Jogállam, 1937 (36. évfolyam, 1-10. szám)

1937 / 7-8. szám

A MUNKAVISZONY UJABB SZABÁLYAI. 263 képviseleteinek, illetőleg gazdasági egyesületeinek meghallgatása után állapítja meg, még pedig az 1. §. alá eső üzletek, üzemek, vagy foglalkozások egész körére, vagy csak egyes részeire, esetleg csak az otthon végzett munkára, még pedig vagy az ország egész területére, vagy annak csak meghatározott részére kiterjedő hatállyal. Meghatározza a törvény, hogy az illetékes miniszter a legkisebb munkabérek megállapítása céljából meg­felelő szervezetet létesít, amelyben az érdekelt munkaadóknak és munkavállalóknak egyenlő számban és az egyenjogúság alap­ján kell résztvenniök. Ehhez a rendelkezéshez a törvény 9. §-a azt a jogszabályt fűzi, hogy „a munkavállalók a munkaadótól követelhetik a valóban fizetett és a törvény alapján megálla­pított legkisebb munkabér közötti különbözet megfizetését." Ennek a követelésnek érvényesítésére és elévülésére ugyancsak az 5. §. 2. és 3. bekezdését rendeli alkalmazni. A törvény tehát ugyanazt a megkülönböztetést teszi a követelés érvényesítése és elévülése között, mint a túlórázásnál. Az érvényesítést itt is a megkárosításról szerzett tudomásvételtől, az elévülést az ala­csonyabb munkabér felvételétől számítja. Itt esetleg még lehetne szólni arról, hogy a munkavállaló talán csak később értesült a miniszteri rendelet vagy a kormány által létesített szervezet által megállapított legkisebb munka­bérekről és hogy megkárosításáról csak ezzel az értesüléssel szerez tudomást. De itt is nehéz jogászilag elképzelni, hogy a hivatalosan megállapított és megfelelően közzétett munkabérekről a munka­vállaló csak később szerezzen értesülést. Ezt annál nehezebb elkép­zelni, mert az 1932. XIX. t.-c.-be iktatott genfi egyezmény 4. cikke kötelezi a szerződő államokat a szükséges intézkedések meg­tételére avégből, hogy felügyelet útján és büntető rendelkezések segélyével biztosítsák azt, hogy az érdekelt munkaadók és munka­vállalók az érvényes legkisebb munkabérekről tudomást nyerjenek. Mindenesetre rendkivül nehézségekkel járna a bizonyítás, és nagyon félő, hogy végeredményben a bíróságok a 3 éves elévülést mindenkor egy évesre lesznek kénytelenek lecsökken­teni. Ez pedig kétségtelenül nem lehetett a törvényhozó akarata. VIII. A 10. §. túlterjeszkedik a szolgálati viszony keretein, és áthatol a vállalkozási szerződés terére. „A 6—9. §-ok ren­delkezéseit megfelelően kell alkalmazni olyan ipari munka tel­jesítéséért járó munkadíjra is, amelynek az elvégzésére az iparos (háziiparos) iparossal, (kereskedővel), vagy más forgalomba­hozóval szemben vállalkozási szerződéssel kötelezte magát." A miniszteri indokolás szerint ez a rendelkezés azt a visszaélést kívánta megakadályozni, hogy az iparos vagy ke­reskedő ahelyett, hogy az üzletéhez szükséges ipari munkát szolgálati szerződés alapján végeztetné alkalmazottjával, a mun­kással vagy kisiparossal vállalkozási szerződést köt és az ala­csonyan kikötött vállalati összeggel akarja a legkisebb munka­bérre vonatkozó szabályokat kijátszani.

Next

/
Oldalképek
Tartalom