegyikét — még ha az csak 1—2 pengőről szól is — az ítélet tiszteletreméltóan minuciózus pontossággal bírálja el, és az elbírálás okait részletesen kifejti, — de soha egy szót sem szán rá annak megokolására, hogy az ügyvédi költség összegét miért állapította meg abban az összegben, amelyben megállapította. Ennél a ténynél még sajátságosabb és rejtélyesebb az a tény, hogy ha az ügyvéd olykor jogorvoslattal támadja is meg az ítéletnek a költség összegéről intézkedő részét, ez a jogorvoslat csak érdemben támadja az intézkedést, de sohasem irányul az ellen, hogy a bíróság az ítéletnek ezt a fontos intézkedését, — mely összegszerűleg gyakran fontosabb, mint a per főtárgyára vonatkozó intézkedés — indokolni elmulasztotta.